SZÜNET!

 Már egy ideje nem jött új rész, gondolom észrevettétek. Egy hosszabb szünet következik, de majd ősszel minden visszatér a rendes kerékvágásba.

Első díjam

Sziasztok! Díjat kaptam :3 Még sosem kaptam díjat! 

Szabályok:

- Mondj 11 dolgot magadról.

- Válaszolj 11 kérdésre.

- Tegyél fel 11 kérdést 

- Küld tovább 11 embernek.
(szabályszegő vagyok)

11 dolog rólam:

1. Nem szeretem a csípős ételeket.

2. Tegnap megnyílt a helyi hamburgeres, és meg tudtam enni egy XL-es hamburgert, ami nagyobb, mint a fejem.

3. Szeretem a rock zenét.

4. Abbey-t nem mindig kedvelem, ő egy önálló életet élő karakter :D

5. Szeretek rajzolni.

6. Nem szeretem kifesteni a körmöm.

7. Ma reggel csokis müzlit reggeliztem (jobb nem jutott eszembe hirtelen :D).

8. Egyik kedvenc filmem az Amelie csodálatos élete.

9.  Legutóbb elolvasott könyvem pedig a Sátán kutyája.

10. Nagyon szeretem az American Horror Story-t, és a Suburgatory-t. (sorozatok)

11. Egy nap eljutok Ausztráliába!

11 válaszom:

1. Szereted a kutyákat? 

Igen, bár nekem sosem volt.

2. Kedvenc együttesed? 

Nincsen, én ahhoz túl sok mindent szeretek, hogy most egyet mondjak.

3. Miért blogolsz? 

Mert így le tudom írni az érzéseimet, és saját magamat is szórakoztatom vele.

4. Kedvenc énekesed és tőle kedvenc dalod?

Jaj, ezek a kedvenc dolgok nem mennek nekem! :c

5. Mi leszel, ha nagy leszel?

Nem tudom, de reménykedek benne, hogy valami tudósféle. (esélytelen)

6. Szereted Justin Biebert ? 

Nem.

7. Kedvenc Bloggered  /  bloggerínád?

Szencseg, Liz, Rose Charity, Dorotyh Large, Cleo Farelly.

8. Gyűjtesz valamit? Ha igen, akkor mit? 
Bakelitlemezeket, és igaz barátokat.

9. Vannak IGAZ BARÁTAID? Ha igen, akkor kik?
Egy van. :)

10. Melyik a kedvenc sütid?

Marlenka.

11. Örülsz a nyárnak? 
ÚÚÚ DE MÉG MENNYIRE!


ui.: két nap, és hozom az új részt!

Harmincadik Fejezet: Túl van rajtam... Vagy mégsem?

- Én csak... Vécére mentem - böktem ki zavaromban.

- Ez a fiú vécé - mondta komoran Zane.

  Elvörösödtem.

- Tudom - mondtam, majd a Zane mellett álló lány felé fordultam - Szia, mi még nem ismerjük egymást. Abbey vagyok - mutatkoztam be.

- Felicia vagyok - mondta a lány.

  Végigmértem őt. Igazi lázadónak tűnt. Fekete bőrbakancs, neccharisnya, fekete, szakadt rövidnadrág, és egy olyan ujjatlan póló, ami tele volt gépkapocsokkal, és szakadásokkal. Mellesleg, látszott belőle a melltartója oldalt. Szóval Zane és egy lázadó? Furcsa.

  Végül feltettem egy kérdést, amit úgy éreztem, muszáj feltennem.

- Te vagy Zane új barátnője? - kérdeztem

- Zane? - nézett fel Felicia kérdően Zane-re.

- Olyasmi - mondta Zane, és megcsókolta Felicia-t.

  A gyomrom megrándult, és a torkomban hatalmas gombócot éreztem. Végül megzavarva a nyálping-pongjukat, Zane-hez szóltam.

- Csak azt akarom mondani, hogy Jenna J Browning-gal kicsit összekapott Thora. Segítség kéne, Zane - mondtam neki. 

  A szerelmespár abbahagyta a csókolózást, és a fiú rám nézett kérdő tekintettel.

- Mi? Összekaptak? Akkor jó szarban van most a barátnőd... - mondta.

- Tudom. Meg tudnánk valamikor beszélni ezt...? Te is benne vagy a dologban, csak azért.

- Hogy én benne vagyok? Azt hogy? Nekem semmi közöm nincsen se Jenna J-hez, se Thorához!

- Ami azt illeti, J-t megbízta Thora Ramon megaláztatásával, Jenna J pedig azt kérte cserébe, hogy megszervezze Thora, hogy te vele menj el a tavaszi bálba... Szóval... Te is benne vagy.

- Baszki. Ez a csaj nem tud leszállni rólam! - mérgelődött Zane. Eltolta magától a csaját, és felém nézett - Abbey, mit szólnál, ha délután, majd nálatok, mikor átkopogok, ezt megbeszélnénk? 

- Okés - mondtam - Sziasztok - köszöntem el. A szemem sarkából Felicia-ra sandítottam. Hülye ribanc. Na jó, nem az, nem csinált semmit. De - gondolom - tudja, hogy én vagyok az ex, mégis itt smárolnak. Szinte már fel akar vágni vele. Igen, tényleg hülye ribanc.
  Már épp mentem el, már a lépcső tetejénél jártam mikor Zane utánam kiáltott.
- Várj! - mondta.
  Megálltam, és ahogy ő azt "parancsolta", vártam. Odafutott hozzám, otthagyva a barátnőjét, aki eközben rosszallóan méregetett engem. Na mi van, nem tetszik neki valami? Hát képzelje, nekem sem tetszik elég sok minden!
- Abbey, ugye nem baj, ha már túl vagyok rajtad... Mert túl vagyok rajtad - mondta Zane.
  A fejemben a szavai vészes csengése zengett Túl vagyok rajtad... Túl vagyok rajtad... TÚL VAGYOK RAJTAD! - Ismétlődött a hang. Szédülni kezdtem.  A torkomban a gombóc csak még jobban nyomott, szinte már fojtogatott. Nagyot nyeltem, és próbáltam visszatartani a sírást. Erős vagy Abbey, erős vagy...! - biztattam magamat.
- Nem gond... Persze... De tudd meg... - kezdtem el dadogva - Hogy én nem vagyok túl rajtad. Tulajdonképpen, pont rajtad vagyok... És mindig... Örökre... Rajtad leszek - mondtam lassan.
  A "rajtad leszek" kifejezés enyhén nevetséges volt, de abban a pillanatban halál komolynak tűnt. Zane szemei szomorúan fúródtak a tekintetembe. Vajon igazat mond, és túl van rajtam? Ennyi volt? Kész? Vége...?
- Egyszer túl kell lépned... - suttogta Zane.
- Soha nem fogok túl lépni - ejtettem ki ezeket a nagy szavakat a számon. A soha nagy szó, mint azt mindnyájan jól tudjuk.
   Egymás szemébe néztünk, szótlanul. Álltam a tekintetét, ő viszont nem az enyémet, így alig pár másodpercnyi farkasszem után elkapta a tekintetét. Köszönés nélkül otthagyott, és visszament az újdonsült kis lázadó barátnőjéhez, Felicia-hoz. Annyira nem illettek pedig össze! Zane a márkás cuccaiban feszített, Felicia pedig a szakadt, csöves, szinte már kukázottnak tűnő ruhadarabjaiban. Tetszett Felicia stílusa, viszont csöppet sem tetszett, hogy az én exemmel kezdett ki. Ex... Akkor kéne így hívnom, mikor már nem éreznék semmit iránta.
   De nem fogom feladni! - gondoltam. Összeszedtem magam, és büszkén lépkedtem le a gimnázium lépcsőin. Engem nem fog tönkretenni egy fiú. Eszembe jutottak Chloe anyjának azok az önbizalompótló CD-i, amiket még akkor hallgatott, mikor elváltak a férjével. Már jó rég volt, de még mindig emlékszem arra a monoton női hangra, ami azt mondogatta "Ne add fel. Te egy erős, független nő vagy! Értetted!? Egy erős, független nő!!!". Szóval, én is egy erős, független nő vagyok, és nem fogom feladni. Túl van rajtam Zane Blackwood? Nem baj! Majd elintézem, hogy visszajöjjön rám...! És akkor majd rajtam lesz... Oké, ez már kezd tényleg nevetséges lenni. Mindegy.
   Lementem az osztályterembe. Még jó, hogy ebédszünet volt, különben késtem volna, nem is keveset. Mondjuk evésre nem maradt időm, és éhes maradtam, de az már egy másik kérdés. Úgy is felszedtem pár plusz kilót, amikor depis voltam, és telezabáltam magam a tömény cukorral nagykanállal, azaz Nutellával. Már pár kanál is kitenné a napi energiaszükségletet, én pedig egész dobozokkal ettem belőle. Mondjuk, jobb ötlet lenne, ha inkább elkezdenék valamit sportolni.
   Bementem az osztályterembe, és levágódtam a többiek mellé. Thora már úgy tűnt, elmesélte a Jenna J sztorit.
- Erős, független nő vagyok, és Zane pedig pont rajtam lesz hamarosan - jelentettem ki.
  Chloe és Norah összenéztek.
- Ennek meg mi a baja? - kérdezte Norah.
  Chloe meg vonta a vállát, és Thora is tanácstalanul méregetett.
- Zane-nek új barátnője van - magyaráztam, hogy érthetőbb legyek.
- Baszki - mondta Chloe, és mivel mellettem ült, szorosan átölelt. És az az ölelés abban a pillanatban rengeteget jelentett nekem, még ha nem is volt annyira hangulatos, vagy filmbe illő, hiszen azelőtt Chloe mondata az volt, hogy "Baszki". De nem baj, attól még elég vigasztaló volt.

