2014. július 20., vasárnap
SZÜNET!
Már egy ideje nem jött új rész, gondolom észrevettétek. Egy hosszabb szünet következik, de majd ősszel minden visszatér a rendes kerékvágásba.
2014. június 26., csütörtök
Első díjam
Sziasztok! Díjat kaptam :3 Még sosem kaptam díjat!
Szabályok:
- Mondj 11 dolgot magadról.
- Válaszolj 11 kérdésre.
- Tegyél fel 11 kérdést
- Küld tovább 11 embernek.
(szabályszegő vagyok)
(szabályszegő vagyok)
11 dolog rólam:
1. Nem szeretem a csípős ételeket.
2. Tegnap megnyílt a helyi hamburgeres, és meg tudtam enni egy XL-es hamburgert, ami nagyobb, mint a fejem.
3. Szeretem a rock zenét.
4. Abbey-t nem mindig kedvelem, ő egy önálló életet élő karakter :D
5. Szeretek rajzolni.
6. Nem szeretem kifesteni a körmöm.
7. Ma reggel csokis müzlit reggeliztem (jobb nem jutott eszembe hirtelen :D).
8. Egyik kedvenc filmem az Amelie csodálatos élete.
9. Legutóbb elolvasott könyvem pedig a Sátán kutyája.
10. Nagyon szeretem az American Horror Story-t, és a Suburgatory-t. (sorozatok)
11. Egy nap eljutok Ausztráliába!
11 válaszom:
1. Szereted a kutyákat?
Igen, bár nekem sosem volt.
2. Kedvenc együttesed?
Nincsen, én ahhoz túl sok mindent szeretek, hogy most egyet mondjak.
3. Miért blogolsz?
Mert így le tudom írni az érzéseimet, és saját magamat is szórakoztatom vele.
4. Kedvenc énekesed és tőle kedvenc dalod?
Jaj, ezek a kedvenc dolgok nem mennek nekem! :c
5. Mi leszel, ha nagy leszel?
Nem tudom, de reménykedek benne, hogy valami tudósféle. (esélytelen)
6. Szereted Justin Biebert ?
Nem.
7. Kedvenc Bloggered / bloggerínád?
Szencseg, Liz, Rose Charity, Dorotyh Large, Cleo Farelly.
8. Gyűjtesz valamit? Ha igen, akkor mit?
Bakelitlemezeket, és igaz barátokat.
Bakelitlemezeket, és igaz barátokat.
9. Vannak IGAZ BARÁTAID? Ha igen, akkor kik?
Egy van. :)
Egy van. :)
10. Melyik a kedvenc sütid?
Marlenka.
11. Örülsz a nyárnak?
ÚÚÚ DE MÉG MENNYIRE!
ui.: két nap, és hozom az új részt!
ÚÚÚ DE MÉG MENNYIRE!
ui.: két nap, és hozom az új részt!
2014. június 15., vasárnap
Harmincadik Fejezet: Túl van rajtam... Vagy mégsem?
- Én csak... Vécére mentem - böktem ki zavaromban.
- Ez a fiú vécé - mondta komoran Zane.
Elvörösödtem.
- Tudom - mondtam, majd a Zane mellett álló lány felé fordultam - Szia, mi még nem ismerjük egymást. Abbey vagyok - mutatkoztam be.
- Felicia vagyok - mondta a lány.
Végigmértem őt. Igazi lázadónak tűnt. Fekete bőrbakancs, neccharisnya, fekete, szakadt rövidnadrág, és egy olyan ujjatlan póló, ami tele volt gépkapocsokkal, és szakadásokkal. Mellesleg, látszott belőle a melltartója oldalt. Szóval Zane és egy lázadó? Furcsa.
Végül feltettem egy kérdést, amit úgy éreztem, muszáj feltennem.
- Te vagy Zane új barátnője? - kérdeztem
- Zane? - nézett fel Felicia kérdően Zane-re.
- Olyasmi - mondta Zane, és megcsókolta Felicia-t.
A gyomrom megrándult, és a torkomban hatalmas gombócot éreztem. Végül megzavarva a nyálping-pongjukat, Zane-hez szóltam.
- Csak azt akarom mondani, hogy Jenna J Browning-gal kicsit összekapott Thora. Segítség kéne, Zane - mondtam neki.
A szerelmespár abbahagyta a csókolózást, és a fiú rám nézett kérdő tekintettel.
- Mi? Összekaptak? Akkor jó szarban van most a barátnőd... - mondta.
- Tudom. Meg tudnánk valamikor beszélni ezt...? Te is benne vagy a dologban, csak azért.
- Hogy én benne vagyok? Azt hogy? Nekem semmi közöm nincsen se Jenna J-hez, se Thorához!
- Ami azt illeti, J-t megbízta Thora Ramon megaláztatásával, Jenna J pedig azt kérte cserébe, hogy megszervezze Thora, hogy te vele menj el a tavaszi bálba... Szóval... Te is benne vagy.
- Baszki. Ez a csaj nem tud leszállni rólam! - mérgelődött Zane. Eltolta magától a csaját, és felém nézett - Abbey, mit szólnál, ha délután, majd nálatok, mikor átkopogok, ezt megbeszélnénk?
- Okés - mondtam - Sziasztok - köszöntem el. A szemem sarkából Felicia-ra sandítottam. Hülye ribanc. Na jó, nem az, nem csinált semmit. De - gondolom - tudja, hogy én vagyok az ex, mégis itt smárolnak. Szinte már fel akar vágni vele. Igen, tényleg hülye ribanc.
Már épp mentem el, már a lépcső tetejénél jártam mikor Zane utánam kiáltott.
- Várj! - mondta.
Megálltam, és ahogy ő azt "parancsolta", vártam. Odafutott hozzám, otthagyva a barátnőjét, aki eközben rosszallóan méregetett engem. Na mi van, nem tetszik neki valami? Hát képzelje, nekem sem tetszik elég sok minden!
- Abbey, ugye nem baj, ha már túl vagyok rajtad... Mert túl vagyok rajtad - mondta Zane.
A fejemben a szavai vészes csengése zengett Túl vagyok rajtad... Túl vagyok rajtad... TÚL VAGYOK RAJTAD! - Ismétlődött a hang. Szédülni kezdtem. A torkomban a gombóc csak még jobban nyomott, szinte már fojtogatott. Nagyot nyeltem, és próbáltam visszatartani a sírást. Erős vagy Abbey, erős vagy...! - biztattam magamat.
- Nem gond... Persze... De tudd meg... - kezdtem el dadogva - Hogy én nem vagyok túl rajtad. Tulajdonképpen, pont rajtad vagyok... És mindig... Örökre... Rajtad leszek - mondtam lassan.
A "rajtad leszek" kifejezés enyhén nevetséges volt, de abban a pillanatban halál komolynak tűnt. Zane szemei szomorúan fúródtak a tekintetembe. Vajon igazat mond, és túl van rajtam? Ennyi volt? Kész? Vége...?
- Egyszer túl kell lépned... - suttogta Zane.
- Soha nem fogok túl lépni - ejtettem ki ezeket a nagy szavakat a számon. A soha nagy szó, mint azt mindnyájan jól tudjuk.
Egymás szemébe néztünk, szótlanul. Álltam a tekintetét, ő viszont nem az enyémet, így alig pár másodpercnyi farkasszem után elkapta a tekintetét. Köszönés nélkül otthagyott, és visszament az újdonsült kis lázadó barátnőjéhez, Felicia-hoz. Annyira nem illettek pedig össze! Zane a márkás cuccaiban feszített, Felicia pedig a szakadt, csöves, szinte már kukázottnak tűnő ruhadarabjaiban. Tetszett Felicia stílusa, viszont csöppet sem tetszett, hogy az én exemmel kezdett ki. Ex... Akkor kéne így hívnom, mikor már nem éreznék semmit iránta.
De nem fogom feladni! - gondoltam. Összeszedtem magam, és büszkén lépkedtem le a gimnázium lépcsőin. Engem nem fog tönkretenni egy fiú. Eszembe jutottak Chloe anyjának azok az önbizalompótló CD-i, amiket még akkor hallgatott, mikor elváltak a férjével. Már jó rég volt, de még mindig emlékszem arra a monoton női hangra, ami azt mondogatta "Ne add fel. Te egy erős, független nő vagy! Értetted!? Egy erős, független nő!!!". Szóval, én is egy erős, független nő vagyok, és nem fogom feladni. Túl van rajtam Zane Blackwood? Nem baj! Majd elintézem, hogy visszajöjjön rám...! És akkor majd rajtam lesz... Oké, ez már kezd tényleg nevetséges lenni. Mindegy.
Lementem az osztályterembe. Még jó, hogy ebédszünet volt, különben késtem volna, nem is keveset. Mondjuk evésre nem maradt időm, és éhes maradtam, de az már egy másik kérdés. Úgy is felszedtem pár plusz kilót, amikor depis voltam, és telezabáltam magam a tömény cukorral nagykanállal, azaz Nutellával. Már pár kanál is kitenné a napi energiaszükségletet, én pedig egész dobozokkal ettem belőle. Mondjuk, jobb ötlet lenne, ha inkább elkezdenék valamit sportolni.
Bementem az osztályterembe, és levágódtam a többiek mellé. Thora már úgy tűnt, elmesélte a Jenna J sztorit.
- Erős, független nő vagyok, és Zane pedig pont rajtam lesz hamarosan - jelentettem ki.
Chloe és Norah összenéztek.
- Ennek meg mi a baja? - kérdezte Norah.
Chloe meg vonta a vállát, és Thora is tanácstalanul méregetett.
- Zane-nek új barátnője van - magyaráztam, hogy érthetőbb legyek.
- Baszki - mondta Chloe, és mivel mellettem ült, szorosan átölelt. És az az ölelés abban a pillanatban rengeteget jelentett nekem, még ha nem is volt annyira hangulatos, vagy filmbe illő, hiszen azelőtt Chloe mondata az volt, hogy "Baszki". De nem baj, attól még elég vigasztaló volt.
Délután pedig hazamentem, és tanultam. Annyi lemaradás halmozódott fel az elmúlt hetekben, és ideje volt, hogy visszaszerezzem a példamutató, szorgalmas diák címet az osztályban. Régebben ugyanis az voltam, de az elmúlt egy hónapban nagyon lecsúsztam a tanulási ranglétrán. Összeszedtem magamat, és sok-sok órán keresztül a tankönyvek, és a füzeteimben lévő jegyzetek felett gubbasztottam. Magoltam, feladatokat oldottam, és a végére pedig szinte úgy néztem ki, akár egy zombi. Este felé pedig már ki is ment a fejemből, de vendégem jött.
Zane az erkélyemen állt, és kopogott. A kinézetem akár egy hulláé volt, és nem tudtam sec-perc alatt rendbe hozni. Akkor most mi legyen? Pár pillanatig töprengtem, hogy akkor most beszéljek-e vele ilyen külsővel. Ő viszont egyre erőteljesebben kopogott, én meg nem akartam, hogy betörjön tőle az üveg, így kinyitottam neki az ablakszerűséget.
- Szia cica - köszönt.
Akaratlanul is elpirultam. Cica... De rég is volt, mikor így hívott! Bár még mindig elképesztő, hogy le mer minősíteni egy állatra. De azért, cuki, hogy becézget... És az is milyen rég volt, mikor az ablakomon át jutott be a szobámba, ezzel a laza stílusával... Régi szép idők, mintha valami vén nyanya lennék, ezt úgy mondom.
- Szia... Jaj, ne nézz ide, egész nap tanultam, tisztára elkent az egész fejem... Inkább lekapcsolom a villanyt - jelentettem ki.
A szobára félhomály borult, ami meg kell, hogy mondjam, azért kicsit romantikus volt.
- Hülye vagy, még így is szép vagy! - mondta Zane. A kedvessége meglepett.
- Hát köszi, de azért nem értek veled egyet - mondtam. Gondoltam a tárgyra térek, hogy azon minél hamarabb túlessünk, és tudjunk kicsit... khm, mást is csinálni - Szóval, szerinted mi legyen Jenna J-vel?
- Elmegyek vele a bálba, és kész - vonta meg a vállát.
Annyira természetesen és könnyedén mondta, hogy az már kicsit sértő volt felém nézve. "Hahó! Emlékszel, mikor sírtam, mert nemet mondtál?" - gondoltam magamba.
- De... - mondtam, de nem folytattam. Mindössze csak egy "de"-t tudtam kibökni.
- Ha persze nem gond.. Neked.
- Hát...
A tettek fontosabbak, mint a szavak - gondoltam. Zane leült az ágyamra, én pedig óvatosan mellé ültem. A kezemet a térdére tettem, és közel hajoltam hozzá. Testünk már egészen összesimult. A félhomályban nem sok mindent láttam, de ez pont jó volt úgy. Közeledtem felé, de csak szépen, lassan, szelíden. Nem tolt el, amit jó jelnek vettem, és felbátorodtam. Az ajkaim az ő puha ajkaira tapadtak. Egy érzéki, lágy csókot leheltem a szájára, majd heves csókolózásba kezdtünk, miután visszacsókolt ő is. Beletúrtam a hajába, összekócoltam, ő pedig eközben combomat simogatta finoman, gyengéden. A fenekem alá nyúlt, felhúzott az ölébe. Minden érintése jó érzéssel töltött el. A nyakamat puszilgatta kéjesen, majd egy érzékeny ponthoz ért, ami a fülem, és a nyakam közötti rész jelentette. A finom, mámorító érzéstől felsóhajtottam.
Pár perc élvezetes, gyönyörrel teli csók után eltoltam magamtól, és lemásztam róla. Nem láttam az arcát, de azért tudtam, hogy kicsit csalódott volt. De ugyan már, nem fogom így elveszíteni a szüzességem. Pláne, hogy pont aznap smárolt egy másik lánnyal, és vágta a fejemhez, hogy túl van rajtam.
- Zane... - suttogtam a sötétségbe - Szóval, túl vagy rajtam?
Elsőre nem válaszolt. Majd megismételtem a kérdést, és megerőltette magát.
- Nem - felelte röviden - De most mennem kell... Igen, ideje lenne mennem - mondta, és felállt. Megigazította a felsőjét. Sötét volt ugyan, de ahogy az ablakhoz ért, a holdfény halványan rá világított az arcára. Láttam, amint rám mosolyog - Jó éjt, Abbey - köszönt el, és ezennel ki is ment az ablakomon.
Már épp mentem el, már a lépcső tetejénél jártam mikor Zane utánam kiáltott.
- Várj! - mondta.
Megálltam, és ahogy ő azt "parancsolta", vártam. Odafutott hozzám, otthagyva a barátnőjét, aki eközben rosszallóan méregetett engem. Na mi van, nem tetszik neki valami? Hát képzelje, nekem sem tetszik elég sok minden!
- Abbey, ugye nem baj, ha már túl vagyok rajtad... Mert túl vagyok rajtad - mondta Zane.
A fejemben a szavai vészes csengése zengett Túl vagyok rajtad... Túl vagyok rajtad... TÚL VAGYOK RAJTAD! - Ismétlődött a hang. Szédülni kezdtem. A torkomban a gombóc csak még jobban nyomott, szinte már fojtogatott. Nagyot nyeltem, és próbáltam visszatartani a sírást. Erős vagy Abbey, erős vagy...! - biztattam magamat.
- Nem gond... Persze... De tudd meg... - kezdtem el dadogva - Hogy én nem vagyok túl rajtad. Tulajdonképpen, pont rajtad vagyok... És mindig... Örökre... Rajtad leszek - mondtam lassan.
A "rajtad leszek" kifejezés enyhén nevetséges volt, de abban a pillanatban halál komolynak tűnt. Zane szemei szomorúan fúródtak a tekintetembe. Vajon igazat mond, és túl van rajtam? Ennyi volt? Kész? Vége...?
- Egyszer túl kell lépned... - suttogta Zane.
- Soha nem fogok túl lépni - ejtettem ki ezeket a nagy szavakat a számon. A soha nagy szó, mint azt mindnyájan jól tudjuk.
Egymás szemébe néztünk, szótlanul. Álltam a tekintetét, ő viszont nem az enyémet, így alig pár másodpercnyi farkasszem után elkapta a tekintetét. Köszönés nélkül otthagyott, és visszament az újdonsült kis lázadó barátnőjéhez, Felicia-hoz. Annyira nem illettek pedig össze! Zane a márkás cuccaiban feszített, Felicia pedig a szakadt, csöves, szinte már kukázottnak tűnő ruhadarabjaiban. Tetszett Felicia stílusa, viszont csöppet sem tetszett, hogy az én exemmel kezdett ki. Ex... Akkor kéne így hívnom, mikor már nem éreznék semmit iránta.
