Tizennegyedik Fejezet: A kamu lopás

   Csütörtök reggel, az első dolgom az volt, hogy a buszon beszéljek Thorával.
- Szia, leülhetek? - kérdeztem tőle, a mellette lévő üres székre sandítva.
- Helló. Oda ülsz, ahova akarsz - vonta meg a vállát.
  Úgy gondoltam, ez a válasz azt jelenti, hogy leülhetek, még ha nem is olyan "ó, persze ülj le, örülnék ha mellém ülnél" stílusban volt.
- Még haragszotok rám a lányokkal? - kérdeztem, és mélyen a szemébe néztem, az igazságra várva.
- Én nem. De Norah még egy picit. Ha hajlandó lennél odajönni hozzánk szünetekbe, biztos rózsásabb lenne a helyzet. De te csak Aaron-nal meg a többiekkel vagy elfoglalva.
- De csak azért, mert haragszotok rám. Amúgy veletek lógnék. Ezt te is tudod!
- Nem, nem tudom. Mert teljesen mást árul el a viselkedésed. Tökéletesen jól érzed magad nélkülünk is.
- Ez nem igaz! - mondtam, most már felemelve a hangom. Észbe kaptam, hogy a buszon már pár ember minket néz, így halkabban folytattam - Thora, ha tényleg nem haragszol rám, akkor segíts kibékíteni engem Norahékkal. Chloeval elvégre már vagy tíz éve ismerjük egymást. Egy ilyen hülyeség miatt nem kéne összeomoljon a barátságunk, sokkal nagyobb dolgokon is vesztünk már össze.
  Thora megértően elmosolyodott.
- Kibékültök, ne félj.

  Aztán, ahogy Thorától megszoktam, villámgyorsan témát váltott. Sosem volt olyan típus, aki szeretne lelkizni, inkább komolytalanság jellemezte őt.

- Hallottad, hogy Vanessa és Aaron randiznak szombaton? - kérdezte.

- Jaj, ne is mond. Már az összes normális fiút elhívta, és most Aaron maradt hátra. Hihetetlen, hogy elfogadta a mozimeghívást - forgattam a szemem.

- Ennyire zavar? - vonta fel Thora a szemöldökét.

- Igen, mert barátok vagyunk, és tudom, hogy Vanessa is csak egy gonosz kis liba, ráadásul kegyetlen buta is.

  Thora elnevette magát.

- Aranyos, hogy ennyire féltékeny vagy.

- Nem vagyok féltékeny, ki kérem magamnak! Csak... szívén viselem a barátaim gondjait - húztam ki magam, mire Thora csak mosolyogva megcsóválta a fejét. Úgy nézett rám, mintha ő többet tudna az érzéseimről, mint én. 

***

  Az osztályterembe érve, Frida lerohant engem.

- Tanárnő, nézze, megmondtam! - mutatott rám.

- Mi történt? - kérdezte Thora, de Frida lepisszegte.

  Az osztályfőnök csodálkozva nézett engem, illetve a nyakamat. Mi lehet a nyakamon? - érintettem meg, és rájöttem: a nyakláncom. - De mi lehet a nyakláncommal?

- Frida, ez nem bizonyítja, hogy ellopta - mondta az osztályfőnök, mire hatalmasat dobbant a szívem. Elloptam? Mii??

- De a nagymamámé volt, teljesen egyedi darab! Lehetetlen, hogy kettő is lenne belőle! - kiáltotta a dühroham szélén álló Frida.

- Nem loptam el a nyakláncot - mondtam halkan.

- Akkor meg honnan a fenéből szerezted?

- Kaptam...

- Mégis kitől?

- Nem tudom... - vallottam be. A francba.

  Az osztályfőnök komor tekintettel végigmért.

- Csalódtam benned, Miss Green. Most pedig, add vissza Fridának a nyakláncot. Kérj tőle bocsánatot.

- De hát a nyaklánc az enyém... - mondtam.

 Az ofő ellentmondást nem tűrő hangon rám mordult. - Oké, vettem, nyugi - gondoltam, és levettem a nyakláncot, és átadtam Fridának. Az ofő köhögött, jelezve, hogy még nem fejeztem be. Fintorogtam egyet, majd kénytelen voltam megtenni, amit egyáltalán nem akartam: bocsánatot kértem.

- Bocsánatkérés elfogadva - erőltetett Frida egy műmosolyt az arcára, de egyértelmű volt, hogy csak a tanár jelenléte miatt csinálja, hogy kedvesnek és ártalmatlannak tűnjön.

  Pedig egyértelmű volt a helyzet: Frida keze van a dologban. 

  Már épp mentem volna, mikor az ofő megállított.