***

    Délután pedig hazamentem, és tanultam. Annyi lemaradás halmozódott fel az elmúlt hetekben, és ideje volt, hogy visszaszerezzem a példamutató, szorgalmas diák címet az osztályban. Régebben ugyanis az voltam, de az elmúlt egy hónapban nagyon lecsúsztam a tanulási ranglétrán. Összeszedtem magamat, és sok-sok órán keresztül a tankönyvek, és a füzeteimben lévő jegyzetek felett gubbasztottam. Magoltam, feladatokat oldottam, és a végére pedig szinte úgy néztem ki, akár egy zombi. Este felé pedig már ki is ment a fejemből, de vendégem jött.

  Zane az erkélyemen állt, és kopogott. A kinézetem akár egy hulláé volt, és nem tudtam sec-perc alatt rendbe hozni. Akkor most mi legyen? Pár pillanatig töprengtem, hogy akkor most beszéljek-e vele ilyen külsővel. Ő viszont egyre erőteljesebben kopogott, én meg nem akartam, hogy betörjön tőle az üveg, így kinyitottam neki az ablakszerűséget.

- Szia cica - köszönt.

  Akaratlanul is elpirultam. Cica... De rég is volt, mikor így hívott! Bár még mindig elképesztő, hogy le mer minősíteni egy állatra. De azért, cuki, hogy becézget... És az is milyen rég volt, mikor az ablakomon át jutott be a szobámba, ezzel a laza stílusával... Régi szép idők, mintha valami vén nyanya lennék, ezt úgy mondom.
- Szia... Jaj, ne nézz ide, egész nap tanultam, tisztára elkent az egész fejem... Inkább lekapcsolom a villanyt - jelentettem ki.
  A szobára félhomály borult, ami meg kell, hogy mondjam, azért kicsit romantikus volt.
- Hülye vagy, még így is szép vagy! - mondta Zane. A kedvessége meglepett.
- Hát köszi, de azért nem értek veled egyet - mondtam. Gondoltam a tárgyra térek, hogy azon minél hamarabb túlessünk, és tudjunk kicsit... khm, mást is csinálni - Szóval, szerinted mi legyen Jenna J-vel?
- Elmegyek vele a bálba, és kész - vonta meg a vállát.
   Annyira természetesen és könnyedén mondta, hogy az már kicsit sértő volt felém nézve. "Hahó! Emlékszel, mikor sírtam, mert nemet mondtál?" - gondoltam magamba.
- De... - mondtam, de nem folytattam. Mindössze csak egy "de"-t tudtam kibökni.
- Ha persze nem gond.. Neked.
- Hát...
  A tettek fontosabbak, mint a szavak - gondoltam. Zane leült az ágyamra, én pedig óvatosan mellé ültem. A kezemet a térdére tettem, és közel hajoltam hozzá. Testünk már egészen összesimult. A félhomályban nem sok mindent láttam, de ez pont jó volt úgy. Közeledtem felé, de csak szépen, lassan, szelíden. Nem tolt el, amit jó jelnek vettem, és felbátorodtam. Az ajkaim az ő puha ajkaira tapadtak. Egy érzéki, lágy csókot leheltem a szájára,  majd heves csókolózásba kezdtünk, miután visszacsókolt ő is. Beletúrtam a hajába, összekócoltam, ő pedig eközben combomat simogatta finoman, gyengéden. A fenekem alá nyúlt, felhúzott az ölébe. Minden érintése jó érzéssel töltött el. A nyakamat puszilgatta kéjesen, majd egy érzékeny ponthoz ért, ami a fülem, és a nyakam közötti rész jelentette. A finom, mámorító érzéstől felsóhajtottam.
    Pár perc élvezetes, gyönyörrel teli csók után eltoltam magamtól, és lemásztam róla. Nem láttam az arcát, de azért tudtam, hogy kicsit csalódott volt. De ugyan már, nem fogom így elveszíteni a szüzességem. Pláne, hogy pont aznap smárolt egy másik lánnyal, és vágta a fejemhez, hogy túl van rajtam.
- Zane... - suttogtam a sötétségbe - Szóval, túl vagy rajtam?
   Elsőre nem válaszolt. Majd megismételtem a kérdést, és megerőltette magát.
- Nem - felelte röviden - De most mennem kell... Igen, ideje lenne mennem - mondta, és felállt. Megigazította a felsőjét. Sötét volt ugyan, de ahogy az ablakhoz ért, a holdfény halványan rá világított az arcára. Láttam, amint rám mosolyog - Jó éjt, Abbey - köszönt el, és ezennel ki is ment az ablakomon.
   