De nem fogom feladni! - gondoltam. Összeszedtem magam, és büszkén lépkedtem le a gimnázium lépcsőin. Engem nem fog tönkretenni egy fiú. Eszembe jutottak Chloe anyjának azok az önbizalompótló CD-i, amiket még akkor hallgatott, mikor elváltak a férjével. Már jó rég volt, de még mindig emlékszem arra a monoton női hangra, ami azt mondogatta "Ne add fel. Te egy erős, független nő vagy! Értetted!? Egy erős, független nő!!!". Szóval, én is egy erős, független nő vagyok, és nem fogom feladni. Túl van rajtam Zane Blackwood? Nem baj! Majd elintézem, hogy visszajöjjön rám...! És akkor majd rajtam lesz... Oké, ez már kezd tényleg nevetséges lenni. Mindegy.
Lementem az osztályterembe. Még jó, hogy ebédszünet volt, különben késtem volna, nem is keveset. Mondjuk evésre nem maradt időm, és éhes maradtam, de az már egy másik kérdés. Úgy is felszedtem pár plusz kilót, amikor depis voltam, és telezabáltam magam a tömény cukorral nagykanállal, azaz Nutellával. Már pár kanál is kitenné a napi energiaszükségletet, én pedig egész dobozokkal ettem belőle. Mondjuk, jobb ötlet lenne, ha inkább elkezdenék valamit sportolni.
Bementem az osztályterembe, és levágódtam a többiek mellé. Thora már úgy tűnt, elmesélte a Jenna J sztorit.
- Erős, független nő vagyok, és Zane pedig pont rajtam lesz hamarosan - jelentettem ki.
Chloe és Norah összenéztek.
- Ennek meg mi a baja? - kérdezte Norah.
Chloe meg vonta a vállát, és Thora is tanácstalanul méregetett.
- Zane-nek új barátnője van - magyaráztam, hogy érthetőbb legyek.
- Baszki - mondta Chloe, és mivel mellettem ült, szorosan átölelt. És az az ölelés abban a pillanatban rengeteget jelentett nekem, még ha nem is volt annyira hangulatos, vagy filmbe illő, hiszen azelőtt Chloe mondata az volt, hogy "Baszki". De nem baj, attól még elég vigasztaló volt.
***
Délután pedig hazamentem, és tanultam. Annyi lemaradás halmozódott fel az elmúlt hetekben, és ideje volt, hogy visszaszerezzem a példamutató, szorgalmas diák címet az osztályban. Régebben ugyanis az voltam, de az elmúlt egy hónapban nagyon lecsúsztam a tanulási ranglétrán. Összeszedtem magamat, és sok-sok órán keresztül a tankönyvek, és a füzeteimben lévő jegyzetek felett gubbasztottam. Magoltam, feladatokat oldottam, és a végére pedig szinte úgy néztem ki, akár egy zombi. Este felé pedig már ki is ment a fejemből, de vendégem jött.
Zane az erkélyemen állt, és kopogott. A kinézetem akár egy hulláé volt, és nem tudtam sec-perc alatt rendbe hozni. Akkor most mi legyen? Pár pillanatig töprengtem, hogy akkor most beszéljek-e vele ilyen külsővel. Ő viszont egyre erőteljesebben kopogott, én meg nem akartam, hogy betörjön tőle az üveg, így kinyitottam neki az ablakszerűséget.
- Szia cica - köszönt.
Akaratlanul is elpirultam. Cica... De rég is volt, mikor így hívott! Bár még mindig elképesztő, hogy le mer minősíteni egy állatra. De azért, cuki, hogy becézget... És az is milyen rég volt, mikor az ablakomon át jutott be a szobámba, ezzel a laza stílusával... Régi szép idők, mintha valami vén nyanya lennék, ezt úgy mondom.
- Szia... Jaj, ne nézz ide, egész nap tanultam, tisztára elkent az egész fejem... Inkább lekapcsolom a villanyt - jelentettem ki.
A szobára félhomály borult, ami meg kell, hogy mondjam, azért kicsit romantikus volt.
- Hülye vagy, még így is szép vagy! - mondta Zane. A kedvessége meglepett.
- Hát köszi, de azért nem értek veled egyet - mondtam. Gondoltam a tárgyra térek, hogy azon minél hamarabb túlessünk, és tudjunk kicsit... khm, mást is csinálni - Szóval, szerinted mi legyen Jenna J-vel?
- Elmegyek vele a bálba, és kész - vonta meg a vállát.
Annyira természetesen és könnyedén mondta, hogy az már kicsit sértő volt felém nézve. "Hahó! Emlékszel, mikor sírtam, mert nemet mondtál?" - gondoltam magamba.
- De... - mondtam, de nem folytattam. Mindössze csak egy "de"-t tudtam kibökni.
- Ha persze nem gond.. Neked.
- Hát...
A tettek fontosabbak, mint a szavak - gondoltam. Zane leült az ágyamra, én pedig óvatosan mellé ültem. A kezemet a térdére tettem, és közel hajoltam hozzá. Testünk már egészen összesimult. A félhomályban nem sok mindent láttam, de ez pont jó volt úgy. Közeledtem felé, de csak szépen, lassan, szelíden. Nem tolt el, amit jó jelnek vettem, és felbátorodtam. Az ajkaim az ő puha ajkaira tapadtak. Egy érzéki, lágy csókot leheltem a szájára, majd heves csókolózásba kezdtünk, miután visszacsókolt ő is. Beletúrtam a hajába, összekócoltam, ő pedig eközben combomat simogatta finoman, gyengéden. A fenekem alá nyúlt, felhúzott az ölébe. Minden érintése jó érzéssel töltött el. A nyakamat puszilgatta kéjesen, majd egy érzékeny ponthoz ért, ami a fülem, és a nyakam közötti rész jelentette. A finom, mámorító érzéstől felsóhajtottam.
Pár perc élvezetes, gyönyörrel teli csók után eltoltam magamtól, és lemásztam róla. Nem láttam az arcát, de azért tudtam, hogy kicsit csalódott volt. De ugyan már, nem fogom így elveszíteni a szüzességem. Pláne, hogy pont aznap smárolt egy másik lánnyal, és vágta a fejemhez, hogy túl van rajtam.
- Zane... - suttogtam a sötétségbe - Szóval, túl vagy rajtam?
Elsőre nem válaszolt. Majd megismételtem a kérdést, és megerőltette magát.
- Nem - felelte röviden - De most mennem kell... Igen, ideje lenne mennem - mondta, és felállt. Megigazította a felsőjét. Sötét volt ugyan, de ahogy az ablakhoz ért, a holdfény halványan rá világított az arcára. Láttam, amint rám mosolyog - Jó éjt, Abbey - köszönt el, és ezennel ki is ment az ablakomon.
2014. június 10., kedd
Huszonkilencedik Fejezet: Ramon Swartz megaláztatása
OFF: A blogot nem harminc részesre tervezem, már hivatalosan is kimondom. Köszönök minden feliratkozót és olvasót, nagyon sokat jelent ez nekem... :)
Hétfő reggel volt. A buszon üldögéltem unottan, mikor levágta elém magát Jenna J Browning. A levágva kifejezés azért túlzás, inkább csak óvatosan lecsüccsent, ügyelve arra, hogy az extra-miniszoknyája ne csússzon fel. - Ugyan, - gondoltam - abból a szoknyából ígyis-úgyis kint van mindene, akármit csinál.
- Szia ribim. Elintéztem Ramon-t, úgyhogy a barinőd megnyugodhat. Tudom, sok időbe tellett, de hát a jó munkához idő kell.
Érdeklődve figyeltem a tekintetét. Már szinte el is felejtettem Ramon Swartz létezését, nem hogy a "munkát".
- Hogyan intézted el? - kérdeztem kíváncsian.
- Ó, ha te azt tudnád - kacsintott rám, a szokásos stílusában - Mondjuk úgy, hogy előbb-utóbb te is meglátod - fejezte be titokzatosan.
- Azért nem kéne annyira megalázni szegényt - mondtam. Igen, kezdtem sajnálni a srácot... Áldott jó szívem van, mondhatom.
- Már tök mindegy - nevette el magát, majd hirtelen elkomorodott - De mindennek ára van. Az árát pedig már ki is kitaláltam.
Ó, már akkor rosszat sejtettem.
- Mi az ára? - kérdeztem kissé félénken.
- Hihi, utálni fogod, cicám. El kell intéznie a kis barinődnek, hogy Zane-el menjek a tavaszi bálra - mosolygott kedvesen. Hogy mer így mosolyogni, miközben tönkre akar tenni engem?! Lassan már nem csak akar... Közel jár ahhoz, hogy tényleg elegem legyen belőle.
- Te... - kezdtem el, de nem fejeztem be, csak magamban. "Te ótvaros, retkes, baszatlan ribanc!" - gondoltam magamba.
- Én? Valami gond van, picim? - pislogott Jenna J, és úgy tett, mintha nem értené mi a problémám.
- Semmi... Minden a legnagyobb rendben van. De ha most megbocsájtasz... - kezdtem el kotorászni a táskámban. Előhúztam a termoszomat, amit Aaron-nek szántam. Igen, elég béna húzás lett volna csak úgy odaadni Aaron-nek egy vöröshagymás forralt vizes italt, így utólag elég nevetségesnek tűnt. De később nagy hasznomra vált - Kérsz egy kortyot a teámból, reggel csináltam - nyújtottam át neki a termoszt.
Jenna J Brownig furcsállóan mért végig. Szórakozottan figyeltem, ahogy gyanútlanul belekortyol az italba. Azt vártam volna, hogy kiköpi, ahogy én is tettem. De nem tette. Lenyelte, megköszörülte a torkát, majd megszólalt, azzal a tipikus Jenna J mosolyával az arcán. Mézes mázos, de mégis ördögi.
- Köszcsi - mondta köhécselve - Rendi vagy, ribi.
- Ööö... Szívesen - mondtam összeráncolt szemöldökkel. Enyhén összezavarodtam. Ez a lány egyre furább.
Már épp belemélyedtem volna az elmélkedéseimbe, mikor a suli elé kanyarodott a busz, és leszálltam róla. Álmosan baktattam be az épületbe, ahol elég érdekes látvány fogadott. Egyhamar rájöttem, hogy hogyan lett megalázva Ramon. Több száz papír hevert a folyosón, pár fel is volt téve a különböző parafatáblákra, pár pedig a földön volt. A papírokra fekete-fehér kép volt nyomtatva, Ramon-ról. A srác kezében pia volt, és feltehetőleg egy ágyban feküdt... Meztelenül. Vigyorogva rohantam fel az osztályterembe, hogy felkeressem a lányokat.
- Ááá, láttátok a képeket? - huppantam le melléjük a padra, köszönés nélkül.
- Hát persze! De te lemaradtál Swartzi arckifejezéséről, pedig jézusom, minden erőfeszítést megért! - nevetett Thora.
Velük nevettem, de aztán elkomorodtam. Szerintem nem ért meg minden erőfeszítést, legalábbis a további erőfeszítéseket nem fogja megérni.
- Thora, figyu, beszéltem Jenna J-vel... - mondtam komoly arckifejezéssel.
- És? - kérdezte.
- Azt mondta, az ára ennek az, hogy Zane Blackwood-dal kell menjen a bálba - mondtam ki.
Chloe, Norah, Thora kórusban szólaltak meg.
- Baszki - mondták egyszerre.
- Miattam van, bocsi, nem akartam, hogy ez legyen - fakadt ki Thora.
- Nem te tehetsz róla! - vágtam közbe. Nem hibáztathatta magát, hiszen Jenna J nem mondta meg akkor, mikor megegyeztek, hogy konkrétan mi az ára a dolognak.
- Helyrehozom! - pattant fel a padról Thora, és kiviharzott az osztályteremből.
Én persze rohantam utána.
- Mit akarsz csinálni? - kiabáltam.
A folyosón sétálgató, beszélgető diákok egy része felfigyelt a mi kis jelenetünkre. Természetesen zavartak a tekintetek, de sokkal fontosabb volt, hogy Thora ne csináljon hülyeséget. Olyan hülyeséget, amit később megbánhat.
Thora megállt, és felém fordult.
- Beszélek a ribanccal - jelentette ki eltökélten.
- Ne...! - mondtam.
Na igen, pont ezt nem akartam. Ha megszegi az egyességet, ki tudja hogyan áll bosszút Jenna J Browning. Persze, nem hangzik túl biztatóan, hogy félek egy gimis lánytól. De ha egyszer ez a gimis lány egy szociopata, akkor szerintem minden okom meg van a pánikra.
Jenna J a szünetekben állítólag a legendás harmadik emeleti fiúmosdóban töltötte. Abban a vécében történik állítólag a dohányzás, füvezés, és az "üzletelés". Főleg fiúk jártak oda, hiszen egy fiúmosdóról volt szó, de hát, mint mindenben, ebben is akadtak kivételek. Jenna J "üzletasszonynak" számított, így neki törzshelye volt ez a mellékhelység.
Thora felrohant a lépcsőn, kettesével szelve a lépcsőfokokat. Nehezen, de tartottam a tempóját, és próbáltam minden energiámat az ő megállításába fektetni. Értem akarta tenni, én pedig érte akartam megállítani.
Berohant a vécébe, én pedig utána. Úgy képzeltem el, hogy koszos lesz, sötét, és egyfajta gettós, lepukkant beütése lesz. Ez nem így volt, egy egyszerű fiúvécé volt, annyi különbséggel, hogy senki nem használta vécézésre. Jenna J és két magasabb fiú az ablaknál álldogáltak, cigarettát szívva. Mikor észrevett minket a sötét hajú lány, elmosolyodott.
- Szió, Thora és Abbey.
- Te ribanc, azt hiszed kitolhatsz a barátnőmmel?! Hát idefigyelj! Nem szervezem meg neked Zane Blackwood-ot! És képzeld, kurvára nem félek tőled! - kiabálta Thora.
Jenna J mosolyogva figyelte a barátnőm kiakadását. Halál nyugodtan kifújta a cigaretta füstöt, majd megszólalt.
- Szóval nem akarod betartani az egyességet, ribi?
- Gyors a felfogásod - ironizált Thora.
- Az lehet... - mondta elgondolkodva. Ledobta a cigit a földre, majd rátaposott - Tönkre foglak tenni, ribi.
- Hát, kíváncsian várom! - mondta a barátnőm, majd kicsörtetett.
Én legyökerezett lábbal álltam, majd miután Thora elment, megszólaltam.
- Browning, állj le. Thora nem úgy értette... - kezdtem el.
- Ne próbálkozz, ribi, a barid már elbaszta a dolgot. Tök mindegy - mondta.
Tehetetlenül dobbantottam egyet, majd Thora után indultam.
A folyosóra kiérve nem láttam őt. Úgy döntöttem le megyek az osztályterembe, hiszen valószínűleg oda mehetett. Már épp indultam is, mikor a hátam mögül leszólított egy jól ismert hang.
- Abbey, te meg mit kerestél ebben a vécében? - kérdezte Zane Blackwood.
Hátrafordultam, felvéve a tőlem telhető legszebb mosolyt az arcomra. Zane sajnos nem volt egyedül, kezével átkarolt egy számomra ismeretlen lányt.
Hétfő reggel volt. A buszon üldögéltem unottan, mikor levágta elém magát Jenna J Browning. A levágva kifejezés azért túlzás, inkább csak óvatosan lecsüccsent, ügyelve arra, hogy az extra-miniszoknyája ne csússzon fel. - Ugyan, - gondoltam - abból a szoknyából ígyis-úgyis kint van mindene, akármit csinál.
- Szia ribim. Elintéztem Ramon-t, úgyhogy a barinőd megnyugodhat. Tudom, sok időbe tellett, de hát a jó munkához idő kell.
Érdeklődve figyeltem a tekintetét. Már szinte el is felejtettem Ramon Swartz létezését, nem hogy a "munkát".
- Hogyan intézted el? - kérdeztem kíváncsian.
- Ó, ha te azt tudnád - kacsintott rám, a szokásos stílusában - Mondjuk úgy, hogy előbb-utóbb te is meglátod - fejezte be titokzatosan.
- Azért nem kéne annyira megalázni szegényt - mondtam. Igen, kezdtem sajnálni a srácot... Áldott jó szívem van, mondhatom.
- Már tök mindegy - nevette el magát, majd hirtelen elkomorodott - De mindennek ára van. Az árát pedig már ki is kitaláltam.
Ó, már akkor rosszat sejtettem.
- Mi az ára? - kérdeztem kissé félénken.
- Hihi, utálni fogod, cicám. El kell intéznie a kis barinődnek, hogy Zane-el menjek a tavaszi bálra - mosolygott kedvesen. Hogy mer így mosolyogni, miközben tönkre akar tenni engem?! Lassan már nem csak akar... Közel jár ahhoz, hogy tényleg elegem legyen belőle.