- Miss Green, ne higgye azt, hogy ezt büntetlenül megússza. A hatodik óra után, jöjjön a tanáriba, és addigra eldöntöm, hogy mit adok magának. De csakhogy tudja, a lopásért minimum bevágok egy osztályfőnökit, de lehetséges, hogy igazgató urat is belevonom a dologba - fenyegetett.

  Alig tudtam visszatartani, hogy ne ordítsam el magam. Iszonyú mérges voltam, de egyben telhetetlen is. Mit tudtam volna csinálni? Megmutatni a levelet? Azt mondaná én írtam. Nincs bizonyítékom.

   De volt valami, ami még jobban foglalkoztatott jelen pillanatban: Frida volt-e a Titkos Hódoló? Az egész csak mese volt? És ha nem ő az, akkor honnan tudott volna a nyakláncról? Ezekre a válaszokat csak egy személytől tudhatom meg, és az nem más, mint maga Frida.

   Amint kiment a tanár a teremből, rögtön a lányhoz siettem.

- Te vagy a Titkos Hódoló? - kérdeztem kissé hisztis hangnemben.

   Frida gúnyosan felnevetett.

- Olyan szánalmas vagy. Persze, hogy én vagyok.

- Te ribanc, ezt még megbánod - sziszegtem.

- Ó, persze, azt majd megnézem, miután kirúgtak téged. De ha nem is rúgnak ki, akkor is, egy senki vagy. Zane Blackwood legújabb értesüléseim szerint Charlotte Larg-al jár, szóval leszar téged. Aaron meg Vanessával fog. A Titkos Hódolód drága, nem létezik. Ó, és Reed Levy-vel mész a farsangi bulira. Ezennel hivatalosan is felkerültél a szánalmas lúzerek listájára. Na pá, sok sikert a jövőben... Vagy nem - mosolygott rám lenézően, és sarkon fordult.

   Leblokkolva álltam. Erre azért, nem számítottam volna. 

   A padomhoz mentem, és szólt a jelző csöngő, ami szerint két perc, és kezdődik az óra. A padban volt Chloe, és a mellettünk lévő padban ott ültek a többiek is, azaz Thora és Norah

- Lányok, én sajnálom, hogy szemét voltam, hanyagoltalak titeket. Komolyan. De azért... Visszafogattok? - mosolyogtam rájuk, és Thorára sandítottam, aki visszamosolygott.

- Hiányoztál, Ab - ölelt át Chloe, és Norah is jól megszorongatott utána.

- Szóval, elloptad Frida nyakláncát? - vonta fel a szemöldökét Norah.

- Háát - mondtam - Lesz mit mesélnem - huppantam le a székemre.

  Már éppen kezdtem is a történetet, a Titkos Hódolótól, de becsöngettek, és a történelem tanár bejött a megszokott pontosságával. - Miért, miért nem tudott volna legalább most az egyszer késni öt percet? - gondoltam.

***

  A nap folyamán a lányokkal lógtam szünetekben, és jól kiveséztük az elmúlt napokat, és a Frida elleni bosszút tervezgettük, bár nem volt sok ötletünk. 

  A hatodik óra után, ahogy az osztályfőnöknő kérte, ellátogattam a tanáriba. Eléggé izgultam, mert őszintén szólva, eddig nem nagyon vettem részt semmiféle balhéban. Úgymond, jó kislány voltam eddig. Bár, most sem érdemelném meg a rossz lány címet, mert én nem loptam el senkitől semmit. 

  Kopogtam az ajtón, és a kezemet kezdem el morzsolgatni kínomban. Az ofő kinyitotta az ajtót, és intett, hogy menjek be. Ez a tanári volt a kisebb tanári, ahol csak hat tanár volt, de akkor épp csak az osztályfőnök volt jelen.

- Szóval. Beírtam az osztályfőnökit, úgy gondolom, nem érdemelsz meg többet, mivel elég jó diák voltál eddig. 

- Hálásan köszönöm tanárnő, komolyan - mosolyogtam, kicsattanó boldogsággal.

- De, a holnapi farsangi buli díszítésében részt kell vegyél. Szóval, fél háromtól négyig segítened kell felrakni a díszleteket a tizenkettedikesekkel, akiknek a feladatuk a farsang szervezése.

  Pont a végzős évfolyam? Miért, miért, miért? Most nézhetem másfél órán keresztül, ahogy Zane és a kis barátnője smárolnak, vagy Zane barátai engem szívatnak. Ezen a napon egyre csodásabb lesz.
 

  És hogy csodás legyen ennek a bejegyzésnek a befejezése is, itt egy csodás kép rólam