Huszonkilencedik Fejezet: Ramon Swartz megaláztatása

OFF: A blogot nem harminc részesre tervezem, már hivatalosan is kimondom. Köszönök minden feliratkozót és olvasót, nagyon sokat jelent ez nekem... :)

  Hétfő reggel volt. A buszon üldögéltem unottan, mikor levágta elém magát Jenna J Browning. A levágva kifejezés azért túlzás, inkább csak óvatosan lecsüccsent, ügyelve arra, hogy az extra-miniszoknyája ne csússzon fel. - Ugyan, - gondoltam - abból a szoknyából ígyis-úgyis kint van mindene, akármit csinál.
- Szia ribim. Elintéztem Ramon-t, úgyhogy a barinőd megnyugodhat. Tudom, sok időbe tellett, de hát a jó munkához idő kell.
  Érdeklődve figyeltem a tekintetét. Már szinte el is felejtettem Ramon Swartz létezését, nem hogy a "munkát".
- Hogyan intézted el? - kérdeztem kíváncsian.
- Ó, ha te azt tudnád - kacsintott rám, a szokásos stílusában - Mondjuk úgy, hogy előbb-utóbb te is meglátod - fejezte be titokzatosan.
- Azért nem kéne annyira megalázni szegényt - mondtam. Igen, kezdtem sajnálni a srácot... Áldott jó szívem van, mondhatom.
- Már tök mindegy - nevette el magát, majd hirtelen elkomorodott - De mindennek ára van. Az árát pedig már ki is kitaláltam.
 Ó, már akkor rosszat sejtettem.
- Mi az ára? - kérdeztem kissé félénken.
- Hihi, utálni fogod, cicám. El kell intéznie a kis barinődnek, hogy Zane-el menjek a tavaszi bálra - mosolygott kedvesen. Hogy mer így mosolyogni, miközben tönkre akar tenni engem?! Lassan már nem csak akar... Közel jár ahhoz, hogy tényleg elegem legyen belőle.
- Te... - kezdtem el, de nem fejeztem be, csak magamban. "Te ótvaros, retkes, baszatlan ribanc!" - gondoltam magamba.
- Én? Valami gond van, picim? - pislogott Jenna J, és úgy tett, mintha nem értené mi a problémám.
- Semmi... Minden a legnagyobb rendben van. De ha most megbocsájtasz... - kezdtem el kotorászni a táskámban. Előhúztam a termoszomat, amit Aaron-nek szántam. Igen, elég béna húzás lett volna csak úgy odaadni Aaron-nek egy vöröshagymás forralt vizes italt, így utólag elég nevetségesnek tűnt. De később nagy hasznomra vált - Kérsz egy kortyot a teámból, reggel csináltam - nyújtottam át neki a termoszt.
  Jenna J Brownig furcsállóan mért végig. Szórakozottan figyeltem, ahogy gyanútlanul belekortyol az italba. Azt vártam volna, hogy kiköpi, ahogy én is tettem. De nem tette. Lenyelte, megköszörülte a torkát, majd megszólalt, azzal a tipikus Jenna J mosolyával az arcán. Mézes mázos, de mégis ördögi.
- Köszcsi - mondta köhécselve - Rendi vagy, ribi.
- Ööö... Szívesen - mondtam összeráncolt szemöldökkel. Enyhén összezavarodtam. Ez a lány egyre furább.
  Már épp belemélyedtem volna az elmélkedéseimbe, mikor a suli elé kanyarodott a busz, és leszálltam róla. Álmosan baktattam be az épületbe, ahol elég érdekes látvány fogadott. Egyhamar rájöttem, hogy hogyan lett megalázva Ramon. Több száz papír hevert a folyosón, pár fel is volt téve a különböző parafatáblákra, pár pedig a földön volt. A papírokra fekete-fehér kép volt nyomtatva, Ramon-ról. A srác kezében pia volt, és feltehetőleg egy ágyban feküdt... Meztelenül. Vigyorogva rohantam fel az osztályterembe, hogy felkeressem a lányokat.
- Ááá, láttátok a képeket? - huppantam le melléjük a padra, köszönés nélkül.
- Hát persze! De te lemaradtál Swartzi arckifejezéséről, pedig jézusom, minden erőfeszítést megért! - nevetett Thora.
  Velük nevettem, de aztán elkomorodtam. Szerintem nem ért meg minden erőfeszítést, legalábbis a további erőfeszítéseket nem fogja megérni.
- Thora, figyu, beszéltem Jenna J-vel... - mondtam komoly arckifejezéssel.
- És? - kérdezte.
- Azt mondta, az ára ennek az, hogy Zane Blackwood-dal kell menjen a bálba - mondtam ki.
  Chloe, Norah, Thora kórusban szólaltak meg.
- Baszki - mondták egyszerre.
- Miattam van, bocsi, nem akartam, hogy ez legyen - fakadt ki Thora.
- Nem te tehetsz róla! - vágtam közbe. Nem hibáztathatta magát, hiszen Jenna J nem mondta meg akkor, mikor megegyeztek, hogy konkrétan mi az ára a dolognak.
- Helyrehozom! - pattant fel a padról Thora, és kiviharzott az osztályteremből.
 Én persze rohantam utána.
- Mit akarsz csinálni? - kiabáltam.
 A folyosón sétálgató, beszélgető diákok egy része felfigyelt a mi kis jelenetünkre. Természetesen zavartak a tekintetek, de sokkal fontosabb volt, hogy Thora ne csináljon hülyeséget. Olyan hülyeséget, amit később megbánhat.
  Thora megállt, és felém fordult.
- Beszélek a ribanccal - jelentette ki eltökélten.
- Ne...! - mondtam.
 Na igen, pont ezt nem akartam. Ha megszegi az egyességet, ki tudja hogyan áll bosszút Jenna J Browning. Persze, nem hangzik túl biztatóan, hogy félek egy gimis lánytól. De ha egyszer ez a gimis lány egy szociopata, akkor szerintem minden okom meg van a pánikra.
  Jenna J a szünetekben állítólag a legendás harmadik emeleti fiúmosdóban töltötte. Abban a vécében történik állítólag a dohányzás, füvezés, és az "üzletelés". Főleg fiúk jártak oda, hiszen egy fiúmosdóról volt szó, de hát, mint mindenben, ebben is akadtak kivételek. Jenna J "üzletasszonynak" számított, így neki törzshelye volt ez a mellékhelység.
  Thora felrohant a lépcsőn, kettesével szelve a lépcsőfokokat. Nehezen, de tartottam a tempóját, és próbáltam minden energiámat az ő megállításába fektetni. Értem akarta tenni, én pedig érte akartam megállítani.
  Berohant a vécébe, én pedig utána. Úgy képzeltem el, hogy koszos lesz, sötét, és egyfajta gettós, lepukkant beütése lesz. Ez nem így volt, egy egyszerű fiúvécé volt, annyi különbséggel, hogy senki nem használta vécézésre. Jenna J és két magasabb fiú az ablaknál álldogáltak, cigarettát szívva. Mikor észrevett minket a sötét hajú lány, elmosolyodott.
- Szió, Thora és Abbey.
- Te ribanc, azt hiszed kitolhatsz a barátnőmmel?! Hát idefigyelj! Nem szervezem meg neked Zane Blackwood-ot! És képzeld, kurvára nem félek tőled! - kiabálta Thora.
  Jenna J mosolyogva figyelte a barátnőm kiakadását. Halál nyugodtan kifújta a cigaretta füstöt, majd megszólalt.
- Szóval nem akarod betartani az egyességet, ribi?
- Gyors a felfogásod - ironizált Thora.
- Az lehet... - mondta elgondolkodva. Ledobta a cigit a földre, majd rátaposott - Tönkre foglak tenni, ribi.
- Hát, kíváncsian várom! - mondta a barátnőm, majd kicsörtetett.
  Én legyökerezett lábbal álltam, majd miután Thora elment, megszólaltam.
- Browning, állj le. Thora nem úgy értette... - kezdtem el.
- Ne próbálkozz, ribi, a barid már elbaszta a dolgot. Tök mindegy - mondta.
  Tehetetlenül dobbantottam egyet, majd Thora után indultam.
  A folyosóra kiérve nem láttam őt. Úgy döntöttem le megyek az osztályterembe, hiszen valószínűleg oda mehetett. Már épp indultam is, mikor a hátam mögül leszólított egy jól ismert hang.
- Abbey, te meg mit kerestél ebben a vécében? - kérdezte Zane Blackwood.
  Hátrafordultam, felvéve a tőlem telhető legszebb mosolyt az arcomra. Zane sajnos nem volt egyedül, kezével átkarolt egy számomra ismeretlen lányt.