- Te... - kezdtem el, de nem fejeztem be, csak magamban. "Te ótvaros, retkes, baszatlan ribanc!" - gondoltam magamba.
- Én? Valami gond van, picim? - pislogott Jenna J, és úgy tett, mintha nem értené mi a problémám.
- Semmi... Minden a legnagyobb rendben van. De ha most megbocsájtasz... - kezdtem el kotorászni a táskámban. Előhúztam a termoszomat, amit Aaron-nek szántam. Igen, elég béna húzás lett volna csak úgy odaadni Aaron-nek egy vöröshagymás forralt vizes italt, így utólag elég nevetségesnek tűnt. De később nagy hasznomra vált - Kérsz egy kortyot a teámból, reggel csináltam - nyújtottam át neki a termoszt.
Jenna J Brownig furcsállóan mért végig. Szórakozottan figyeltem, ahogy gyanútlanul belekortyol az italba. Azt vártam volna, hogy kiköpi, ahogy én is tettem. De nem tette. Lenyelte, megköszörülte a torkát, majd megszólalt, azzal a tipikus Jenna J mosolyával az arcán. Mézes mázos, de mégis ördögi.
- Köszcsi - mondta köhécselve - Rendi vagy, ribi.
- Ööö... Szívesen - mondtam összeráncolt szemöldökkel. Enyhén összezavarodtam. Ez a lány egyre furább.
Már épp belemélyedtem volna az elmélkedéseimbe, mikor a suli elé kanyarodott a busz, és leszálltam róla. Álmosan baktattam be az épületbe, ahol elég érdekes látvány fogadott. Egyhamar rájöttem, hogy hogyan lett megalázva Ramon. Több száz papír hevert a folyosón, pár fel is volt téve a különböző parafatáblákra, pár pedig a földön volt. A papírokra fekete-fehér kép volt nyomtatva, Ramon-ról. A srác kezében pia volt, és feltehetőleg egy ágyban feküdt... Meztelenül. Vigyorogva rohantam fel az osztályterembe, hogy felkeressem a lányokat.
- Ááá, láttátok a képeket? - huppantam le melléjük a padra, köszönés nélkül.
- Hát persze! De te lemaradtál Swartzi arckifejezéséről, pedig jézusom, minden erőfeszítést megért! - nevetett Thora.
Velük nevettem, de aztán elkomorodtam. Szerintem nem ért meg minden erőfeszítést, legalábbis a további erőfeszítéseket nem fogja megérni.
- Thora, figyu, beszéltem Jenna J-vel... - mondtam komoly arckifejezéssel.
- És? - kérdezte.
- Azt mondta, az ára ennek az, hogy Zane Blackwood-dal kell menjen a bálba - mondtam ki.
Chloe, Norah, Thora kórusban szólaltak meg.
- Baszki - mondták egyszerre.
- Miattam van, bocsi, nem akartam, hogy ez legyen - fakadt ki Thora.
- Nem te tehetsz róla! - vágtam közbe. Nem hibáztathatta magát, hiszen Jenna J nem mondta meg akkor, mikor megegyeztek, hogy konkrétan mi az ára a dolognak.
- Helyrehozom! - pattant fel a padról Thora, és kiviharzott az osztályteremből.
Én persze rohantam utána.
- Mit akarsz csinálni? - kiabáltam.
A folyosón sétálgató, beszélgető diákok egy része felfigyelt a mi kis jelenetünkre. Természetesen zavartak a tekintetek, de sokkal fontosabb volt, hogy Thora ne csináljon hülyeséget. Olyan hülyeséget, amit később megbánhat.
Thora megállt, és felém fordult.
- Beszélek a ribanccal - jelentette ki eltökélten.
- Ne...! - mondtam.
Na igen, pont ezt nem akartam. Ha megszegi az egyességet, ki tudja hogyan áll bosszút Jenna J Browning. Persze, nem hangzik túl biztatóan, hogy félek egy gimis lánytól. De ha egyszer ez a gimis lány egy szociopata, akkor szerintem minden okom meg van a pánikra.
Jenna J a szünetekben állítólag a legendás harmadik emeleti fiúmosdóban töltötte. Abban a vécében történik állítólag a dohányzás, füvezés, és az "üzletelés". Főleg fiúk jártak oda, hiszen egy fiúmosdóról volt szó, de hát, mint mindenben, ebben is akadtak kivételek. Jenna J "üzletasszonynak" számított, így neki törzshelye volt ez a mellékhelység.
Thora felrohant a lépcsőn, kettesével szelve a lépcsőfokokat. Nehezen, de tartottam a tempóját, és próbáltam minden energiámat az ő megállításába fektetni. Értem akarta tenni, én pedig érte akartam megállítani.
Berohant a vécébe, én pedig utána. Úgy képzeltem el, hogy koszos lesz, sötét, és egyfajta gettós, lepukkant beütése lesz. Ez nem így volt, egy egyszerű fiúvécé volt, annyi különbséggel, hogy senki nem használta vécézésre. Jenna J és két magasabb fiú az ablaknál álldogáltak, cigarettát szívva. Mikor észrevett minket a sötét hajú lány, elmosolyodott.
- Szió, Thora és Abbey.
- Te ribanc, azt hiszed kitolhatsz a barátnőmmel?! Hát idefigyelj! Nem szervezem meg neked Zane Blackwood-ot! És képzeld, kurvára nem félek tőled! - kiabálta Thora.
Jenna J mosolyogva figyelte a barátnőm kiakadását. Halál nyugodtan kifújta a cigaretta füstöt, majd megszólalt.
- Szóval nem akarod betartani az egyességet, ribi?
- Gyors a felfogásod - ironizált Thora.
- Az lehet... - mondta elgondolkodva. Ledobta a cigit a földre, majd rátaposott - Tönkre foglak tenni, ribi.
- Hát, kíváncsian várom! - mondta a barátnőm, majd kicsörtetett.
Én legyökerezett lábbal álltam, majd miután Thora elment, megszólaltam.
- Browning, állj le. Thora nem úgy értette... - kezdtem el.
- Ne próbálkozz, ribi, a barid már elbaszta a dolgot. Tök mindegy - mondta.
Tehetetlenül dobbantottam egyet, majd Thora után indultam.
A folyosóra kiérve nem láttam őt. Úgy döntöttem le megyek az osztályterembe, hiszen valószínűleg oda mehetett. Már épp indultam is, mikor a hátam mögül leszólított egy jól ismert hang.
- Abbey, te meg mit kerestél ebben a vécében? - kérdezte Zane Blackwood.
Hátrafordultam, felvéve a tőlem telhető legszebb mosolyt az arcomra. Zane sajnos nem volt egyedül, kezével átkarolt egy számomra ismeretlen lányt.
2014. június 9., hétfő
Huszonnyolcadik Fejezet: Csilis víz Aaron-nél
Este, amint hazaértem elég furcsa dolog fogadott. Arra számítottam, anya valósággal megöl, amiért kilógtam. Hát nem így történt! A halál helyett egy ölelést kaptam, és aranyosan megkérdezte, milyen volt a szülinap. Meglepett, hiszen nem tudtam, hogy ennyire tájékozódott az én kis életemről. Persze, nem csak ezért lepett meg, inkább a kedvessége volt váratlan fordulat. Mindenesetre ijesztő volt eleinte, végül pedig kellemes meglepetésként könyveltem el magamban. Plusz pont, hogy apának semmit sem szólt a dologról. Anya, azt hiszem, az én kis szövetségesem lett. Ha nem Zane Blackwood, akkor ő az őrangyalom.
Másnap, azaz vasárnap telefonáltam Chloe-val. Várható volt, hogy azután történtek az izgalmas dolgok, miután én hazamentem. Jó pár kocsmát bejártak, hiszen a felénél nem akarták kiszolgálni őket (mivel még nem nagykorúak). Zoe-t fel akarta szedni egy egyetemista korú fiú, aki full részegen azzal a dumával jött oda hozzá, hogy "Szia piroska, én vagyok a farkas, megeszem a nagymamádat, grrrrrrr." Mondanom sem kell, Zoe elutasította a fiút, aki akkor sem hagyta annyiban a dolgot. Tyler és Chloe között dúlt a szerelem, a két bolond fiatal egymásra talált, és a vége felé leváltak a csapattól. Chloe elmesélte, hogy elsétáltak egy lakatlan házig, aminek felmásztak a tetejére, és onnan nézték a csillagos eget. Persze, én rögtön mondtam Chloe-nak, hogy feltétlenül mutassa meg azt a házat, mert érthetetlen módon, de egyszerűen imádom az elhagyatott, lakatlan helyeket. Drámai pillanatok is voltak ám a bulin, Aaron és Vanessa szakítottak. Az indokát csak ők ismerik, és miután összevesztek, Aaron elvileg azonnal lelépett. Chloe még azt is elmesélte, hogy a szülinapos Frida pedig smárolt Stan-nel, de szerinte az csak azért történt, mert annyi alkoholt ittak, hogy szerinte simán kaphattak volna alkoholmérgezést is. Chloe nevetett, miközben ezt mondta, de én azért elkomorodtam. Az alkoholmérgezés nem gyerekjáték, szerintem nem kéne ennyire lazán venni. De hát, ők tudják, ő döntésük.
Körülbelül egy órán keresztül telefonáltunk, és a beszélgetés vége felé érve arra gondoltam, átlátogatok Aaron-hoz. Furcsa, régóta ismerjük egymást, de én hatéves kora óta nem láttam sírni (akkor is csak azért sírt, mert elesett, ha jól emlékszem). Mondjuk nem számítottam arra, hogy amint belépek hozzájuk, papírzsepi halmazok fogadnak, és a Titanicon pityergő Aaron. Csak egyszerűen rég láttam kiborultan, megviselten. Eddig mindig én szorultam tanácsra, ő pedig segített nekem. Úgy éreztem, most fordult a kocka, és most neki hatalmas szüksége van az én segítő kezemre, és persze a forrócsokimra, amit házilag készítek.
Így dél felé le is rohantam a konyhába, összedobni egy forrócsokit.
- Forrócsokit érzek? - lépett be a konyha ajtaján anya.
- Igen. Aaron-nak készítem. Most szakított a barátnőjével, gondoltam megvigasztalom kicsit.
Anya felvonta a szemöldökét.
- Elfelejtetted? Szobafogságban vagy! - emlékeztetett.
A picsába!
- Ó... - nyögtem ki.
Anya összefonta a karjait.
- Most az egyszer - mosolyodott el.
- Mehetek? - vigyorodtam el.
- Mehetsz - legyintett, és kiment a konyhából.
***
Forrócsokis termosszal a kezemben csöngettem be Aaron-ék ajtaján. Kisvártatva Aaron nyitott ajtót, amiből arra következtettem, az anyja dolgozik, mint mindig. Valóban nem volt kisírt a szeme, ahogy gondoltam. Végül is, ő fiúból van, vagy mi.
- Szia! Hoztam forrócsokit! - vigyorogtam lelkesen, és átnyújtottam a forrócsokit.
Aaron halványan elmosolyodott, és elfogadta a termoszt. Alaposan végigmért szemeivel, szinte már zavarbejtő módon, majd szótlanul intett, hogy jöjjek be. Miután a szűkös előszobájukban sikeresen levettem a tornacipőm, lazán ledőltem a nappaliban lévő puha kanapéra, Aaron mellé.
- Gondolom jöttél lelkizni - mondta.
- Hát, azt terveztem helyrepofozlak, és kikérdezlek a tegnapiakról, feltéve, ha tudsz róla beszélni...
- Persze, hogy tudok róla beszélni, miért ne tudnék? - értetlenkedett.
- Azt hittem szar érzés visszagondolni rá, érted...
- Nem egy érzelmes, érzékeny, magányos nő vagyok, hahó.
- Oké - vontam vállat - Akkor beszélj!
Aaron felsóhajtott. Az iménti macsó, nemtörődömség most eltűnt az arcáról, és a beszédstílusából is.
- Vanessa egy picsa. Ennyi történt - jelentette ki kerek perec. Fő a lényegre törés, és az őszinteség.
Oké, azért értem, hogy nem akar érzelgősködni, de azért nem erre a válaszra számítottam...
- Miért? - böktem ki egy hosszabb csönd után.
- Mert csak részegen őszinte. Megesik az ilyen.
Úúú, netán kikotyogott valami mocskos kis titkot? - gondoltam. Kíváncsian csillogott a szemem, de azért próbáltam együtt érzőnek, és nem tolakodó pletykás tinilánynak tűnni.
- Mi történt?
- Elmesélte nekem, hogy mennyire állatian smárol Isaac Adams, akivel előző hétvégén futott össze valami koncerten, miközben nekem azt mondta, hogy a nagymamájával volt egész hétvégén. Szánalmas ribanc, meg kell hagyni.
- Hű, azt a picsát... - mondtam, mert erre abban a pillanatban, hirtelenjében csak ennyit tudtam kibökni.
Egy már abszolút biztos: nem kevés dologról maradtam le tegnap este, miután hazavittek. Ennyi kavarás, ennyi szerelem, mind egy éjszaka előtt. Istenem.
- Hű bizony - bólintott Aaron, majd megragadta a TV távirányítóját, bekapcsolta a televíziót.
Egy természetcsatornát adott ki először a készülék, ahol a két jegesmaci sétált az Északi Sarkon. Aaron már épp el akart kapcsolni, mire én leállítottam.
- Ne kapcsolj el, olyan cukiiik! - pattogtam örvendezve a kanapén.
Ő csak fintorgott, majd kíváncsian belekortyolt a forrócsokimba.
- Ez finom lett, asszony - jelentette ki.
- Ej, betyáruram, tudtam én, hogy ínyedre lesz a dolog - nevettem el magam.
Aaron is nevetett, majd mindketten a TV képernyőjére meredtünk. Pár percig a jegesmedvék táplálkozását néztük, majd Aaron megszólalt.
- Látod, Abbey, ők bezzeg tiszta boldogok. A jegesmedvék hűségesek.
Lesütöttem a szemem, a hűséges szó hallatán. Bort iszom, vizet prédikálok. Elvégre, semmivel sem vagyok jobb, mint Vanessa, és most itt szidom őt. Annyira elszégyelltem magam, hogy hosszas percekig meg sem szólaltam.
Aaron észrevette a fancsali képemet, és rögtön vette az adást.
- Baszki. Bocsi - motyogta.
- Semmi baj, én vagyok a seggfej, mocsok, hűtlen ribanc - mondtam halkan.
- Francokat vagy az! Te tudom, hogy elmondtad volna Zane-nek
- Az semmin sem változtat.
- Ó, dehogynem! Az őszinteség nagyon fontos.
- Ha te mondod - mondtam vállat.
- Várj, pillanat és jövök - mondta Aaron, és kiment a konyhájukhoz. Pár perc múlva vissza is tért, egy fokkal derültebben.
Tovább bambultam a medvéket, majd elmosolyodtam.
- Legyünk jegesmedvék, ők olyan gondtalanok.
- Gondtalanok? Kihalóban van a fajuk, és a természetes élőhelyük pedig pusztul. A szerelmi tinibajaid szerintem semmik, az övekéhez képest - állapította meg.
Na ez most nem talált, úgy tűnik.
- Ennyit erről, senki sem boldog.
- Hát, szerintem mindenki boldog lesz, aki iszik a forrócsokidról. Komolyan, Abbey, ez isteni lett! Nem kérsz belőle? - nyújtotta felém a termoszt.
- De - mondtam, és vidáman belekortyoltam az italba, amit hamarosan kiköptem, egyenesen a kanapé előtti kis asztalra. A szám égetett, és közben a nevetéstől fulladoztam - Te beteg állat, mit csináltál a forrócsokimmal? - köhécseltem csapkodva.
- Kiöntöttem - röhögött fulladozásszerűen Aaron - egy bögrébe - bökte ki, miután nagy levegőket vett.
- Te barom! Leég a nyelvem! Akkor mi volt a termoszban?!
- Fahéjas-borsos-csilis-paprikaporos víz, rengeteg csilivel! - szakadt a nevetéstől.
Annyira égett a szám, hogy mint valami kutya, kinyújtottam a nyelvem, és elkezdtem rohangálni.
- Ááááá te hülye seggfej, éégeeek! - kiabáltam össze-vissza csapkodva - Vizet!
- Az nem segít, te is tudod - nevetgélt Aaron.
Még egy darabig rohangáltam kinyújtott nyelvvel, miközben Aaron röhögve figyelt engem. Utána lenyugodva ledőltem a kanapéra, és kifújtam magam.
- Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod? - vontam fel a szemöldököm.
- Már most félek - vigyorgott a fiú.
Körülbelül még két óráig voltam náluk, majd úgy döntöttem, hazamegyek, mert anya gondolom nem egy életre engedett el. Aaron megköszönte a látogatásom, én persze viccelődve csak megfenyegettem, hogy hasonló szép élményei lesznek nálunk, ha átjön. Erre azt felelte, akkor direkt át jön majd hozzánk. Na, remek, ki kell találjak valami trükköt... De a csilinél sokkal hatásosabb kell!