Huszonnyolcadik Fejezet: Csilis víz Aaron-nél

  Este, amint hazaértem elég furcsa dolog fogadott. Arra számítottam, anya valósággal megöl, amiért kilógtam. Hát nem így történt! A halál helyett egy ölelést kaptam, és aranyosan megkérdezte, milyen volt a szülinap. Meglepett, hiszen nem tudtam, hogy ennyire tájékozódott az én kis életemről. Persze, nem csak ezért lepett meg, inkább a kedvessége volt váratlan fordulat. Mindenesetre ijesztő volt eleinte, végül pedig kellemes meglepetésként könyveltem el magamban. Plusz pont, hogy apának semmit sem szólt a dologról. Anya, azt hiszem, az én kis szövetségesem lett. Ha nem Zane Blackwood, akkor ő az őrangyalom.

   Másnap, azaz vasárnap telefonáltam Chloe-val. Várható volt, hogy azután történtek az izgalmas dolgok, miután én hazamentem. Jó pár kocsmát bejártak, hiszen a felénél nem akarták kiszolgálni őket (mivel még nem nagykorúak). Zoe-t fel akarta szedni egy egyetemista korú fiú, aki full részegen azzal a dumával jött oda hozzá, hogy "Szia piroska, én vagyok a farkas, megeszem a nagymamádat, grrrrrrr." Mondanom sem kell, Zoe elutasította a fiút, aki akkor sem hagyta annyiban a dolgot. Tyler és Chloe között dúlt a szerelem, a két bolond fiatal egymásra talált, és a vége felé leváltak a csapattól. Chloe elmesélte, hogy elsétáltak egy lakatlan házig, aminek felmásztak a tetejére, és onnan nézték a csillagos eget. Persze, én rögtön mondtam Chloe-nak, hogy feltétlenül mutassa meg azt a házat, mert érthetetlen módon, de egyszerűen imádom az elhagyatott, lakatlan helyeket. Drámai pillanatok is voltak ám a bulin, Aaron és Vanessa szakítottak. Az indokát csak ők ismerik, és miután összevesztek, Aaron elvileg azonnal lelépett. Chloe még azt is elmesélte, hogy a szülinapos Frida pedig smárolt Stan-nel, de szerinte az csak azért történt, mert annyi alkoholt ittak, hogy szerinte simán kaphattak volna alkoholmérgezést is. Chloe nevetett, miközben ezt mondta, de én azért elkomorodtam. Az alkoholmérgezés nem gyerekjáték, szerintem nem kéne ennyire lazán venni. De hát, ők tudják, ő döntésük.

  Körülbelül egy órán keresztül telefonáltunk, és a beszélgetés vége felé érve arra gondoltam, átlátogatok Aaron-hoz. Furcsa, régóta ismerjük egymást, de én hatéves kora óta nem láttam sírni (akkor is csak azért sírt, mert elesett, ha jól emlékszem). Mondjuk nem számítottam arra, hogy amint belépek hozzájuk, papírzsepi halmazok fogadnak, és a Titanicon pityergő Aaron. Csak egyszerűen rég láttam kiborultan, megviselten. Eddig mindig én szorultam tanácsra, ő pedig segített nekem. Úgy éreztem, most fordult a kocka, és most neki hatalmas szüksége van az én segítő kezemre, és persze a forrócsokimra, amit házilag készítek.

    Így dél felé le is rohantam a konyhába, összedobni egy forrócsokit.

- Forrócsokit érzek? - lépett be a konyha ajtaján anya.

- Igen. Aaron-nak készítem. Most szakított a barátnőjével, gondoltam megvigasztalom kicsit.

  Anya felvonta a szemöldökét.

- Elfelejtetted? Szobafogságban vagy! - emlékeztetett.

 A picsába! 

- Ó... - nyögtem ki.

  Anya összefonta a karjait.

- Most az egyszer - mosolyodott el.

- Mehetek? - vigyorodtam el.

- Mehetsz - legyintett, és kiment a konyhából.

***

  Forrócsokis termosszal a kezemben csöngettem be Aaron-ék ajtaján. Kisvártatva Aaron nyitott ajtót, amiből arra következtettem, az anyja dolgozik, mint mindig. Valóban nem volt kisírt a szeme, ahogy gondoltam. Végül is, ő fiúból van, vagy mi.

- Szia! Hoztam forrócsokit! - vigyorogtam lelkesen, és átnyújtottam a forrócsokit.

  Aaron halványan elmosolyodott, és elfogadta a termoszt. Alaposan végigmért szemeivel, szinte már zavarbejtő módon, majd szótlanul intett, hogy jöjjek be. Miután a szűkös előszobájukban sikeresen levettem a tornacipőm, lazán ledőltem a nappaliban lévő puha kanapéra, Aaron mellé.

- Gondolom jöttél lelkizni - mondta.

- Hát, azt terveztem helyrepofozlak, és kikérdezlek a tegnapiakról, feltéve, ha tudsz róla beszélni...

- Persze, hogy tudok róla beszélni, miért ne tudnék? - értetlenkedett.

- Azt hittem szar érzés visszagondolni rá, érted...

- Nem egy érzelmes, érzékeny, magányos nő vagyok, hahó. 

- Oké - vontam vállat - Akkor beszélj!

 Aaron felsóhajtott. Az iménti macsó, nemtörődömség most eltűnt az arcáról, és a beszédstílusából is.

- Vanessa egy picsa. Ennyi történt - jelentette ki kerek perec. Fő a lényegre törés, és az őszinteség.

 Oké, azért értem, hogy nem akar érzelgősködni, de azért nem erre a válaszra számítottam...

- Miért? - böktem ki egy hosszabb csönd után.

- Mert csak részegen őszinte. Megesik az ilyen.

 Úúú, netán kikotyogott valami mocskos kis titkot? - gondoltam. Kíváncsian csillogott a szemem, de azért próbáltam együtt érzőnek, és nem tolakodó pletykás tinilánynak tűnni.

- Mi történt?

- Elmesélte nekem, hogy mennyire állatian smárol Isaac Adams, akivel előző hétvégén futott össze valami koncerten, miközben nekem azt mondta, hogy a nagymamájával volt egész hétvégén. Szánalmas ribanc, meg kell hagyni.

- Hű, azt a picsát... - mondtam, mert erre abban a pillanatban, hirtelenjében csak ennyit tudtam kibökni. 