OFF: Ezeket a zenéket hallgatom írás közben: (Ez egy Youtube lejátszási lista linkje, amit én állítottam össze, nagy rész cuki-muki aranyos kis számok :D).
http://www.youtube.com/playlist?list=PL9Bkdr_jXwo0OHCRVb-4tJctPV-h6iZ1s
- Hű bizony - bólintott Aaron, majd megragadta a TV távirányítóját, bekapcsolta a televíziót.
Egy természetcsatornát adott ki először a készülék, ahol a két jegesmaci sétált az Északi Sarkon. Aaron már épp el akart kapcsolni, mire én leállítottam.
- Ne kapcsolj el, olyan cukiiik! - pattogtam örvendezve a kanapén.
Ő csak fintorgott, majd kíváncsian belekortyolt a forrócsokimba.
- Ez finom lett, asszony - jelentette ki.
- Ej, betyáruram, tudtam én, hogy ínyedre lesz a dolog - nevettem el magam.
Aaron is nevetett, majd mindketten a TV képernyőjére meredtünk. Pár percig a jegesmedvék táplálkozását néztük, majd Aaron megszólalt.
- Látod, Abbey, ők bezzeg tiszta boldogok. A jegesmedvék hűségesek.
Lesütöttem a szemem, a hűséges szó hallatán. Bort iszom, vizet prédikálok. Elvégre, semmivel sem vagyok jobb, mint Vanessa, és most itt szidom őt. Annyira elszégyelltem magam, hogy hosszas percekig meg sem szólaltam.
Aaron észrevette a fancsali képemet, és rögtön vette az adást.
- Baszki. Bocsi - motyogta.
- Semmi baj, én vagyok a seggfej, mocsok, hűtlen ribanc - mondtam halkan.
- Francokat vagy az! Te tudom, hogy elmondtad volna Zane-nek
- Az semmin sem változtat.
- Ó, dehogynem! Az őszinteség nagyon fontos.
- Ha te mondod - mondtam vállat.
- Várj, pillanat és jövök - mondta Aaron, és kiment a konyhájukhoz. Pár perc múlva vissza is tért, egy fokkal derültebben.
Tovább bambultam a medvéket, majd elmosolyodtam.
- Legyünk jegesmedvék, ők olyan gondtalanok.
- Gondtalanok? Kihalóban van a fajuk, és a természetes élőhelyük pedig pusztul. A szerelmi tinibajaid szerintem semmik, az övekéhez képest - állapította meg.
Na ez most nem talált, úgy tűnik.
- Ennyit erről, senki sem boldog.
- Hát, szerintem mindenki boldog lesz, aki iszik a forrócsokidról. Komolyan, Abbey, ez isteni lett! Nem kérsz belőle? - nyújtotta felém a termoszt.
- De - mondtam, és vidáman belekortyoltam az italba, amit hamarosan kiköptem, egyenesen a kanapé előtti kis asztalra. A szám égetett, és közben a nevetéstől fulladoztam - Te beteg állat, mit csináltál a forrócsokimmal? - köhécseltem csapkodva.
- Kiöntöttem - röhögött fulladozásszerűen Aaron - egy bögrébe - bökte ki, miután nagy levegőket vett.
- Te barom! Leég a nyelvem! Akkor mi volt a termoszban?!
- Fahéjas-borsos-csilis-paprikaporos víz, rengeteg csilivel! - szakadt a nevetéstől.
Annyira égett a szám, hogy mint valami kutya, kinyújtottam a nyelvem, és elkezdtem rohangálni.
- Ááááá te hülye seggfej, éégeeek! - kiabáltam össze-vissza csapkodva - Vizet!
- Az nem segít, te is tudod - nevetgélt Aaron.
Még egy darabig rohangáltam kinyújtott nyelvvel, miközben Aaron röhögve figyelt engem. Utána lenyugodva ledőltem a kanapéra, és kifújtam magam.
- Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod? - vontam fel a szemöldököm.
- Már most félek - vigyorgott a fiú.
Körülbelül még két óráig voltam náluk, majd úgy döntöttem, hazamegyek, mert anya gondolom nem egy életre engedett el. Aaron megköszönte a látogatásom, én persze viccelődve csak megfenyegettem, hogy hasonló szép élményei lesznek nálunk, ha átjön. Erre azt felelte, akkor direkt át jön majd hozzánk. Na, remek, ki kell találjak valami trükköt... De a csilinél sokkal hatásosabb kell!
OFF: Ezeket a zenéket hallgatom írás közben: (Ez egy Youtube lejátszási lista linkje, amit én állítottam össze, nagy rész cuki-muki aranyos kis számok :D).
http://www.youtube.com/playlist?list=PL9Bkdr_jXwo0OHCRVb-4tJctPV-h6iZ1s
2014. június 8., vasárnap
Huszonhetedik Fejezet: Frida születésnapja
Másnap estefelé a családi vacsoránál fél hét körül, le sem tudtam venni a szememet a falióráról. Tik-tak, tik-tak, az idő telt, nekem pedig lassan indulnom kellett. A térre nyolcra kellett kilógjak, és mire beértem volna a belvárosba az legalább húsz perc. Plusz, még át is kellett öltözzek, hiszen egy születésnapi összejövetelre nem mehettem egy egyszerű farmerbe és pólóba. Mondjuk ilyenkor íratlan szabály, hogy nem szabad túlöltözni a szülinaposnál, úgyhogy a kettő közti átmenetet kellett megtaláljam tegnap Chloe-val, ami azt hiszem, nagyjából sikerült is.
Vacsora közben kínos csönd ült, anya még mindig mérges volt rám. Apát látszólag nem különösebben érdekelte az egész, csak nyugodtan eszegette a párolt zöldséget, nem érzékelve a levegőben izzó feszültséget. Az étel nagy részét otthagytam, mikor felpattantam a székemről.
- Anya, rosszul vagyok. Azt hiszem most rögtön ledőlök aludni, de komolyan, teljesen hányingerem van - nyafogtam betegséget színlelve.
Anyán látszott, hogy nem nagyon hisz nekem, de nem nagyon volt kedve vitatkozni, így legyintett.
- Jó, menj csak - mondta, és villájával egy répába szúrt egyet. Magamban megállapítottam, hogy kifejezetten utálom a párolt zöldséget, anya ezt jól tudja, nem véletlenül készített ma májat ezzel a körettel. Ó, és igen, a májat is utálom. Tökéletes vacsora, mondhatom. Csak tudnám, anya miért hiszi azt, hogy azzal büntethet, hogy undorító ételeket csinál. Koplaltatni akar, vagy mi?
Lassított felvételben felkullogtam a szobámba, majd mikor már anyáék nem láttak, villámgyorsan berohantam a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót, és a tegnapi, Chloe-val kikészített ruhámhoz léptem. Átöltöztem, de valahogy nem tetszett a látvány. Talán önarckép zavarom van, de egyszerűen úgy láttam magamat a tükörben, hogy nincs olyan alakom, hogy ilyen miniszoknyákat hordjak, és azt sem akartam, hogy sarki húspiacnak nézzenek engem. Számítottam rá, hogy ez lesz. Át kellett öltözzek. Úgy döntöttem, rövidnadrágot veszek fel egy nejlonharisnyával, ami végül jó ötletnek bizonyult. Beállítottam a hajam, a sminkem, ami egy jó fél órába telt. Majd apa kopogott az ajtómon.
- Jól vagy, kicsim? - kérdezte apa.
- Nem nagyon... De már épp kezdtem elaludni. Légyszi, ne zavarjatok alvás közben... - kérleltem apát.
- Ööö, persze, rendben. Bocsánat - mondta, és a léptei zajából megállapítottam, hogy elment.
Fáradtan sóhajtottam egyet, majd a tükrömben végignéztem magamon. "Tükröm, tükröm, mond meg nékem, miért nézek ki ilyen rondán e vidéken?" - gondoltam magamban, a Hófehérke tükrös jelenetét kifigurázva.
Negyed nyolc lehetett, mire végleg elkészültem. Felkaptam a kikészített bőrdzsekimet és a fekete agyonhordott tornacipőmet, lekapcsoltam a villanyt, és kinyitottam az ablakot. A létra ott állt, hiszen vacsora előtt már cselesen elhelyeztem. Kimásztam az ablakon, majd le a létrán, legyőzve a nem túl jelentős, kicsi kis tériszonyomat. A létrát persze, hogy ne legyen feltűnő, arrébb hurcoltam, a garázs mellé. Előtte pedig felvettem a cipőmet, amit a szobám tisztán tartása érdekében nem a házban vettem fel. Leültem a gyepre, és épp a cipőfűzőmet kötögettem, mikor a kertünk kapuján megjelent valaki.
- Aaron? - ismertem fel.
- Örülök, hogy felismersz tíz év után is. Gondoltam nem akarsz egyedül buszozni ilyenkor, pláne nem a belvárosba.
- Uh, köszi. Tényleg nem lett volna túl jó - mondtam, és befejezve a cipőfűzőkötést felpattantam. A kezemmel leporolgattam magamról a földet, majd a kapuhoz indultam. Mivel tudtam, hogyha kinyitom, megszólal a házban egy jelzőhang, így a kerítésen kellett átmásszak, ami gyerekjáték volt, hiszen a mi környékünkön nincs akkora bűnözés, hogy hatalmas szögesdrótos kerítést kellett volna felszereljünk. A mi kerítésünk inkább egyfajta dísznek szolgált, hiszen még egy hatéves is át tudott volna mászni rajta. Miután átjutottam a túloldalra, mosolyogva végigmértem Aaron-t. Igen, ő is kiöltözött, mármint magához képest. Tetőtől talpig feketében volt, ami kicsit elegánsabbá tette az öltözékét. Ő is bőrdzsekit vett fel, ami miatt kicsit olyan volt, mintha összeöltöztünk volna.
- Na, akkor indulhatunk. Mennyi pénzt hoztál magaddal? - kérdezte.
A zsebemet tapogattam, ami sajnos üres volt. A másik ruhámban hagytam a pénztárcámat. A dzsekimben pedig ott lapult a Milka csoki, amit Frida ajándékának szántam. Nem nagyon tudtam, mit vehetnék neki, és mivel nem is olyan rég lettünk jóba, ezért gondoltam egy tábla csokoládé bőven elég ajándéknak.
- Semmit - vallottam be, lesütött szemmel. Francba.
- Pont erre számítottam - nevette el magát Aaron, hátba veregetve engem.
- Szóval tudsz kölcsönadni? - csillant fel a szemem.
- Persze - bólintott a fiú mosolyogva.
Elindultunk a buszmegálló felé, ahol alig öt perc várakozás után meg is érkezett a busz. Szinte üres volt, az ég már sötétedni kezdett, így kicsit félelmetesen festett a leghátul ülő kapucnis férfi. Megborzongva foglaltunk helyet Aaron-nal két egymás melletti ülésen, aki hasonlóképp, mint én, ijedt arcot vágott. Na, ki a félős? Mindketten. És ez a tény, hogy mindketten beszartunk, kicsit sem nyugtatott meg engem.
- Te - szólított meg Aaron ezzel az udvarias és kedves jelzővel.
- Én - bólintottam mosolyogva - Most fogyatékost játszunk?
- Nem! Úgy értettem, hé, te. Pár megálló és leszállunk, addig is ne vágj ilyen halálrémülettől szenvedő arcot.
- Tudod, elég nehéz dolgokat kérsz tőlem, miközben a te fejed is olyan, mintha szellemet láttál volna.
- Hé, nem, én nem parázok. Estefelé buszozunk, hátul egy kapucnis pedofillal, na és? - nevette el magát a fiú.
- Most megnyugtattál. De ha pedo, lehet, hogy jobban kedveli a kisfiúkat, mint a kislányokat - kacsintottam rá.
- Ó, csak szeretnéd, egy szőke kislánynak akkor sem tudna ellenállni!
Nagyjából ilyen viccelődésekkel telt a buszút, majd a belvárosba érve leszálltunk a tér mellett lévő megállónál. A téren több pad is volt, ahol pár osztálytársunk már helyet is foglalt. Mosolyogva intettek nekünk, mire mi Aaron-nal gyorsan odasétáltunk hozzájuk. Ott volt Stan, Rara, Frida és Tyler.
- Sziasztok - köszöntünk Aaron-nal kórusban.
- Csá - köszönt Stan, és egy öngyújtót halászott ki a zsebéből, egy szál cigit a kezében tartva. Rágyújtott, és lassan beszívva, majd kifújva a füstöt megszólalt - Kér valaki cigit? - kérdezte.
Na remek, passzív dohányzás mára. Nem is lehetne jobb ennél, anya otthon tuti kiszúrja a ruháim szagából a füstöt. Picsába.
Habár én nem jelentkeztem Stan-nél cigiért, Rara örömmel csatlakozott hozzá.
- Frida, boldog szülinapot - adtam át a szülinaposnak a csokit.
- Jaj, de édes vagy! Igazán nem kellett volna, de komolyan. De azért nagyon aranyos gesztus! - ugrott a nyakamba Frida. Furcsa volt, de valahogy mégis nagyon örültem az új-Fridának. Már majdnem megfojtott az ölelkezésével, mire én csak kínosan mosolyogva hátba veregettem, és udvariasan eltoltam magamtól. Nem ma akarok meghalni... "Frida ölelés általi halál", már láttam is magam előtt a sírkövemet.
Szóval, nagyjából még fél óráig ökörködtünk, mire mindenki megérkezett. Megjött Chloe, Reed, Jean, Spencer, Zoe és Vanessa. Chloe félrehívta Tyler-t, hogy megbeszéljék a kis "ügyeiket". Miközben Reed-del beszélgettem, fél szemmel őket figyeltem. Arra számítottam barátilag szétmennek, de a jóslatom nem következett be, ugyanis egyik percről a másikra már azt láttam, hogy smárolnak a nem messze lévő szökőkút szélén ülve. Egészségükre - gondoltam, és magamban kicsit féltékeny voltam. Eközben Reed kizökkentetett a bámészkodásból, a kezével hadonászva a szemem előtt. "Abbey, hahó, figyelsz rám?", kérdezte, mire én heves bólogatásba kezdtem, miközben nem, egyáltalán nem figyeltem rá.
Úgy fél órával később pedig Rara állt fel az egyik pad tetejére.
- Emberek, fél kilenc van, ideje pezsgőt bontanunk! Az ifjú Frida Dawson a mai napon tizenhét éves lett. Erre inni kell! - kiáltotta a szőke lány, és a kezében tartott whisky-s üveget jól meghúzta.
- Úgy van, erre inni kell - emelték fel valamennyien az üvegüket, akinek meg nem volt, annak adott a sajátjából a mellette ülő. Én úgy döntöttem, pár korty citromos sört iszom, és kész.
Majd megint eltelt egy negyed óra beszélgetéssel és iszogatással. Utána Rara újra szónokolni kezdett arról, hogy menjünk bulizni. Így is döntöttünk, a csapat összeszedte magát, és elindultunk. Egy romkocsmába akartunk menni, de útközben Zoe-nak más ötlete támadt. Elmesélte, hogy az egyik rokonának most van a tizennyolcadik születésnapja, és egy belvárosi bárban ünnepli. Arrafelé vettük az irányt, amerre ő azt mondta. Egy kis séta után már meg is érkeztünk a "Greg's" nevű puccosabb bár elé, és vígan nyitottunk ajtót. Hoppá, kicsit másra számítottunk. Mindenki tetőtől talpig ünneplőben volt, kisestélyikben, és szmokingokban. Ahogy beléptünk, minden a mi kis kamasz, hozzájuk képest elég lepukkant társaságunkra nézett, minden szempár ránk szegeződött. Már épp ki akartunk volna tolatni a helyiségből, mielőtt a meghívottak hessegettek volna ki minket, mikor Rara újra felkiáltott. Na, igen, ennek a lánynak aztán megártott a pia.
- Emberek, hová mentek? Bulizzunk! - kurjantotta, és felemelve az üvegét a táncparkett közepére állt.
Mi nevetve figyeltük a jelenetet, de látva, hogy az élet ment tovább, az ünneplősök tovább beszélgettek, és senkit sem zavart a mi társaságunk, végül mi is csatlakoztunk a táncoló Rarához. Illetve, én és Zoe meg akartuk keresni az ünnepeltet, akit hamar meg is találtunk. Olivianak hívták, és Zoe be is mutatott neki. Hárman cseverésztünk nyugodtan, fél szemmel Raráékra ügyelve, mire észbe kaptam. Chloe-ék ottmaradtak a téren. Gyorsan szóltam Zoe-nak, meg a többieknek, és lehangolva, durcásan, de mindenki kikullogott a puccos partiról.
- Hé, ne nézzetek így rám, nem vagyok ünneprontó, csak tényleg otthagytuk őket - tártam szét a karom az utcára érve. Aztán a többiek nagy dörmögésbe és morgásba kezdtek, mikor a bár ajtaján kirohant valaki. Szmokingban. "Na, ne már. Ő meg hogy kerülhetett ide?" csodálkoztam, Zane Blackwood-ot látva.
- Abbey! - kiáltott, mire én odasiettem az ajtóhoz.
A többiek továbbmentek, és arra gondoltam, majd utánuk rohanok.
- Te meg mit csinálsz a belvárosban ilyenkor?! - hüledezett Zane.
- Frida szülinapjára jöttem - vontam vállat.
- Na és? Anyukád elengedett?
- Nem, de...
- Akkor meg?
- Hát figyelj...
- Nem szabadna itt lenned! Most azonnal haza kell menj!
Szúrós szemmel végigmértem.
- Te nem vagy az apám, sem a bátyám, és nem is vagy a pasim. Akkor meg mit pattogsz itt, semmi közöd nincsen hozzám, és az életemhez! - vágtam hozzá mérgesen, mire teljesen ledöbbent.
- Ha nem vetted volna észre, én csak megvédeni próbállak - mondta Zane halkan.
- És mitől? Fridáéktól? - tártam szét a karom - Zane. Nem vagy az őrangyalom sem. Tudok magamra vigyázni.
Zane elkezdett kotorászni a zsebében. Előhúzta a telefonját, amin elkezdett pötyörészni. Türelmetlenül összefontam a karom, várva, hogy megszólaljon. Végül megmutatta a telefonja képernyőjét. Egy SMS volt rajta, amit anyám telefonszámáról küldtek.
- Na ne - mondtam.
- De. Anyád bízott meg, hogy jöjjek el érted, de meg voltam hívva erre a szülinapra is, és érted...
- Jézusom, jézusom, jézusom - ismételgettem a szót döbbentem. Anyám és Zane szövetkeztek ellenem? Mi van?
- Na, gyere, szállj fel a motorra - intett, és a bár előtt lévő motor felé indult. Hogy nem tűnt fel nekem eddig az itt álló motor?!
Grimaszolva és fintorogva ugyan, de engedelmeskedtem neki. Felpattantam a motorra mögé, és megkapaszkodtam benne. Magamhoz szorítottam, a fejemet a hátára döntöttem, és behunytam a szemem. Nem aludtam el, csak becsukott szemmel utaztam hátul végig, merengve, elgondolkodva az életem nagy dolgairól. Mi van köztem és Zane között, és persze milyen dolgokról maradok le azzal, hogy most hazamegyek.
Mikor hazaértünk kábán szálltam le a motorról.
- Abbey... - kezdte el mondani Zane, mire én csillogó szemmel figyeltem őt. Ott ült a motoron, levette a sisakot, én pedig egy lépésnyire álltam tőle.
- Igen?
Nyelt egyet, majd visszavette a sisakját.
- Jó éjt - mondta, és elhajtott.
Tudom, hogy nem ezt akarta mondani. Sóhajtottam, és kinyitottam a kapunkat.
Elindultunk a buszmegálló felé, ahol alig öt perc várakozás után meg is érkezett a busz. Szinte üres volt, az ég már sötétedni kezdett, így kicsit félelmetesen festett a leghátul ülő kapucnis férfi. Megborzongva foglaltunk helyet Aaron-nal két egymás melletti ülésen, aki hasonlóképp, mint én, ijedt arcot vágott. Na, ki a félős? Mindketten. És ez a tény, hogy mindketten beszartunk, kicsit sem nyugtatott meg engem.
- Te - szólított meg Aaron ezzel az udvarias és kedves jelzővel.
- Én - bólintottam mosolyogva - Most fogyatékost játszunk?
- Nem! Úgy értettem, hé, te. Pár megálló és leszállunk, addig is ne vágj ilyen halálrémülettől szenvedő arcot.
- Tudod, elég nehéz dolgokat kérsz tőlem, miközben a te fejed is olyan, mintha szellemet láttál volna.
- Hé, nem, én nem parázok. Estefelé buszozunk, hátul egy kapucnis pedofillal, na és? - nevette el magát a fiú.
- Most megnyugtattál. De ha pedo, lehet, hogy jobban kedveli a kisfiúkat, mint a kislányokat - kacsintottam rá.
- Ó, csak szeretnéd, egy szőke kislánynak akkor sem tudna ellenállni!
Nagyjából ilyen viccelődésekkel telt a buszút, majd a belvárosba érve leszálltunk a tér mellett lévő megállónál. A téren több pad is volt, ahol pár osztálytársunk már helyet is foglalt. Mosolyogva intettek nekünk, mire mi Aaron-nal gyorsan odasétáltunk hozzájuk. Ott volt Stan, Rara, Frida és Tyler.
- Sziasztok - köszöntünk Aaron-nal kórusban.
- Csá - köszönt Stan, és egy öngyújtót halászott ki a zsebéből, egy szál cigit a kezében tartva. Rágyújtott, és lassan beszívva, majd kifújva a füstöt megszólalt - Kér valaki cigit? - kérdezte.
Na remek, passzív dohányzás mára. Nem is lehetne jobb ennél, anya otthon tuti kiszúrja a ruháim szagából a füstöt. Picsába.
Habár én nem jelentkeztem Stan-nél cigiért, Rara örömmel csatlakozott hozzá.
- Frida, boldog szülinapot - adtam át a szülinaposnak a csokit.
- Jaj, de édes vagy! Igazán nem kellett volna, de komolyan. De azért nagyon aranyos gesztus! - ugrott a nyakamba Frida. Furcsa volt, de valahogy mégis nagyon örültem az új-Fridának. Már majdnem megfojtott az ölelkezésével, mire én csak kínosan mosolyogva hátba veregettem, és udvariasan eltoltam magamtól. Nem ma akarok meghalni... "Frida ölelés általi halál", már láttam is magam előtt a sírkövemet.
Szóval, nagyjából még fél óráig ökörködtünk, mire mindenki megérkezett. Megjött Chloe, Reed, Jean, Spencer, Zoe és Vanessa. Chloe félrehívta Tyler-t, hogy megbeszéljék a kis "ügyeiket". Miközben Reed-del beszélgettem, fél szemmel őket figyeltem. Arra számítottam barátilag szétmennek, de a jóslatom nem következett be, ugyanis egyik percről a másikra már azt láttam, hogy smárolnak a nem messze lévő szökőkút szélén ülve. Egészségükre - gondoltam, és magamban kicsit féltékeny voltam. Eközben Reed kizökkentetett a bámészkodásból, a kezével hadonászva a szemem előtt. "Abbey, hahó, figyelsz rám?", kérdezte, mire én heves bólogatásba kezdtem, miközben nem, egyáltalán nem figyeltem rá.
Úgy fél órával később pedig Rara állt fel az egyik pad tetejére.
- Emberek, fél kilenc van, ideje pezsgőt bontanunk! Az ifjú Frida Dawson a mai napon tizenhét éves lett. Erre inni kell! - kiáltotta a szőke lány, és a kezében tartott whisky-s üveget jól meghúzta.
- Úgy van, erre inni kell - emelték fel valamennyien az üvegüket, akinek meg nem volt, annak adott a sajátjából a mellette ülő. Én úgy döntöttem, pár korty citromos sört iszom, és kész.
Majd megint eltelt egy negyed óra beszélgetéssel és iszogatással. Utána Rara újra szónokolni kezdett arról, hogy menjünk bulizni. Így is döntöttünk, a csapat összeszedte magát, és elindultunk. Egy romkocsmába akartunk menni, de útközben Zoe-nak más ötlete támadt. Elmesélte, hogy az egyik rokonának most van a tizennyolcadik születésnapja, és egy belvárosi bárban ünnepli. Arrafelé vettük az irányt, amerre ő azt mondta. Egy kis séta után már meg is érkeztünk a "Greg's" nevű puccosabb bár elé, és vígan nyitottunk ajtót. Hoppá, kicsit másra számítottunk. Mindenki tetőtől talpig ünneplőben volt, kisestélyikben, és szmokingokban. Ahogy beléptünk, minden a mi kis kamasz, hozzájuk képest elég lepukkant társaságunkra nézett, minden szempár ránk szegeződött. Már épp ki akartunk volna tolatni a helyiségből, mielőtt a meghívottak hessegettek volna ki minket, mikor Rara újra felkiáltott. Na, igen, ennek a lánynak aztán megártott a pia.
- Emberek, hová mentek? Bulizzunk! - kurjantotta, és felemelve az üvegét a táncparkett közepére állt.
Mi nevetve figyeltük a jelenetet, de látva, hogy az élet ment tovább, az ünneplősök tovább beszélgettek, és senkit sem zavart a mi társaságunk, végül mi is csatlakoztunk a táncoló Rarához. Illetve, én és Zoe meg akartuk keresni az ünnepeltet, akit hamar meg is találtunk. Olivianak hívták, és Zoe be is mutatott neki. Hárman cseverésztünk nyugodtan, fél szemmel Raráékra ügyelve, mire észbe kaptam. Chloe-ék ottmaradtak a téren. Gyorsan szóltam Zoe-nak, meg a többieknek, és lehangolva, durcásan, de mindenki kikullogott a puccos partiról.
- Hé, ne nézzetek így rám, nem vagyok ünneprontó, csak tényleg otthagytuk őket - tártam szét a karom az utcára érve. Aztán a többiek nagy dörmögésbe és morgásba kezdtek, mikor a bár ajtaján kirohant valaki. Szmokingban. "Na, ne már. Ő meg hogy kerülhetett ide?" csodálkoztam, Zane Blackwood-ot látva.
- Abbey! - kiáltott, mire én odasiettem az ajtóhoz.
A többiek továbbmentek, és arra gondoltam, majd utánuk rohanok.
- Te meg mit csinálsz a belvárosban ilyenkor?! - hüledezett Zane.
- Frida szülinapjára jöttem - vontam vállat.
- Na és? Anyukád elengedett?
- Nem, de...
- Akkor meg?
- Hát figyelj...
- Nem szabadna itt lenned! Most azonnal haza kell menj!
Szúrós szemmel végigmértem.
- Te nem vagy az apám, sem a bátyám, és nem is vagy a pasim. Akkor meg mit pattogsz itt, semmi közöd nincsen hozzám, és az életemhez! - vágtam hozzá mérgesen, mire teljesen ledöbbent.
- Ha nem vetted volna észre, én csak megvédeni próbállak - mondta Zane halkan.
- És mitől? Fridáéktól? - tártam szét a karom - Zane. Nem vagy az őrangyalom sem. Tudok magamra vigyázni.
Zane elkezdett kotorászni a zsebében. Előhúzta a telefonját, amin elkezdett pötyörészni. Türelmetlenül összefontam a karom, várva, hogy megszólaljon. Végül megmutatta a telefonja képernyőjét. Egy SMS volt rajta, amit anyám telefonszámáról küldtek.
- Na ne - mondtam.
- De. Anyád bízott meg, hogy jöjjek el érted, de meg voltam hívva erre a szülinapra is, és érted...
- Jézusom, jézusom, jézusom - ismételgettem a szót döbbentem. Anyám és Zane szövetkeztek ellenem? Mi van?
- Na, gyere, szállj fel a motorra - intett, és a bár előtt lévő motor felé indult. Hogy nem tűnt fel nekem eddig az itt álló motor?!
Grimaszolva és fintorogva ugyan, de engedelmeskedtem neki. Felpattantam a motorra mögé, és megkapaszkodtam benne. Magamhoz szorítottam, a fejemet a hátára döntöttem, és behunytam a szemem. Nem aludtam el, csak becsukott szemmel utaztam hátul végig, merengve, elgondolkodva az életem nagy dolgairól. Mi van köztem és Zane között, és persze milyen dolgokról maradok le azzal, hogy most hazamegyek.
Mikor hazaértünk kábán szálltam le a motorról.
- Abbey... - kezdte el mondani Zane, mire én csillogó szemmel figyeltem őt. Ott ült a motoron, levette a sisakot, én pedig egy lépésnyire álltam tőle.
- Igen?
Nyelt egyet, majd visszavette a sisakját.
- Jó éjt - mondta, és elhajtott.
Tudom, hogy nem ezt akarta mondani. Sóhajtottam, és kinyitottam a kapunkat.
2014. május 26., hétfő
Huszonhatodik Fejezet: Anya kiakad
Csütörtök reggel csodás hangulattal keltem fel az ágyamból, egyszerűen sugároztam a boldogságtól. Nagyon jó volt tegnap Zane-el lógni, bár volt némi lelkiismeret furdalásom a hiányzás miatt. Félni viszont egyáltalán nem féltem attól, hogy bárki is rájön, hogy lógtunk, bíztam Zane-ben, azaz a haverjába, és a hamis igazolványában. Csakhogy nem minden olyan egyszerű, ahogy én azt láttam.
Ahogy felöltöztem, elkészültem a natúr sminkemmel, és összeszedtem a cuccaimat, lementem reggelizni. Anya nem túl szívélyes arccal fogadott, összefont karokkal. Valahogy éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Abbey Green, miért telefonált tegnap este nekem Aaron, hogy megadja a tegnapi házi feladatot?
- Ööö... Hát tudod... -kezdtem el agyalni valami hazugságon.
- Ne is folytasd! Egy hét szobafogság, és elveszem a laptopodat is. Lógtál, mi? Azt hitted megúszhatod?! Mégis mit képzeltél?! - kiabált velem anya.
- Félreérted, Zane...
- Nem érdekel Zane Blackwood! Többször ne mondd ki a nevét, elegem van abból a fiúból! Nem veszed észre, hogy csak játszik veled?
- Nem is járunk...!
- Nem érdekel! És ne feledd, ha a szobafogság sem használ, akkor komoly dolgok jönnek!
- De anya...
- Nincs semmi de! Vagy pszichológusra szorulsz?!
- Nem... - mondtam lesütött szemmel. Még csak azt kéne, hogy agykurkászókhoz járjak.
- Akkor szedd össze magad! Készíts magadnak reggelit, mert én ma nem készítettem - jelentette ki, és ezzel otthagyott egyedül a konyhában.
- De anya...
- Nincs semmi de! Vagy pszichológusra szorulsz?!
- Nem... - mondtam lesütött szemmel. Még csak azt kéne, hogy agykurkászókhoz járjak.
- Akkor szedd össze magad! Készíts magadnak reggelit, mert én ma nem készítettem - jelentette ki, és ezzel otthagyott egyedül a konyhában.
A nagy reggeli készítésemből az lett, hogy a hűtőből kivettem a tejet, elővettem a konyhaszekrényből egy mélytányért, és elővettem a müzlis dobozt. Nem vagyok nagy szakács, a tudásom csak a tej és a müzli összeöntéséig terjed ki.
A buszon az gondolkodtam, hogy ha egy hétig van kiszabva a szobafogságom, az még éppen hogy jó, hiszen pénteken lesz a tavaszi bál. - Juhú, Zane Blackwood-dal megyek a tavaszi bálba! - örvendeztem magamban - Persze, most örülök, de majd amikor csak barátian beszélgetünk, és csak barátian táncolunk, akkor már kevésbé leszek feldobva - töprengtem. Majd felszállt Thora is a buszra.
- Szia Abs, na mesélj, mi volt tegnap? Én és Chloe egész nap hívogattunk, de nem vetted fel. Mit csináltál? - kérdezgetett tőlem Thora izgatottan.
- Először is, Zane majdnem nemet mondott a bálra. Aztán azt mondta igen, de csak barátilag.
- A kis köcsög - bólintott Thora.
- Aztán azt mondta lógjuk le a napot, és én belementem. Van egy saját telke az erdőben, és ott voltunk. A nagy részét átaludtam, utána pedig hazavitt.
- Hűha. És... Akkor most újra együtt?
- Nem, dehogy. Nem történt köztünk semmi - sóhajtottam.
A buszról leszálltunk, bementünk a suliba, majd az osztályterembe. Aaron rögtön odajött hozzám, ahogy meglátott a terembe érkezni.
- Akkor, biztos jössz szombaton a térre? - kérdezte.
Basszus. Fridának szombaton lesz a szülinapja, teljesen kiment a fejemből. Pont most kerülök szobafogságba? Ez így nem fair.
- Nem tudok, szobafogságba kerültem, mert tegnap lógtam Zane-el.
- Szóval ezért hiányoztál... Bocsi... Nem tudtam... Akkor nem hívtam volna fel anyukádat...
- Nem gáz, nem tehetsz róla. - vontam vállat, majd hirtelen ötletem támadt - De... Kilógok otthonról, elvégre Frida szülinapjáról van szó!
- Biztos, hogy ez jó ötlet? - mért végig kételkedve Aaron.