  Egy már abszolút biztos: nem kevés dologról maradtam le tegnap este, miután hazavittek. Ennyi kavarás, ennyi szerelem, mind egy éjszaka előtt. Istenem.
- Hű bizony - bólintott Aaron, majd megragadta a TV távirányítóját, bekapcsolta a televíziót.
 Egy természetcsatornát adott ki először a készülék, ahol a két jegesmaci sétált az Északi Sarkon. Aaron már épp el akart kapcsolni, mire én leállítottam.
- Ne kapcsolj el, olyan cukiiik! - pattogtam örvendezve a kanapén.
 Ő csak fintorgott, majd kíváncsian belekortyolt a forrócsokimba.
- Ez finom lett, asszony - jelentette ki.
- Ej, betyáruram, tudtam én, hogy ínyedre lesz a dolog - nevettem el magam.
  Aaron is nevetett, majd mindketten a TV képernyőjére meredtünk. Pár percig a jegesmedvék táplálkozását néztük, majd Aaron megszólalt.
- Látod, Abbey, ők bezzeg tiszta boldogok. A jegesmedvék hűségesek.
  Lesütöttem a szemem, a hűséges szó hallatán. Bort iszom, vizet prédikálok. Elvégre, semmivel sem vagyok jobb, mint Vanessa, és most itt szidom őt. Annyira elszégyelltem magam, hogy hosszas percekig meg sem szólaltam.
  Aaron észrevette a fancsali képemet, és rögtön vette az adást.
- Baszki. Bocsi - motyogta.
- Semmi baj, én vagyok a seggfej, mocsok, hűtlen ribanc - mondtam halkan.
- Francokat vagy az! Te tudom, hogy elmondtad volna Zane-nek
- Az semmin sem változtat.
- Ó, dehogynem! Az őszinteség nagyon fontos.
- Ha te mondod - mondtam vállat.
- Várj, pillanat és jövök - mondta Aaron, és kiment a konyhájukhoz. Pár perc múlva vissza is tért, egy fokkal derültebben.
Tovább bambultam a medvéket, majd elmosolyodtam.
- Legyünk jegesmedvék, ők olyan gondtalanok.
- Gondtalanok? Kihalóban van a fajuk, és a természetes élőhelyük pedig pusztul. A szerelmi tinibajaid szerintem semmik, az övekéhez képest - állapította meg.
  Na ez most nem talált, úgy tűnik.
- Ennyit erről, senki sem boldog.
- Hát, szerintem mindenki boldog lesz, aki iszik a forrócsokidról. Komolyan, Abbey, ez isteni lett! Nem kérsz belőle? - nyújtotta felém a termoszt.
- De - mondtam, és vidáman belekortyoltam az italba, amit hamarosan kiköptem, egyenesen a kanapé előtti kis asztalra. A szám égetett, és közben a nevetéstől fulladoztam - Te beteg állat, mit csináltál a forrócsokimmal? - köhécseltem csapkodva.
- Kiöntöttem - röhögött fulladozásszerűen Aaron - egy bögrébe - bökte ki, miután nagy levegőket vett.
- Te barom! Leég a nyelvem! Akkor mi volt a termoszban?!
- Fahéjas-borsos-csilis-paprikaporos víz, rengeteg csilivel! - szakadt a nevetéstől.
  Annyira égett a szám, hogy mint valami kutya, kinyújtottam a nyelvem, és elkezdtem rohangálni.
- Ááááá te hülye seggfej, éégeeek! - kiabáltam össze-vissza csapkodva - Vizet!
- Az nem segít, te is tudod - nevetgélt Aaron.
 Még egy darabig rohangáltam kinyújtott nyelvvel, miközben Aaron röhögve figyelt engem. Utána lenyugodva ledőltem a kanapéra, és kifújtam magam.
- Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod? - vontam fel a szemöldököm.
- Már most félek - vigyorgott a fiú.

  Körülbelül még két óráig voltam náluk, majd úgy döntöttem, hazamegyek, mert anya gondolom nem egy életre engedett el. Aaron megköszönte a látogatásom, én persze viccelődve csak megfenyegettem, hogy hasonló szép élményei lesznek nálunk, ha átjön. Erre azt felelte, akkor direkt át jön majd hozzánk. Na, remek, ki kell találjak valami trükköt... De a csilinél sokkal hatásosabb kell!




OFF: Ezeket a zenéket hallgatom írás közben: (Ez egy Youtube lejátszási lista linkje, amit én állítottam össze, nagy rész cuki-muki aranyos kis számok :D).
http://www.youtube.com/playlist?list=PL9Bkdr_jXwo0OHCRVb-4tJctPV-h6iZ1s

Huszonhetedik Fejezet: Frida születésnapja

 Másnap estefelé a családi vacsoránál fél hét körül, le sem tudtam venni a szememet a falióráról. Tik-tak, tik-tak, az idő telt, nekem pedig lassan indulnom kellett. A térre nyolcra kellett kilógjak, és mire beértem volna a belvárosba az legalább húsz perc. Plusz, még át is kellett öltözzek, hiszen egy születésnapi összejövetelre nem mehettem egy egyszerű farmerbe és pólóba. Mondjuk ilyenkor íratlan szabály, hogy nem szabad túlöltözni a szülinaposnál, úgyhogy a kettő közti átmenetet kellett megtaláljam tegnap Chloe-val, ami azt hiszem, nagyjából sikerült is.

  Vacsora közben kínos csönd ült, anya még mindig mérges volt rám. Apát látszólag nem különösebben érdekelte az egész, csak nyugodtan eszegette a párolt zöldséget, nem érzékelve a levegőben izzó feszültséget. Az étel nagy részét otthagytam, mikor felpattantam a székemről.

- Anya, rosszul vagyok. Azt hiszem most rögtön ledőlök aludni, de komolyan, teljesen hányingerem van - nyafogtam betegséget színlelve.

  Anyán látszott, hogy nem nagyon hisz nekem, de nem nagyon volt kedve vitatkozni, így legyintett.

- Jó, menj csak - mondta, és villájával egy répába szúrt egyet. Magamban megállapítottam, hogy kifejezetten utálom a párolt zöldséget, anya ezt jól tudja, nem véletlenül készített ma májat ezzel a körettel. Ó, és igen, a májat is utálom. Tökéletes vacsora, mondhatom. Csak tudnám, anya miért hiszi azt, hogy azzal büntethet, hogy undorító ételeket csinál. Koplaltatni akar, vagy mi?

  Lassított felvételben felkullogtam a szobámba, majd mikor már anyáék nem láttak, villámgyorsan berohantam a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót, és a tegnapi, Chloe-val kikészített ruhámhoz léptem. Átöltöztem, de valahogy nem tetszett a látvány. Talán önarckép zavarom van, de egyszerűen úgy láttam magamat a tükörben, hogy nincs olyan alakom, hogy ilyen miniszoknyákat hordjak, és azt sem akartam, hogy sarki húspiacnak nézzenek engem. Számítottam rá, hogy ez lesz. Át kellett öltözzek. Úgy döntöttem, rövidnadrágot veszek fel egy nejlonharisnyával, ami végül jó ötletnek bizonyult. Beállítottam a hajam, a sminkem, ami egy jó fél órába telt. Majd apa kopogott az ajtómon.

- Jól vagy, kicsim? - kérdezte apa.

- Nem nagyon... De már épp kezdtem elaludni. Légyszi, ne zavarjatok alvás közben... - kérleltem apát.

- Ööö, persze, rendben. Bocsánat - mondta, és a léptei zajából megállapítottam, hogy elment. 

 Fáradtan sóhajtottam egyet, majd a tükrömben végignéztem magamon. "Tükröm, tükröm, mond meg nékem, miért nézek ki ilyen rondán e vidéken?" - gondoltam magamban, a Hófehérke tükrös jelenetét kifigurázva.

  Negyed nyolc lehetett, mire végleg elkészültem. Felkaptam a kikészített bőrdzsekimet és a fekete agyonhordott tornacipőmet, lekapcsoltam a villanyt, és kinyitottam az ablakot. A létra ott állt, hiszen vacsora előtt már cselesen elhelyeztem. Kimásztam az ablakon, majd le a létrán, legyőzve a nem túl jelentős, kicsi kis tériszonyomat. A létrát persze, hogy ne legyen feltűnő, arrébb hurcoltam, a garázs mellé. Előtte pedig felvettem a cipőmet, amit a szobám tisztán tartása érdekében nem a házban vettem fel. Leültem a gyepre, és épp a cipőfűzőmet kötögettem, mikor a kertünk kapuján megjelent valaki.