- Hát persze - vigyorogtam.
Egész nap unalmasan telt. Nem nagyon szeretek suliba járni, de hát mégis ki szeret? Mármint, aki szeret tanulni, az se szeret járni, hiszen azokat lestréberezik. Persze, tíz év múlva már főnöknek fogják hívni őket, és nem nyomiknak, de egyenlőre ki vannak rekesztve. Nem különösebben lelkesedem a tanulásért - bár ez tantárgytól függ - meg amúgy sem szeretem a sulis légkört. Az osztályt szeretem, hiszen most már Fridáékkal is kijövök, akikkel eddig nem nagyon. Csakhogy a gimi másik része ribancnak tart, és egyszerűen utálom, hogy mikor megyek mondjuk a büfé felé, hatvanan összesúgnak mögöttem, vagy megvetően méregetnek. Ez van, emberek, ebben a gimiben semmi sem marad titok, és kevés embernek adatik meg az, hogy van magánélete, amit mások nem ismernek. Persze, vannak, akik csak a főbb pletykákat tudják, amik főleg a végzősökkel kapcsolatosak, vagy csak a nagyobb balhékat ismerik. De vannak, akik mindent számon tartanak, és erre tökéletes példa Jenna J Browning.
Chloe igy rajzon együtt pletykálgattunk kicsit. A legeslegfrissebb botrány az, hogy egy végzős srác állítólag drogdílerkedik, és marihuánát árul a suli harmadik emeleti fiú mosdójában. Másik pletyka, hogy Jenna J Browning és Thomas McMillan kavarnak, de ez abszolút pletyka. Thomas-szal ugyan csak egyszer találkoztam, de egyáltalán nem tűnt olyan típusú fiúnak, aki leállna egy ilyen kis ribanccal, mint Jenna J. Bár, ez a lány szerintem akárkit meg tud szerezni egy kis erőfeszítéssel, úgyhogy kitudja, nála semmi sem lehetetlen.
Délután otthon ücsörögtem, laptop nélkül, így az olvasáshoz folyamodtam. Kövezzetek meg, de én szeretek olvasni, még ha ezt a tevékenységet nem is olyan sűrűn teszem, de azért szeretem. Persze, nem a kötelező olvasmány szerű történelmi könyveket olvasok, de nem is épp ponyvaregényeket, inkább a kettő közti átmenetet szeretem.
Egész nap unalmasan telt. Nem nagyon szeretek suliba járni, de hát mégis ki szeret? Mármint, aki szeret tanulni, az se szeret járni, hiszen azokat lestréberezik. Persze, tíz év múlva már főnöknek fogják hívni őket, és nem nyomiknak, de egyenlőre ki vannak rekesztve. Nem különösebben lelkesedem a tanulásért - bár ez tantárgytól függ - meg amúgy sem szeretem a sulis légkört. Az osztályt szeretem, hiszen most már Fridáékkal is kijövök, akikkel eddig nem nagyon. Csakhogy a gimi másik része ribancnak tart, és egyszerűen utálom, hogy mikor megyek mondjuk a büfé felé, hatvanan összesúgnak mögöttem, vagy megvetően méregetnek. Ez van, emberek, ebben a gimiben semmi sem marad titok, és kevés embernek adatik meg az, hogy van magánélete, amit mások nem ismernek. Persze, vannak, akik csak a főbb pletykákat tudják, amik főleg a végzősökkel kapcsolatosak, vagy csak a nagyobb balhékat ismerik. De vannak, akik mindent számon tartanak, és erre tökéletes példa Jenna J Browning.
Chloe igy rajzon együtt pletykálgattunk kicsit. A legeslegfrissebb botrány az, hogy egy végzős srác állítólag drogdílerkedik, és marihuánát árul a suli harmadik emeleti fiú mosdójában. Másik pletyka, hogy Jenna J Browning és Thomas McMillan kavarnak, de ez abszolút pletyka. Thomas-szal ugyan csak egyszer találkoztam, de egyáltalán nem tűnt olyan típusú fiúnak, aki leállna egy ilyen kis ribanccal, mint Jenna J. Bár, ez a lány szerintem akárkit meg tud szerezni egy kis erőfeszítéssel, úgyhogy kitudja, nála semmi sem lehetetlen.
Délután otthon ücsörögtem, laptop nélkül, így az olvasáshoz folyamodtam. Kövezzetek meg, de én szeretek olvasni, még ha ezt a tevékenységet nem is olyan sűrűn teszem, de azért szeretem. Persze, nem a kötelező olvasmány szerű történelmi könyveket olvasok, de nem is épp ponyvaregényeket, inkább a kettő közti átmenetet szeretem.
***
Péntek. Zane Blackwood-dal szerda délután óta nem találkoztam. Tudom, röhejesen hangzik, de ezalatt az alig két nap alatt elképesztően nagy hiányérzet alakult ki bennem. Ez a hiányérzet késztetett arra, hogy felmenjek Zane-ék osztálytermébe aznap. Zane nem volt ott, viszont összefutottam Thomas McMillan-el.
- Szia, Thomas! - köszöntem neki.
- Szia Abbey. Ha Zane-t keresed, akkor csak mondom, hogy lebetegedett.
- Ó. Kár. Azért, köszi.
- Nincs mit - mondta Thomas, és már épp elindult volna, mikor utána szóltam.
- Egyébként... Ööö. Te tényleg kavarsz Jenna J-vel?
- Ja, nem. Vagyis. Kielégítjük egymás igényeit, ennyi az egész - vonott vállat Thomas.
Elgondolkodtam. Szóval barátság extrákkal, ha egyáltalán barátok. Csak szex kapcsolat már a gimiben is van? Ez azért meglepett. Bár, ők már végzősek, szóval lényegében, vagyis az iratuk szerint, már felnőttek. Ő döntésük. Mindenesetre, meglepett a dolog.
Ha már a harmadik emeleten voltam, belátogattam a b-sek termébe is, hogy kicsit elcsevegjek velük. Nem vagyok túl jóba velük, de azért Rarával valamilyen szintem barátnők vagyunk, így vele leálltam dumálni. Sok-sok Cherrykém-ezés után Rara elmesélte, hogy sikerült megfűznie egy tizenegyedikes népszerű fiút, Jeremy Abott-ot, hogy együtt menjenek a tavaszi bálra. Megmutatta a telefonján a ruhát, amit fel fog venni. A tavaszi diákbálra mindig mindenki nagyon kiöltözik, hosszú báli ruhába bújnak a lányok, a fiúk pedig öltönybe és szmokingba. Rara nem a hosszú ruhák pártfogója, így talált magának egy olyan ruhát, ami hátul hosszú, elöl pedig rövid, így mutogatni tudja a combjait, ahogy ő azt szeretné. Megdicsértem a ruháját, majd lementem a mi termünkre, közben azon töprengve, hogy én mégis honnan szerzek péntekig egy ruhát. A szobafogság miatt nem mehetek vásárolni, és pénzem sincs nagyon. Csak remélni tudtam, hogy anya elenged engem vásárolni, nemhogy még pénzt is adjon nekem.
Délután, suli után átjött Chloe. Anyánál sikerült kiharcolnom, hogyha én nem mehetek sehová, legalább hozzám tudjanak jönni. Aztán meg, Chloe szinte családtag, az a minimum, hogy átjöhet hozzánk akkor, amikor csak kedve tartja. Rengeteget beszélgettünk a délután folyamán Chloe-val, főleg a fiúkról. Megvitattuk a régebb történt Tyler esetet, ami tulajdonképpen nem is olyan régen volt. Tyler, és Chloe. Nem voltak rossz páros, de annyira laza volt a kapcsolatuk, hogy egyszerűen egy idő után el is múlt a dolog. Szó szerint nem mondták ki, hogy szakítottak, ezért elméletileg még mindig járnak, de gyakorlatilag nem nagyon. Úgy tűnik, farsang estélyén kicsit kavartak, aztán már ellaposodott a dolog. Fejtegettük a dolgokat, és végül az én fiúproblémámra tértünk, Zane Blackwood-ra. Chloe szerint csak idő kell, és teljesen az ujjaim köré fogom csavarni. Aranyos, meg minden, de jól tudom, hogy ez egyáltalán nincs így. Zane meg akar bocsájtani, de nem tud, és ez nagyon is látszik rajta.
Miután túlléptünk a fiúkon, rátértünk a holnapi Frida szülinapra. Megbeszéltük, mit veszünk fel, és megbeszéltük azt is, hogy Chloe a kis összejövetelen megkérdezi Tyler-t, hogy akkor most mi van, mert ha már nincs semmi, akkor szakítani akar. Mondjuk, ez nem egy olyan szívszorító szakítás, ez csak egy egyszerű "barátilag szétmegyünk" szakítás, ami lássuk be, ezer-milliószor jobb, mint az én és a Zane-el való szétmenés.
Vagy éjfélig fent voltunk, filmeket néztünk (Első 50 randi), hülyültünk (képek is születtek), sütöttünk brownie-t, amivel teletömtük a hasunkat rosszullevésig.
2014. május 13., kedd
Huszonötödik Fejezet: Lógás
- Zane, ez a női mosdó, én megértem ha lánynak érzed magad de... - mondtam remegő hangon, és a gúnyosnak hitt megjegyzésem kicsit sem sikerült túl meggyőzőre, mert majdnem elsírtam magam közben, és ez a hangomból tökéletesen érződött.
- Azt most leszarom. Abbey, én... Sajnálom - dőlt a vécéfülke ajtajára.
Az ajtó másik oldaláról megszólaltam.
- Tőlem sajnálhatod, az nem fog sok mindenen változtatni - mondtam és szerintem igazam volt.
- Úgy értem... Elmegyek veled - mondta ki végül.
Villámgyorsan felpattantam a lehajtott tetejű vécéről, amin eddig ültem. Megforgattam a zárat, mire Zane félreállt az ajtóból, mert hallotta, hogy jövök. Kinyitottam az ajtót, és Zane nyakába ugrottam. Átöleltem szorosan, majd meg akartam csókolni, de elhajolt.
- De menjünk úgy, mint barátok - tette hozzá.
"Picsába." - gondoltam, de hangosan nem mondtam ki. Az arcomon azért láthatta Zane, hogy a kis megjegyzése különösen nem dobott fel. De nem baj, legalább el megy velem, még ha nem is úgy, ahogy én azt elképzeltem.
- Rendben, értettem, barátokként megyünk egy amúgy romantikus és virágokkal teli bálba - mormoltam, és hallottam, hogy harsányan megszólal a becsengő.
Még mindig a nyakában csimpaszkodtam, és úgy éreztem, soha nem akarom elengedni őt.
- Abbey, elfogok késni órától, és te is.
- Nem érdekel - mondtam halkan.
Zane finoman eltolt magától. A két kezét a vállamra tette és rám mosolygott.
- Engem se. Mi lenne, ha lelógnánk ezt a napot? James, az egyik haverom tud hamis igazolást gyártani, szóval no problemo.
- De hogyan lógunk ki a kapun? A portás nem enged ki.
- Az udvar felé nyíló kapun kimegyünk, átmászunk a kerítésen, és kész. Na, benne vagy?
Kicsit hezitáltam. Nem akartam bajba keveredni, de arra gondoltam, hogy akkor egész nap Zane-el lehetnék. Egy teljes nap vele... Na igen, az már elég hívogatóan hangzott. Nem tudtam ellenállni neki.
- Abszolúte benne vagyok - mondtam, és megfogtam a kezét, hogy magammal húzhassam.
Kézen fogva, lábujjhegyen elsiettünk a szekrényekig, ahol a táskánk volt, majd a kapuig, és kisettenkedtünk az udvarra. Átvágtunk az udvaron, és a téglából kirakott kerítéshez értünk. Zane bakot tartott nekem, én óvatosan feltettem a lábam az összekulcsolt kezeire, és feljutottam a fal tetejére. Mivel ez egy vastag kerítés volt, kényelmesen leülhettem rá. A kezemmel segítettem felhúzni Zane-t, amikor zajongást hallottunk. Már mindketten a kerítés tetején voltunk, és figyeltük, hogy honnan jöhet a beszélgetés. Majd megpillantottam egy csapat diákot, akik futócipőbe, tornaruhába kocogtak az udvar kavicsos, salakos útján.
- Gyorsan, ugorjunk! - mondtam, és leugrottam a kerítés túloldalára. Zane is követte a példám.
- Szerinted megláttak? - kérdezte Zane, miután épen mindketten átjutottunk a kerítésen.
- Nem hiszem. De ne aggódj, ha megláttak is volna, akkor is voltak olyan messze, hogy ne tudjanak minket felismerni.
- Remélem is, hogy így van.
- És most merre?
- Ööö. Motorozzunk egyet - vont vállat Zane, és elindultunk a nem messze álló motorja felé.
Miután Zane felszállt rá, felpattantam mögé. Adott egy sisakot, egy rózsaszínt.
- Mióta tartasz magadnál plusz sisakot?
- Amióta egy rendőr megállított minket.
Felvettem a rózsaszín sisakot. Elmosolyodtam, visszagondoltam arra napra, amikor Zane vitt be motorral az iskolába félúton (hiszen az út másik felén egy idegen rendőr szállított be). Akkor még nem akartam Zane-el motorozni, sőt, csak azért szálltam fel mögé a járgányra, mert eleredt az eső. Attól a naptól fogva a fél gimi bűnözőnek nézett, aminek egyébként van pár előnye, a mai napig is. Például, hogy pár félénkebb kockafiú amint meglát engem az ebédlőben, amikor épp a sorba készülök állni, automatikusan előreenged. Vagyis, ha ezt nem tenné meg magától, csak meg kell köszörülnöm a torkom, és máris engedelmeskednek. Persze, nem mindenki. Ha egy népszerűbb izomagy csávónak köhécselnék, akkor vagy elkezdene keménykedni, vagy azt hinné, hogy ki akarok kezdeni vele, és megpróbálna flörtölgetni velem.
Zane beindította a motort, én szorosan átkaroltam őt, hogy kapaszkodjak benne. Élveztem a motorozgatást, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, hová megyünk. Élveztem a napsütést, ahogy égetik a hátam, élveztem azt, ahogyan a szél belefúj a hajamba, és persze élveztem, hogy Zane-t szorosan magamhoz szoríthatom.
Kiértünk a kertvárosból, és egy számomra ismeretlen környékre értünk. Egy erdős részre értünk, ahol volt egy-egy ház, viszont azok nem voltak olyan újak és modernek, mint a mi környékünkön. Sokkal jobban hasonlítottak a falusi házakra. Zane lekanyarodott a főútról, és egy földes, mellékútra tért le. Az erdő mélye felé kezdett el vinni minket. Kíváncsian bámultam a fákat, és az utat.
Végül megérkeztünk a mellékút végére, ami egy réten ért véget. A réten volt egy elkerített telek, amin egy régi, ósdi kis lakókocsi állt. Leszálltunk a motorról, amit Zane kitámasztott az út szélére. Előkotort egy kulcsot a zsebéből, és a telek bejárata felé indult. Ezek szerint van egy saját telke?
- Ez a tiéd? - kérdeztem.
- Hát. Olyasmi. A szüleim ezzel a lakókocsival jártak világot évekig, majd megszülettem, és öt éve, hogy elváltak. Apám nem akarja, hogy anyámé legyen a telek, ezért rám hagyta.
- Furcsa dolog a szerelem. Egyik pillanatban együtt járjátok a világot, majd annyira irigyek lesztek, hogy egy tizenéves kamaszra hagytok egy telket - gondolkodtam.
- Tényleg furcsa. Az egyik pillanatban bármit megtennél, hogy a tiéd legyen az a valaki, majd rájössz, hogy másokkal smárol részegen.
A jókedvem ebben a pillanatban elszállt. Lesütöttem a szemem, és hirtelen módfelett érdekesnek találtam a cipőfűzőmet. Miért hívott el ide, ha csak itt akar cseszegetni?
A kapuhoz érve kinyitotta az ajtót, és bementünk a telekre. Körülnéztem. Gazok, gazok, és gazok, szóval semmi érdekfeszítő - hacsak nem találja valaki izgalmasnak a gazok tanulmányozását. Zane a kulcscsomójából egy másik kulcsot húzott elő, amivel kinyitotta a lakókocsi ajtaját.
Pókhálókra, és több centiméter vastag porra számítottam, de a lakókocsi belülről tiszta volt, és egész otthonos. Kicsit szűkös volt a hely, és a kicsiny kis ablakokon kevés fény jutott be. A bútorok színesek voltak, akár egy hippibuszon. A falon egy-két régi plakát és kép. Egy fénykép előtt megálltam, hogy megtanulmányozhassam. Egy családi fotó volt, amin ott volt Zane kisbabaként, az apuka, és az anyuka is rajta volt, aki a babát tartotta a kezében. A tengerparton álltak, mezítláb a homokban, és vidáman mosolyogtak.
- Néha ide szoktam jönni, ha egyedül akarok lenni - magyarázta.
- Már mást is hoztál ide előttem? - kérdeztem kíváncsian.
- Lányt nem. Csak Brad-et.
Brad nagyon úgy tűnt, hogy Zane legjobb haverja. Nem akartam tovább kérdezősködni, mert még mindig mérges voltam a pár perccel ezelőtti kijelentése miatt. Leültem az ágyra, ami a lakókocsi belsejének az egyharmadát elfoglalta. Zane is helyet foglalt mellettem, és egyszerre dőltünk hátra, elfeküdve az ágyon.
- Abbey - szólalt meg Zane, megtörve a több perces csöndet.
- Igen?
- Én... Próbálok megbocsájtani neked. Idővel talán meg is fogok. Addig is, nem kell úgy tegyünk, mintha nem ismernénk egymást.
- Már elnézést, de te kerültél engem - mondtam, de nem vártam választ. Behunytam a szemem - Fáradt vagyok - jelentettem ki.
- Hát akkor aludj.
- De... Akkor te mit csinálsz?
- Elleszek én itt, nyugi. Pihenj csak - mondta.
Rámosolyogtam. Levettem a cipőmet, és teljesen felfeküdtem az ágyra. Félálomban voltam, amikor még annyit tudtam észlelni, hogy Zane betakargat egy takaróval. Pár perccel utána már elnyomott az álom.
Kézen fogva, lábujjhegyen elsiettünk a szekrényekig, ahol a táskánk volt, majd a kapuig, és kisettenkedtünk az udvarra. Átvágtunk az udvaron, és a téglából kirakott kerítéshez értünk. Zane bakot tartott nekem, én óvatosan feltettem a lábam az összekulcsolt kezeire, és feljutottam a fal tetejére. Mivel ez egy vastag kerítés volt, kényelmesen leülhettem rá. A kezemmel segítettem felhúzni Zane-t, amikor zajongást hallottunk. Már mindketten a kerítés tetején voltunk, és figyeltük, hogy honnan jöhet a beszélgetés. Majd megpillantottam egy csapat diákot, akik futócipőbe, tornaruhába kocogtak az udvar kavicsos, salakos útján.
- Gyorsan, ugorjunk! - mondtam, és leugrottam a kerítés túloldalára. Zane is követte a példám.
- Szerinted megláttak? - kérdezte Zane, miután épen mindketten átjutottunk a kerítésen.
- Nem hiszem. De ne aggódj, ha megláttak is volna, akkor is voltak olyan messze, hogy ne tudjanak minket felismerni.
- Remélem is, hogy így van.
- És most merre?
- Ööö. Motorozzunk egyet - vont vállat Zane, és elindultunk a nem messze álló motorja felé.
Miután Zane felszállt rá, felpattantam mögé. Adott egy sisakot, egy rózsaszínt.
- Mióta tartasz magadnál plusz sisakot?
- Amióta egy rendőr megállított minket.
Felvettem a rózsaszín sisakot. Elmosolyodtam, visszagondoltam arra napra, amikor Zane vitt be motorral az iskolába félúton (hiszen az út másik felén egy idegen rendőr szállított be). Akkor még nem akartam Zane-el motorozni, sőt, csak azért szálltam fel mögé a járgányra, mert eleredt az eső. Attól a naptól fogva a fél gimi bűnözőnek nézett, aminek egyébként van pár előnye, a mai napig is. Például, hogy pár félénkebb kockafiú amint meglát engem az ebédlőben, amikor épp a sorba készülök állni, automatikusan előreenged. Vagyis, ha ezt nem tenné meg magától, csak meg kell köszörülnöm a torkom, és máris engedelmeskednek. Persze, nem mindenki. Ha egy népszerűbb izomagy csávónak köhécselnék, akkor vagy elkezdene keménykedni, vagy azt hinné, hogy ki akarok kezdeni vele, és megpróbálna flörtölgetni velem.
Zane beindította a motort, én szorosan átkaroltam őt, hogy kapaszkodjak benne. Élveztem a motorozgatást, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, hová megyünk. Élveztem a napsütést, ahogy égetik a hátam, élveztem azt, ahogyan a szél belefúj a hajamba, és persze élveztem, hogy Zane-t szorosan magamhoz szoríthatom.
Kiértünk a kertvárosból, és egy számomra ismeretlen környékre értünk. Egy erdős részre értünk, ahol volt egy-egy ház, viszont azok nem voltak olyan újak és modernek, mint a mi környékünkön. Sokkal jobban hasonlítottak a falusi házakra. Zane lekanyarodott a főútról, és egy földes, mellékútra tért le. Az erdő mélye felé kezdett el vinni minket. Kíváncsian bámultam a fákat, és az utat.
Végül megérkeztünk a mellékút végére, ami egy réten ért véget. A réten volt egy elkerített telek, amin egy régi, ósdi kis lakókocsi állt. Leszálltunk a motorról, amit Zane kitámasztott az út szélére. Előkotort egy kulcsot a zsebéből, és a telek bejárata felé indult. Ezek szerint van egy saját telke?
- Ez a tiéd? - kérdeztem.
- Hát. Olyasmi. A szüleim ezzel a lakókocsival jártak világot évekig, majd megszülettem, és öt éve, hogy elváltak. Apám nem akarja, hogy anyámé legyen a telek, ezért rám hagyta.
- Furcsa dolog a szerelem. Egyik pillanatban együtt járjátok a világot, majd annyira irigyek lesztek, hogy egy tizenéves kamaszra hagytok egy telket - gondolkodtam.
- Tényleg furcsa. Az egyik pillanatban bármit megtennél, hogy a tiéd legyen az a valaki, majd rájössz, hogy másokkal smárol részegen.
A jókedvem ebben a pillanatban elszállt. Lesütöttem a szemem, és hirtelen módfelett érdekesnek találtam a cipőfűzőmet. Miért hívott el ide, ha csak itt akar cseszegetni?
A kapuhoz érve kinyitotta az ajtót, és bementünk a telekre. Körülnéztem. Gazok, gazok, és gazok, szóval semmi érdekfeszítő - hacsak nem találja valaki izgalmasnak a gazok tanulmányozását. Zane a kulcscsomójából egy másik kulcsot húzott elő, amivel kinyitotta a lakókocsi ajtaját.
Pókhálókra, és több centiméter vastag porra számítottam, de a lakókocsi belülről tiszta volt, és egész otthonos. Kicsit szűkös volt a hely, és a kicsiny kis ablakokon kevés fény jutott be. A bútorok színesek voltak, akár egy hippibuszon. A falon egy-két régi plakát és kép. Egy fénykép előtt megálltam, hogy megtanulmányozhassam. Egy családi fotó volt, amin ott volt Zane kisbabaként, az apuka, és az anyuka is rajta volt, aki a babát tartotta a kezében. A tengerparton álltak, mezítláb a homokban, és vidáman mosolyogtak.
- Néha ide szoktam jönni, ha egyedül akarok lenni - magyarázta.
- Már mást is hoztál ide előttem? - kérdeztem kíváncsian.
- Lányt nem. Csak Brad-et.
Brad nagyon úgy tűnt, hogy Zane legjobb haverja. Nem akartam tovább kérdezősködni, mert még mindig mérges voltam a pár perccel ezelőtti kijelentése miatt. Leültem az ágyra, ami a lakókocsi belsejének az egyharmadát elfoglalta. Zane is helyet foglalt mellettem, és egyszerre dőltünk hátra, elfeküdve az ágyon.
- Abbey - szólalt meg Zane, megtörve a több perces csöndet.
- Igen?
- Én... Próbálok megbocsájtani neked. Idővel talán meg is fogok. Addig is, nem kell úgy tegyünk, mintha nem ismernénk egymást.
- Már elnézést, de te kerültél engem - mondtam, de nem vártam választ. Behunytam a szemem - Fáradt vagyok - jelentettem ki.
- Hát akkor aludj.
- De... Akkor te mit csinálsz?
- Elleszek én itt, nyugi. Pihenj csak - mondta.
Rámosolyogtam. Levettem a cipőmet, és teljesen felfeküdtem az ágyra. Félálomban voltam, amikor még annyit tudtam észlelni, hogy Zane betakargat egy takaróval. Pár perccel utána már elnyomott az álom.
2014. május 11., vasárnap
Huszonnegyedik Fejezet: Fluffy, és a hölgyválasz
Jenna J Browning tényleg egy szemét ribanc az már biztos - állapítottam meg a buszon üldögélve, hazafelé utazva. Vajon én is ilyenné válok majd néhány év múlva? Beleőrülök abba, hogy nem bocsájtanak meg nekem? Na nem, nem, nem, és nem! Nem akarok őrült szociopata ribanc lenni, akin átment a fél suli, a másik fele meg csak akarja, de közben az egész retteg tőle. Komolyan, én is félek tőle, a vér is megfagy bennem, mikor kedvesen rám mosolyog, mert tudom, hogy egyáltalán nem kedves, és ijesztő a viselkedése.
Másnap a suliban, azaz szerdán, mikor leszálltam a buszról érdekes látvány fogadott. Egy csapat Zane Blackwood pólós lány rohant le, akik valószínűleg a Zane fanklub lelkes tagjai voltak. Nem sok kedvem volt a rajongókkal cseverészni, most hogy szakítottunk Zane-el, bár ezelőtt sem akartam. Idegesítőek, és túl buzgóak, és nem fogják fel, hogy mindannyiuk nem járhat egyszerre egyetlen egy sráccal. Mellesleg vannak köztük olyanok is, akik már jártak Zane-el, csak a fiú dobta őket, és ők pedig becsatlakoztak a rajongótáborba, ahol kisírhatták magukat, és elmesélhették a Zane-el való élményeiket, amiket életük legjobb pillanatainak állítottak be. Mondhatnám, hogy szánalmasak, de azért nem tagadom, nekem is nagyon hiányoznak azok napok, amikor még Zane Blackwood-dal jártam, így inkább emiatt nem szólom le őket. Természetesen, minden más miatt viszont igen.
- Abbey Green, te hülye ribanc! - lépett elő a csapat tömegéből egy lány, akinek a pólóján én és Zane Blackwood voltam (honnan van meg nekik az a fotó?!). Én rajtam egy hatalmas, vörös színű X volt, Zane fejét pedig egy rózsaszín szívecske vette körül. Hát ez csodás, a Zane rajongói klub már nem csak rajongani fog a szerelmemért, hanem még engem is utál és gyűlöl majd. Mi lesz a következő, külön alapítanak egy Abbey utáló klubot is, ahol a megaláztatásomat fogják tervezgetni?
A hirtelen ribancozástól hirtelen szóhoz sem jutottam, csak csöndben néztem az Abbey-ellenes pólót viselő lány mérges arcát. Csak tudnám, hogy én mit ártottam neki, amivel ő csak így lazán le"hülye ribancozhat". Most komolyan, én mondtam rá bármi rosszat, esetleg bántottam őt akármivel? Én nem nagyon emlékszem rá.
- Te szűz kurva, te csaló, te ribi, te fruska, te lotyó, te szajha... - kezdte el sorolni buzgón a lány, de egy ismerős hang megszakította, amiért egy részem nagyon hálás volt, egy részem viszont arra gondolt, nekem kellett volna ezt megtegyem.
- Fogd be, Fluffy- csitította le nem túl kedvesen az engem ócsároló lányt Stan, aki hirtelen jelent meg mögöttem, egy gördeszkával a kezében, látszólag ő is nemrég érkezett.
- Ismeritek egymást? - húztam fel a szemöldököm csodálkozva.
- Ő a húgom. De nem vagyok rá büszke - magyarázta Stan.
- Stan, te csak maradj kussba, és ne szólíts Fluffy-nak. Épp beszélgettem valakivel, ha nem vetted volna észre - grimaszolt Stan húga, akinek még nem nagyon tudtam, hogy mi a neve. Kizártnak tartottam, hogy Fluffy lenne az igazi neve.
- Nyugi, hugi. Ne kurvázd le a haveromat, és akkor nem verlek meg - mondta Stan megragadva a karomat, majd elindult, magával rántva engem is.
Miután beértünk az osztályterembe, én már tátottam is a számat, hogy közöljem vele, hogy egyedül is leállítottam volna a nekem rontó húgát, aki csak úgy szórakozásból hozzám vágta a ribanc összes szinonimáját, ami épp eszébe jutott. De Stan megelőzött, annyit mondott, hogy szívesen, és ezzel sarkon fordult az ablak melletti padoknál üldögélő vidám társasága felé, azaz Fridáék felé. Sóhajtottam egyet, egy ideig még a nagyban nevetgélő társaságot figyeltem, majd valaki megbökdösött, mire én hátrafordultam. Freddie volt az, és zavarában levette a szemüvegét, amit megtörölgetett a pólójában, majd az orrára visszahelyezte. Értetlenül néztem rá, majd észbe kaptam, mert leesett, hogy tulajdonképpen az ajtó közepén álltam meg, így a félénk kis Freddie aligha tudott volna bejutni az osztályterembe. Mondjuk azt nem értettem, miért nem szólalt meg, és miért kezdett el inkább bökdösni, de azt már ráhagytam. Elengedtem egy halvány mosolyt, és arrébb álltam, utat engedve neki. Ahogy bement előttem, alaposan végigmértem. Már két éve az osztálytársam, és maximum két mondatot beszéltem vele. Az elmúlt két év alatt semmit sem változott, még a béna hátizsákja is ugyanaz maradt, ami egy általános iskoláséra emlékeztetett.
A padomhoz mentem, ahol már Chloe és a többiek nagyban beszélgettek. Norah-ra néztem, és eszembe jutott, hogy tegnap milyen megvetően méregetett, mikor átültem Fridához. Ő ezt nem érthette, mert nem volt ott a farsangon, amikor kibékültem Fridával.
- Jó reggelt - köszöntem nekik halkan, és helyet foglaltam Chloe mellett.
- Szia Abs. Na, mesélj, mi a terved?
- Milyen terv? - ráncoltam össze a homlokom.
- Zane Blackwood visszaszerzős terv.
- Ööö. Passz.
- Ne már! Ne add fel! - buzdított Chloe, ami persze kedves gesztus volt, de jelen pillanatban idegesítő volt és felesleges.
- Zane Blackwood rajongói lerohantak, és kiderült, hogy utálnak, és én egy hülye ribanc-fruska-szajha-kurva vagyok - jelentettem ki, hirtelen témát váltva, hogy eltereljem kicsit a szót. Bár nem volt túl nagy téma váltás, hiszen még mindig benne volt Zane neve. Ő mindenhol ott van, még ha nem is hús-vér ember formájában, de a neve az egy mindennap használatos dolog.
- Francokat vagy az! - csatlakozott Thora is a beszélgetésbe.
- Igyekszem nem az lenni - sóhajtottam fáradtan.
- Na, figyu kislány - kezdte el Norah - Mi négyen szépen kiötlünk valamit, hogy hogyan szerezd vissza Zane-t, és akkor majd mindenki szépen megnyugszik, és nem lesz itt több melodráma.
- Oké - vontam meg a vállam amolyan "nekem tök mindegy" stílusban, bár őszintén szólva nagyon jól esett, amit mondott.
- Első lépés. Jön az éves diákbál. Itt a tavasz, ha eddig nem esett volna le. Na és mi lesz az idei diákbálon?
- Na mi? - kérdezte Chloe.
- Hölgyválasz - vágta rá Thora és Norah egyszerre, mire összenéztek, és elnevették magukat.
- Azaz a csajok hívják el a pasikat - gondolkodott hangosan Chloe.
- Pontosan - mondta Norah - Abbey, minden a kezedre játszik. Szóval, a bál másfél hét múlva lesz, mostanában már elkezdik el-el hívogatni az emberek a párjukat. Zane elég kapós példány, szerintem sietned kéne a meghívással, de mégsem kéne elkapkodnod, hisz muszáj, hogy igent mondjon - fecsegte Norah lelkesen, mélységesen nagy hangsúlyt fektetve a "muszáj" szóra.
- Meg kell találnod a tökéletes alkalmat - bólogatott Thora.
- De... Hogyan és mikor? - kérdeztem.
Erre a kérdésre persze nem kaptam választ. Thora, Chloe, Norah, mind kínos csöndben ültek, persze erősen gondolkodva, hogy mit is felelhetnének. Tudták, hogyha rossz tanácsot adnak, akkor azzal sok mindent elszúrhatnak, így a nagy felelősség miatt inkább csöndben maradtak.
- Oké. Nincs tökéletes alkalom. Egy biztos: ne a neten, és ne is mobilon hívd el. Élőben kell legyen - mondta Norah.
- Menj fel hozzá a következő szünetben, és kérdezd meg - mondta Chloe.