- Aaron? - ismertem fel.

- Örülök, hogy felismersz tíz év után is. Gondoltam nem akarsz egyedül buszozni ilyenkor, pláne nem a belvárosba. 

- Uh, köszi. Tényleg nem lett volna túl jó - mondtam, és befejezve a cipőfűzőkötést felpattantam. A kezemmel leporolgattam magamról a földet, majd a kapuhoz indultam. Mivel tudtam, hogyha kinyitom, megszólal a házban egy jelzőhang, így a kerítésen kellett átmásszak, ami gyerekjáték volt, hiszen a mi környékünkön nincs akkora bűnözés, hogy hatalmas szögesdrótos kerítést kellett volna felszereljünk. A mi kerítésünk inkább egyfajta dísznek szolgált, hiszen még egy hatéves is át tudott volna mászni rajta. Miután átjutottam a túloldalra, mosolyogva végigmértem Aaron-t. Igen, ő is kiöltözött, mármint magához képest. Tetőtől talpig feketében volt, ami kicsit elegánsabbá tette az öltözékét. Ő is bőrdzsekit vett fel, ami miatt kicsit olyan volt, mintha összeöltöztünk volna.

- Na, akkor indulhatunk. Mennyi pénzt hoztál magaddal? - kérdezte.

 A zsebemet tapogattam, ami sajnos üres volt. A másik ruhámban hagytam a pénztárcámat. A dzsekimben pedig ott lapult a Milka csoki, amit Frida ajándékának szántam. Nem nagyon tudtam, mit vehetnék neki, és mivel nem is olyan rég lettünk jóba, ezért gondoltam egy tábla csokoládé bőven elég ajándéknak.

- Semmit - vallottam be, lesütött szemmel. Francba.

- Pont erre számítottam - nevette el magát Aaron, hátba veregetve engem.

- Szóval tudsz kölcsönadni? - csillant fel a szemem.

- Persze - bólintott a fiú mosolyogva.
  Elindultunk a buszmegálló felé, ahol alig öt perc várakozás után meg is érkezett a busz. Szinte üres volt, az ég már sötétedni kezdett, így kicsit félelmetesen festett a leghátul ülő kapucnis férfi. Megborzongva foglaltunk helyet Aaron-nal két egymás melletti ülésen, aki hasonlóképp, mint én, ijedt arcot vágott. Na, ki a félős? Mindketten. És ez a tény, hogy mindketten beszartunk, kicsit sem nyugtatott meg engem.
- Te - szólított meg Aaron ezzel az udvarias és kedves jelzővel.
- Én - bólintottam mosolyogva - Most fogyatékost játszunk?
- Nem! Úgy értettem, hé, te. Pár megálló és leszállunk, addig is ne vágj ilyen halálrémülettől szenvedő arcot.
- Tudod, elég nehéz dolgokat kérsz tőlem, miközben a te fejed is olyan, mintha szellemet láttál volna.
- Hé, nem, én nem parázok. Estefelé buszozunk, hátul egy kapucnis pedofillal, na és? - nevette el magát a fiú.
- Most megnyugtattál. De ha pedo, lehet, hogy jobban kedveli a kisfiúkat, mint a kislányokat - kacsintottam rá.
- Ó, csak szeretnéd, egy szőke kislánynak akkor sem tudna ellenállni!
  Nagyjából ilyen viccelődésekkel telt a buszút, majd a belvárosba érve leszálltunk a tér mellett lévő megállónál. A téren több pad is volt, ahol pár osztálytársunk már helyet is foglalt. Mosolyogva intettek nekünk, mire mi Aaron-nal gyorsan odasétáltunk hozzájuk. Ott volt Stan, Rara, Frida és Tyler.
- Sziasztok - köszöntünk Aaron-nal kórusban.
- Csá - köszönt Stan, és egy öngyújtót halászott ki a zsebéből, egy szál cigit a kezében tartva. Rágyújtott, és lassan beszívva, majd kifújva a füstöt megszólalt - Kér valaki cigit? - kérdezte.
  Na remek, passzív dohányzás mára. Nem is lehetne jobb ennél, anya otthon tuti kiszúrja a ruháim szagából a füstöt. Picsába.
  Habár én nem jelentkeztem Stan-nél cigiért, Rara örömmel csatlakozott hozzá.
- Frida, boldog szülinapot - adtam át a szülinaposnak a csokit.
- Jaj, de édes vagy! Igazán nem kellett volna, de komolyan. De azért nagyon aranyos gesztus! - ugrott a nyakamba Frida. Furcsa volt, de valahogy mégis nagyon örültem az új-Fridának. Már majdnem megfojtott az ölelkezésével, mire én csak kínosan mosolyogva hátba veregettem, és udvariasan eltoltam magamtól. Nem ma akarok meghalni... "Frida ölelés általi halál", már láttam is magam előtt a sírkövemet.
  Szóval, nagyjából még fél óráig ökörködtünk, mire mindenki megérkezett. Megjött Chloe, Reed, Jean, Spencer, Zoe és Vanessa. Chloe félrehívta Tyler-t, hogy megbeszéljék a kis "ügyeiket". Miközben Reed-del beszélgettem, fél szemmel őket figyeltem. Arra számítottam barátilag szétmennek, de a jóslatom nem következett be, ugyanis egyik percről a másikra már azt láttam, hogy smárolnak a nem messze lévő szökőkút szélén ülve. Egészségükre - gondoltam, és magamban kicsit féltékeny voltam. Eközben Reed kizökkentetett a bámészkodásból, a kezével hadonászva a szemem előtt. "Abbey, hahó, figyelsz rám?", kérdezte, mire én heves bólogatásba kezdtem, miközben nem, egyáltalán nem figyeltem rá.
  Úgy fél órával később pedig Rara állt fel az egyik pad tetejére.
- Emberek, fél kilenc van, ideje pezsgőt bontanunk! Az ifjú Frida Dawson a mai napon tizenhét éves lett. Erre inni kell! - kiáltotta a szőke lány, és a kezében tartott whisky-s üveget jól meghúzta.
- Úgy van, erre inni kell - emelték fel valamennyien az üvegüket, akinek meg nem volt, annak adott a sajátjából a mellette ülő. Én úgy döntöttem, pár korty citromos sört iszom, és kész.
    Majd megint eltelt egy negyed óra beszélgetéssel és iszogatással. Utána Rara újra szónokolni kezdett arról, hogy menjünk bulizni. Így is döntöttünk, a csapat összeszedte magát, és elindultunk. Egy romkocsmába akartunk menni, de útközben Zoe-nak más ötlete támadt. Elmesélte, hogy az egyik rokonának most van a tizennyolcadik születésnapja, és egy belvárosi bárban ünnepli. Arrafelé vettük az irányt, amerre ő azt mondta. Egy kis séta után már meg is érkeztünk a "Greg's" nevű puccosabb bár elé, és vígan nyitottunk ajtót. Hoppá, kicsit másra számítottunk. Mindenki tetőtől talpig ünneplőben volt, kisestélyikben, és szmokingokban. Ahogy beléptünk, minden a mi kis kamasz, hozzájuk képest elég lepukkant társaságunkra nézett, minden szempár ránk szegeződött. Már épp ki akartunk volna tolatni a helyiségből, mielőtt a meghívottak hessegettek volna ki minket, mikor Rara újra felkiáltott. Na, igen, ennek a lánynak aztán megártott a pia.
- Emberek, hová mentek? Bulizzunk! - kurjantotta, és felemelve az üvegét a táncparkett közepére állt.
  Mi nevetve figyeltük a jelenetet, de látva, hogy az élet ment tovább, az ünneplősök tovább beszélgettek, és senkit sem zavart a mi társaságunk, végül mi is csatlakoztunk a táncoló Rarához. Illetve, én és Zoe meg akartuk keresni az ünnepeltet, akit hamar meg is találtunk. Olivianak hívták, és Zoe be is mutatott neki. Hárman cseverésztünk nyugodtan, fél szemmel Raráékra ügyelve, mire észbe kaptam. Chloe-ék ottmaradtak a téren. Gyorsan szóltam Zoe-nak, meg a többieknek, és lehangolva, durcásan, de mindenki kikullogott a puccos partiról.
- Hé, ne nézzetek így rám, nem vagyok ünneprontó, csak tényleg otthagytuk őket - tártam szét a karom az utcára érve. Aztán a többiek nagy dörmögésbe és morgásba kezdtek, mikor a bár ajtaján kirohant valaki. Szmokingban. "Na, ne már. Ő meg hogy kerülhetett ide?" csodálkoztam, Zane Blackwood-ot látva.
- Abbey! - kiáltott, mire én odasiettem az ajtóhoz.
  A többiek továbbmentek, és arra gondoltam, majd utánuk rohanok.
- Te meg mit csinálsz a belvárosban ilyenkor?! - hüledezett Zane.
- Frida szülinapjára jöttem - vontam vállat.
- Na és? Anyukád elengedett?
- Nem, de...
- Akkor meg?
- Hát figyelj...
- Nem szabadna itt lenned! Most azonnal haza kell menj!
  Szúrós szemmel végigmértem.
- Te nem vagy az apám, sem a bátyám, és nem is vagy a pasim. Akkor meg mit pattogsz itt, semmi közöd nincsen hozzám, és az életemhez! - vágtam hozzá mérgesen, mire teljesen ledöbbent.
- Ha nem vetted volna észre, én csak megvédeni próbállak - mondta Zane halkan.
- És mitől? Fridáéktól? - tártam szét a karom - Zane. Nem vagy az őrangyalom sem. Tudok magamra vigyázni.
 Zane elkezdett kotorászni a zsebében. Előhúzta a telefonját, amin elkezdett pötyörészni. Türelmetlenül összefontam a karom, várva, hogy megszólaljon. Végül megmutatta a telefonja képernyőjét. Egy SMS volt rajta, amit anyám telefonszámáról küldtek.
- Na ne - mondtam.
- De. Anyád bízott meg, hogy jöjjek el érted, de meg voltam hívva erre a szülinapra is, és érted...
- Jézusom, jézusom, jézusom - ismételgettem a szót döbbentem. Anyám és Zane szövetkeztek ellenem? Mi van?
- Na, gyere, szállj fel a motorra - intett, és a bár előtt lévő motor felé indult. Hogy nem tűnt fel nekem eddig az itt álló motor?!
 Grimaszolva és fintorogva ugyan, de engedelmeskedtem neki. Felpattantam a motorra mögé, és megkapaszkodtam benne. Magamhoz szorítottam, a fejemet a hátára döntöttem, és behunytam a szemem. Nem aludtam el, csak becsukott szemmel utaztam hátul végig, merengve, elgondolkodva az életem nagy dolgairól. Mi van köztem és Zane között, és persze milyen dolgokról maradok le azzal, hogy most hazamegyek.
   Mikor hazaértünk kábán szálltam le a motorról.
- Abbey... - kezdte el mondani Zane, mire én csillogó szemmel figyeltem őt. Ott ült a motoron, levette a sisakot, én pedig egy lépésnyire álltam tőle.
- Igen?
 Nyelt egyet, majd visszavette a sisakját.
- Jó éjt - mondta, és elhajtott.
  Tudom, hogy nem ezt akarta mondani. Sóhajtottam, és kinyitottam a kapunkat.

Huszonhatodik Fejezet: Anya kiakad

  Csütörtök reggel csodás hangulattal keltem fel az ágyamból, egyszerűen sugároztam a boldogságtól. Nagyon jó volt tegnap Zane-el lógni, bár volt némi lelkiismeret furdalásom a hiányzás miatt. Félni viszont egyáltalán nem féltem attól, hogy bárki is rájön, hogy lógtunk, bíztam Zane-ben, azaz a haverjába, és a hamis igazolványában. Csakhogy nem minden olyan egyszerű, ahogy én azt láttam.

  Ahogy felöltöztem, elkészültem a natúr sminkemmel, és összeszedtem a cuccaimat, lementem reggelizni. Anya nem túl szívélyes arccal fogadott, összefont karokkal. Valahogy éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. 

- Abbey Green, miért telefonált tegnap este nekem Aaron, hogy megadja a tegnapi házi feladatot?

- Ööö... Hát tudod... -kezdtem el agyalni valami hazugságon.

- Ne is folytasd! Egy hét szobafogság, és elveszem a laptopodat is. Lógtál, mi? Azt hitted megúszhatod?! Mégis mit képzeltél?! - kiabált velem anya.

- Félreérted, Zane...

- Nem érdekel Zane Blackwood! Többször ne mondd ki a nevét, elegem van abból a fiúból! Nem veszed észre, hogy csak játszik veled?

- Nem is járunk...!

- Nem érdekel! És ne feledd, ha a szobafogság sem használ, akkor komoly dolgok jönnek!
- De anya...
- Nincs semmi de! Vagy pszichológusra szorulsz?!
- Nem... - mondtam lesütött szemmel. Még csak azt kéne, hogy agykurkászókhoz járjak.
- Akkor szedd össze magad! Készíts magadnak reggelit, mert én ma nem készítettem - jelentette ki, és ezzel otthagyott egyedül a konyhában. 

  A nagy reggeli készítésemből az lett, hogy a hűtőből kivettem a tejet, elővettem a konyhaszekrényből egy mélytányért, és elővettem a müzlis dobozt. Nem vagyok nagy szakács, a tudásom csak a tej és a müzli összeöntéséig terjed ki.

  A buszon az gondolkodtam, hogy ha egy hétig van kiszabva a szobafogságom, az még éppen hogy jó, hiszen pénteken lesz a tavaszi bál. - Juhú, Zane Blackwood-dal megyek a tavaszi bálba! - örvendeztem magamban - Persze, most örülök, de majd amikor csak barátian beszélgetünk, és csak barátian táncolunk, akkor már kevésbé leszek feldobva - töprengtem. Majd felszállt Thora is a buszra.

- Szia Abs, na mesélj, mi volt tegnap? Én és Chloe egész nap hívogattunk, de nem vetted fel. Mit csináltál? - kérdezgetett tőlem Thora izgatottan.

- Először is, Zane majdnem nemet mondott a bálra. Aztán azt mondta igen, de csak barátilag.

- A kis köcsög - bólintott Thora.

- Aztán azt mondta lógjuk le a napot, és én belementem. Van egy saját telke az erdőben, és ott voltunk. A nagy részét átaludtam, utána pedig hazavitt.

- Hűha. És... Akkor most újra együtt?

- Nem, dehogy. Nem történt köztünk semmi - sóhajtottam.

  A buszról leszálltunk, bementünk a suliba, majd az osztályterembe. Aaron rögtön odajött hozzám, ahogy meglátott a terembe érkezni.

- Akkor, biztos jössz szombaton a térre? - kérdezte.

  Basszus. Fridának szombaton lesz a szülinapja, teljesen kiment a fejemből. Pont most kerülök szobafogságba? Ez így nem fair. 

- Nem tudok, szobafogságba kerültem, mert tegnap lógtam Zane-el.

- Szóval ezért hiányoztál... Bocsi... Nem tudtam... Akkor nem hívtam volna fel anyukádat...

- Nem gáz, nem tehetsz róla. - vontam vállat, majd hirtelen ötletem támadt - De... Kilógok otthonról, elvégre Frida szülinapjáról van szó!

- Biztos, hogy ez jó ötlet? - mért végig kételkedve Aaron.

- Hát persze - vigyorogtam.
  Egész nap unalmasan telt. Nem nagyon szeretek suliba járni, de hát mégis ki szeret? Mármint, aki szeret tanulni, az se szeret járni, hiszen azokat lestréberezik. Persze, tíz év múlva már főnöknek fogják hívni őket, és nem nyomiknak, de egyenlőre ki vannak rekesztve. Nem különösebben lelkesedem a tanulásért - bár ez tantárgytól függ - meg amúgy sem szeretem a sulis légkört. Az osztályt szeretem, hiszen most már Fridáékkal is kijövök, akikkel eddig nem nagyon. Csakhogy a gimi másik része ribancnak tart, és egyszerűen utálom, hogy mikor megyek mondjuk a büfé felé, hatvanan összesúgnak mögöttem, vagy megvetően méregetnek. Ez van, emberek, ebben a gimiben semmi sem marad titok, és kevés embernek adatik meg az, hogy van magánélete, amit mások nem ismernek. Persze, vannak, akik csak a főbb pletykákat tudják, amik főleg a végzősökkel kapcsolatosak, vagy csak a nagyobb balhékat ismerik. De vannak, akik mindent számon tartanak, és erre tökéletes példa Jenna J Browning.
  Chloe igy rajzon együtt pletykálgattunk kicsit. A legeslegfrissebb botrány az, hogy egy végzős srác állítólag drogdílerkedik, és marihuánát árul a suli harmadik emeleti fiú mosdójában. Másik pletyka, hogy Jenna J Browning és Thomas McMillan kavarnak, de ez abszolút pletyka. Thomas-szal ugyan csak egyszer találkoztam, de egyáltalán nem tűnt olyan típusú fiúnak, aki leállna egy ilyen kis ribanccal, mint Jenna J. Bár, ez a lány szerintem akárkit meg tud szerezni egy kis erőfeszítéssel, úgyhogy kitudja, nála semmi sem lehetetlen.
  Délután otthon ücsörögtem, laptop nélkül, így az olvasáshoz folyamodtam. Kövezzetek meg, de én szeretek olvasni, még ha ezt a tevékenységet nem is olyan sűrűn teszem, de azért szeretem. Persze, nem a kötelező olvasmány szerű történelmi könyveket olvasok, de nem is épp ponyvaregényeket, inkább a kettő közti átmenetet szeretem.
 

 

***

   Péntek. Zane Blackwood-dal szerda délután óta nem találkoztam. Tudom, röhejesen hangzik, de ezalatt az alig két nap alatt elképesztően nagy hiányérzet alakult ki bennem. Ez a hiányérzet késztetett arra, hogy felmenjek Zane-ék osztálytermébe aznap. Zane nem volt ott, viszont összefutottam Thomas McMillan-el.

- Szia, Thomas! - köszöntem neki.

- Szia Abbey. Ha Zane-t keresed, akkor csak mondom, hogy lebetegedett. 

- Ó. Kár. Azért, köszi.

- Nincs mit - mondta Thomas, és már épp elindult volna, mikor utána szóltam.

- Egyébként... Ööö. Te tényleg kavarsz Jenna J-vel?

- Ja, nem. Vagyis. Kielégítjük egymás igényeit, ennyi az egész - vonott vállat Thomas.

  Elgondolkodtam. Szóval barátság extrákkal, ha egyáltalán barátok. Csak szex kapcsolat már a gimiben is van? Ez azért meglepett. Bár, ők már végzősek, szóval lényegében, vagyis az iratuk szerint, már felnőttek. Ő döntésük. Mindenesetre, meglepett a dolog.

   Ha már a harmadik emeleten voltam, belátogattam a b-sek termébe is, hogy kicsit elcsevegjek velük. Nem vagyok túl jóba velük, de azért Rarával valamilyen szintem barátnők vagyunk, így vele leálltam dumálni. Sok-sok Cherrykém-ezés után Rara elmesélte, hogy sikerült megfűznie egy tizenegyedikes népszerű fiút, Jeremy Abott-ot, hogy együtt menjenek a tavaszi bálra. Megmutatta a telefonján a ruhát, amit fel fog venni. A tavaszi diákbálra mindig mindenki nagyon kiöltözik, hosszú báli ruhába bújnak a lányok, a fiúk pedig öltönybe és szmokingba. Rara nem a hosszú ruhák pártfogója, így talált magának egy olyan ruhát, ami hátul hosszú, elöl pedig rövid, így mutogatni tudja a combjait, ahogy ő azt szeretné. Megdicsértem a ruháját, majd lementem a mi termünkre, közben azon töprengve, hogy én mégis honnan szerzek péntekig egy ruhát. A szobafogság miatt nem mehetek vásárolni, és pénzem sincs nagyon. Csak remélni tudtam, hogy anya elenged engem vásárolni, nemhogy még pénzt is adjon nekem. 

   Délután, suli után átjött Chloe. Anyánál sikerült kiharcolnom, hogyha én nem mehetek sehová, legalább hozzám tudjanak jönni. Aztán meg, Chloe szinte családtag, az a minimum, hogy átjöhet hozzánk akkor, amikor csak kedve tartja. Rengeteget beszélgettünk a délután folyamán Chloe-val, főleg a fiúkról. Megvitattuk a régebb történt Tyler esetet, ami tulajdonképpen nem is olyan régen volt. Tyler, és Chloe. Nem voltak rossz páros, de annyira laza volt a kapcsolatuk, hogy egyszerűen egy idő után el is múlt a dolog. Szó szerint nem mondták ki, hogy szakítottak, ezért elméletileg még mindig járnak, de gyakorlatilag nem nagyon. Úgy tűnik, farsang estélyén kicsit kavartak, aztán már ellaposodott a dolog. Fejtegettük a dolgokat, és végül az én fiúproblémámra tértünk, Zane Blackwood-ra. Chloe szerint csak idő kell, és teljesen az ujjaim köré fogom csavarni. Aranyos, meg minden, de jól tudom, hogy ez egyáltalán nincs így. Zane meg akar bocsájtani, de nem tud, és ez nagyon is látszik rajta. 

   Miután túlléptünk a fiúkon, rátértünk a holnapi Frida szülinapra. Megbeszéltük, mit veszünk fel, és megbeszéltük azt is, hogy Chloe a kis összejövetelen megkérdezi Tyler-t, hogy akkor most mi van, mert ha már nincs semmi, akkor szakítani akar. Mondjuk, ez nem egy olyan szívszorító szakítás, ez csak egy egyszerű "barátilag szétmegyünk" szakítás, ami lássuk be, ezer-milliószor jobb, mint az én és a Zane-el való szétmenés. 

  Vagy éjfélig fent voltunk, filmeket néztünk (Első 50 randi), hülyültünk (képek is születtek), sütöttünk brownie-t, amivel teletömtük a hasunkat rosszullevésig.