- Abbey Green, te hülye ribanc! - lépett elő a csapat tömegéből egy lány, akinek a pólóján én és Zane Blackwood voltam (honnan van meg nekik az a fotó?!). Én rajtam egy hatalmas, vörös színű X volt, Zane fejét pedig egy rózsaszín szívecske vette körül. Hát ez csodás, a Zane rajongói klub már nem csak rajongani fog a szerelmemért, hanem még engem is utál és gyűlöl majd. Mi lesz a következő, külön alapítanak egy Abbey utáló klubot is, ahol a megaláztatásomat fogják tervezgetni?
A hirtelen ribancozástól hirtelen szóhoz sem jutottam, csak csöndben néztem az Abbey-ellenes pólót viselő lány mérges arcát. Csak tudnám, hogy én mit ártottam neki, amivel ő csak így lazán le"hülye ribancozhat". Most komolyan, én mondtam rá bármi rosszat, esetleg bántottam őt akármivel? Én nem nagyon emlékszem rá.
- Te szűz kurva, te csaló, te ribi, te fruska, te lotyó, te szajha... - kezdte el sorolni buzgón a lány, de egy ismerős hang megszakította, amiért egy részem nagyon hálás volt, egy részem viszont arra gondolt, nekem kellett volna ezt megtegyem.
- Fogd be, Fluffy- csitította le nem túl kedvesen az engem ócsároló lányt Stan, aki hirtelen jelent meg mögöttem, egy gördeszkával a kezében, látszólag ő is nemrég érkezett.
- Ismeritek egymást? - húztam fel a szemöldököm csodálkozva.
- Ő a húgom. De nem vagyok rá büszke - magyarázta Stan.
- Stan, te csak maradj kussba, és ne szólíts Fluffy-nak. Épp beszélgettem valakivel, ha nem vetted volna észre - grimaszolt Stan húga, akinek még nem nagyon tudtam, hogy mi a neve. Kizártnak tartottam, hogy Fluffy lenne az igazi neve.
- Nyugi, hugi. Ne kurvázd le a haveromat, és akkor nem verlek meg - mondta Stan megragadva a karomat, majd elindult, magával rántva engem is.
Miután beértünk az osztályterembe, én már tátottam is a számat, hogy közöljem vele, hogy egyedül is leállítottam volna a nekem rontó húgát, aki csak úgy szórakozásból hozzám vágta a ribanc összes szinonimáját, ami épp eszébe jutott. De Stan megelőzött, annyit mondott, hogy szívesen, és ezzel sarkon fordult az ablak melletti padoknál üldögélő vidám társasága felé, azaz Fridáék felé. Sóhajtottam egyet, egy ideig még a nagyban nevetgélő társaságot figyeltem, majd valaki megbökdösött, mire én hátrafordultam. Freddie volt az, és zavarában levette a szemüvegét, amit megtörölgetett a pólójában, majd az orrára visszahelyezte. Értetlenül néztem rá, majd észbe kaptam, mert leesett, hogy tulajdonképpen az ajtó közepén álltam meg, így a félénk kis Freddie aligha tudott volna bejutni az osztályterembe. Mondjuk azt nem értettem, miért nem szólalt meg, és miért kezdett el inkább bökdösni, de azt már ráhagytam. Elengedtem egy halvány mosolyt, és arrébb álltam, utat engedve neki. Ahogy bement előttem, alaposan végigmértem. Már két éve az osztálytársam, és maximum két mondatot beszéltem vele. Az elmúlt két év alatt semmit sem változott, még a béna hátizsákja is ugyanaz maradt, ami egy általános iskoláséra emlékeztetett.
A padomhoz mentem, ahol már Chloe és a többiek nagyban beszélgettek. Norah-ra néztem, és eszembe jutott, hogy tegnap milyen megvetően méregetett, mikor átültem Fridához. Ő ezt nem érthette, mert nem volt ott a farsangon, amikor kibékültem Fridával.
- Jó reggelt - köszöntem nekik halkan, és helyet foglaltam Chloe mellett.
- Szia Abs. Na, mesélj, mi a terved?
- Milyen terv? - ráncoltam össze a homlokom.
- Zane Blackwood visszaszerzős terv.
- Ööö. Passz.
- Ne már! Ne add fel! - buzdított Chloe, ami persze kedves gesztus volt, de jelen pillanatban idegesítő volt és felesleges.
- Zane Blackwood rajongói lerohantak, és kiderült, hogy utálnak, és én egy hülye ribanc-fruska-szajha-kurva vagyok - jelentettem ki, hirtelen témát váltva, hogy eltereljem kicsit a szót. Bár nem volt túl nagy téma váltás, hiszen még mindig benne volt Zane neve. Ő mindenhol ott van, még ha nem is hús-vér ember formájában, de a neve az egy mindennap használatos dolog.
- Francokat vagy az! - csatlakozott Thora is a beszélgetésbe.
- Igyekszem nem az lenni - sóhajtottam fáradtan.
- Na, figyu kislány - kezdte el Norah - Mi négyen szépen kiötlünk valamit, hogy hogyan szerezd vissza Zane-t, és akkor majd mindenki szépen megnyugszik, és nem lesz itt több melodráma.
- Oké - vontam meg a vállam amolyan "nekem tök mindegy" stílusban, bár őszintén szólva nagyon jól esett, amit mondott.
- Első lépés. Jön az éves diákbál. Itt a tavasz, ha eddig nem esett volna le. Na és mi lesz az idei diákbálon?
- Na mi? - kérdezte Chloe.
- Hölgyválasz - vágta rá Thora és Norah egyszerre, mire összenéztek, és elnevették magukat.
- Azaz a csajok hívják el a pasikat - gondolkodott hangosan Chloe.
- Pontosan - mondta Norah - Abbey, minden a kezedre játszik. Szóval, a bál másfél hét múlva lesz, mostanában már elkezdik el-el hívogatni az emberek a párjukat. Zane elég kapós példány, szerintem sietned kéne a meghívással, de mégsem kéne elkapkodnod, hisz muszáj, hogy igent mondjon - fecsegte Norah lelkesen, mélységesen nagy hangsúlyt fektetve a "muszáj" szóra.
- Meg kell találnod a tökéletes alkalmat - bólogatott Thora.
- De... Hogyan és mikor? - kérdeztem.
Erre a kérdésre persze nem kaptam választ. Thora, Chloe, Norah, mind kínos csöndben ültek, persze erősen gondolkodva, hogy mit is felelhetnének. Tudták, hogyha rossz tanácsot adnak, akkor azzal sok mindent elszúrhatnak, így a nagy felelősség miatt inkább csöndben maradtak.
- Oké. Nincs tökéletes alkalom. Egy biztos: ne a neten, és ne is mobilon hívd el. Élőben kell legyen - mondta Norah.
- Menj fel hozzá a következő szünetben, és kérdezd meg - mondta Chloe.
***
Így is lett. Egy rémhosszú, és dögunalmas fizikaóra után felcsörtettem a 12/a osztálytermébe. Mély levegő. "Próba szerencse" - gondoltam. Kinyitottam a terem ajtaját, és érdekes látvány fogadott. Zane Blackwood előtt egy olyan tíz-tizenöt fős sor állt, csupa lányokból. Mindegyikük tartott valami sütit, vagy hasonlót a kezükben. Na ne. Komolyan? Mindegyikük az ő elhívására várakozik?
"Nem baj Abbey, ne add fel, azért állj be a sorba" - biztattam magamat, és elbújtam leghátul egy magasabb lány mögött, hogy Zane ne vegyen rögtön észre. Kicsit kellemetlenül éreztem magam amiatt, hogy én üres kézzel jöttem. Az előttem lévő lány hátrafordult, és alaposan végigmért. Úgy tűnt, tisztában van azzal, hogy ki vagyok, főként azzal, hogy én vagyok Zane legutóbbi exe. Egy ex, a sok közül, de mégis a legfrissebb. Miután a szúrós tekintetével befejezte a vizsgálódásomat, visszafordult, és csöndben várta a sorát.
A szünetnek már majdnem vége is lett, mire én sorra kerültem. Zane kiköpte a csokis muffin-t, amit evett, annyira megdöbbent. Illetve, néhány másodperccel ezután kiderült, hogy nem azért köpte vissza gusztustalanul a szalvétájába az édességet, mert meglátott engem, hanem mert egy lány sütötte neki, és elrejtett benne egy papírt, amire az volt ráírva, hogy "Eljössz-e velem a bálba?".
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte Zane köszönés nélkül. Azért egy "Szia"-t megérdemeltem volna.
- Szia Zane. Én csak... - kezdtem el zavartan. Össze vissza dadogtam, majd végül kiböktem - Eljössz velem a diákbálba?
Zane szomorúan nézett rám, már akkor tudtam, hogy a válasza nem fogja feldobni a napomat.
- Nem - felelte komoran.
Valahogy éreztem, hogy ezt fogja mondani, de amint kimondta, mégis olyan fájdalmasan ért, mintha egy tőrt döftek volna belém. Éreztem, hogy a szemeim könnybe lábadnak. A kezembe temettem az arcom, és futásnak eredtem a legközelebbi lányvécé felé. Hallottam, ahogy Zane utánam kiállt, többször is, és elkezd ő is futni. Bementem a lánymosdóba, azon belül az egyik vécéfülkébe, és bezártam az ajtót. Nem akartam senkivel sem beszélni, és semmi kedvem nem volt órára sem menni. Megszólalt a jelző csöngő. Lépteket hallottam.
- Abbey? - szólt Zane Blackwood hangja.
- Abbey? - szólt Zane Blackwood hangja.
2014. május 6., kedd
Huszonharmadik Fejezet: Megbocsájtás hiányában
Este felé a laptomomon lógtam, sorozatokat nézegettem, zenéket töltögettem. Majd a Facebook közösségi oldalra is ellátogattam. az első dolgom volt, hogy Zane Blackwood adatlapjára felnézzek. Már készültem is, hogy hozzak valami csokit és pár zsepit, hogy játszhassam a szomorú kamaszlányt, miközben az ő fotóit bámulom. Meglepő módon új képeket töltött fel, ami azért különös, mert nem nagyon szokott képeket feltöltögetni. Charlotte Large-al pózolt a suli mosdójában, a tükörben. Charlotte fotózta képet, hisz az ők kezében volt a rózsaszín, nyuszifüles tokú iPhone. Zane pedig feltöltötte a képet. Ezzel üzenni akar? Féltékennyé akar tenni? Őszintén szólva, ha ezek voltak a szándékai, akkor sikerült is neki. Elöntött a méreg, dühösen csaptam le a laptopom képernyőjét. A telefonomhoz nyúltam, és arra gondoltam, ha ő így játssza a játékot, akkor én is így fogom. Magyarán én is szerzek valaki fiút, akivel majd együtt pózolok.
A névjegyzékeimben kezdtem el nézelődni. Egyetlen igazi fiú barátomnak, Aaron-nek barátnője van. Vanessa. Az ő adatlapjára is felnéztem, hogy megnézzem mi a helyzet kettejük között. Csodás. Újabb kép, amivel bizonygatni akarják a nagyvilágnak, hogy ők imádják egymást, és hogy képesek nyalni-falni egymást, hogy kimutassák a szeretetüket. A francba már.
Tovább keresgéltem a számok között, hogy melyik fiúval tudnám féltékennyé tenni Zane-t. Craig névjegyére jutottam. Na nem, akkora féreg azért nem leszek, hogy pont azzal a fiúval pózoljak, akivel ittas állapotban megcsaltam. Ahogy tovább kutatgattam a kontaktok között, rádöbbentem, hogy nevetséges vagyok. Zane valószínűleg nem akar féltékennyé tenni, egyenesen leszar engem. Élvezi az életet Charlotte-al és a rajongótáborával, ahogy az én közbelépésem előtt is tette.
Tehetnék úgy, mintha engem kicsit sem érdekelni mit csinál, és kivel pózol a suli vécéjében. De kifejezetten érdekel, és nem akarom letagadni. Szükségem van rá... Egyre jobban. Hiszen én őszintén szeretem őt.
Épp készültem lezárni a telefonom, mikor megcsörrent a telefonom. Aaron hívott. - Vajon mit akarhat tőlem? - gondolkodtam, majd felvettem a telefont kíváncsian.
- Szia! - köszöntem bele a készülékbe.
- Szia Abbey, ugye nem hívlak későn? - kérdezte Aaron. A háttérben hallottam, hogy nincs egyedül, vagy a TV is be van kapcsolva.
- Nem, dehogy, nem szokásom fél nyolckor lefeküdni - mondtam vidáman.
- Ó, persze. Szóval Fridának szombaton lesz a születésnapja, és elmennék páran iszogatni a térre. Frida téged is szívesen látna. Csak arra kér, ne hozd magaddal a többieket...
- Miért ne hozhatnám?
- Nem nagyon bírja őket, nem t'om.
- És kik lennének még ott?
- Tudod, csak a szokásos. Stan, Vanessa, Spencer, Jean, Tyler, Reed, Rara, Zoe.
- Hát, oké, még meggondolom. De azért jó lenne, ha jöhetne Chloe is...
- Aha, majd megkérdezem Fridát. Meg elvileg lehet, hogy beszervez pár végzőst is. De nyugi, szerintem Zane Blackwood nem fog lesüllyedni a kicsi kis tizedikesek szintjére.
- Hát, remélem is.
- Amúgy hé, szerintem szard le a csávót. Tudom mi történt, és hallod, én tuti megbocsájtanék. Piáltál. Egyébként is ő rángatott el arra a helyre. Meg amúgy is a srác csókolt meg, és nem te őt, meg utána el is toltad magadtól, szóval ha Zane Blackwood fennhordja az orrát és nem bocsájt meg, akkor hagyjad a picsába. Nem érdemel meg téged - mondta Aaron.
Belepirultam a szavaiba, eléggé jól esett. Még jó, hogy telefonon keresztül nem láthatta az arcom.
- Köszi - mondtam zavartan.
- Nincs mit, komolyan. Na most leteszem, mert itt van Vanessa - mondta.
- Szia - köszöntem el halkan, majd kinyomtam.
Persze, ott van Vanessa, le kell tennie... Mert neki ott van Vanessa - ízlelgettem magamban a szavakat - Vanessa így, Vanessa úgy - mérgelődtem - Teszek Vanessára.
***
Másnap a suliban az első dolgom volt, hogy odamenjek Fridáékhoz, akik a szokásos helyükön foglaltak helyet az osztályteremben, a sarokban, az ablak melletti oldalán a teremnek. Mosolyogva köszöntem nekik, és meglepő módon a köszönésükön egyértelműen látszott, hogy szívesen látnak közöttük. Mindig azt hittem, hogy az egész társaság utál, Aaron-ön kívül, hiszen vele elég régóta jóban vagyok. Bár, előttük nem volt mindig kedves velem, ami miatt régebben is volt köztünk jó pár vita, konfliktus. Szóval Frida is mosolyogva köszönt, Stan is, mindenki. Illetve, nem mindenki, mert Vanessa hiányzott aznap.
- Szóval, azt szeretném kérdezni, hogy Chloe is jöhetne-e szombaton a térre velünk.
- Ó, tehát akkor jó neked a szombat? - vigyorgott Stan.
- Igen, jó, csak hadd jöjjön Chloe is.
- Persze, ő is jöhet, de mást ne nagyon hozz magaddal, nem akarom, hogy sokan legyenek - magyarázta Frida. El sem hittem, hogy Fridával beszélgetek anélkül, hogy sértegessük egymást. Intett, hogy lépjek közelebb, mire közelebb jöttem. Halkabban folytatta a mondanivalóját, hogy a többiek ne hallják - Nyugi Ab, segítek túllépni azon a köcsög Zane-en, jól bepiálunk, és jót szórakozunk - suttogta sötét, egyenes hajú lány, majd rám kacsintott zöld szemeivel, amiket eddig ördöginek hittem. Most viszont határozottan barátságosnak tűntek.
Bólintottam, majd visszamentem a helyemre. Chloe hiányzott, még reggel küldött is egy SMS-t, hogy nem jön ma suliba. Sóhajtottam, majd leültem a székre. Nem nagyon dobott fel, hogy egyedül kell végigszenvednem az elkövetkező órákat. Már épp a táskámban kutattam a tolltartóm után, mikor Frida a padom felé vette az irányt. Hiányzik Vanessa, hát persze.
- Ülünk együtt? - kérdezte Frida.
- Persze, mindjárt átcuccolok a padodhoz - mondtam mosolyogva.
- Ez most komoly? - ráncolta össze a homlokát a mögöttem ülő Norah.
- Igen - mondtam, és elmentem.
Oda ülök, ahova akarok, Norah csak ne méregessen engem lenézően. Most komolyan, neki nem mindegy, hogy hova ülök? Frida egyébként is megváltozott. Bocsánatot kért a farsangon. Hát igen, azaz este örökre felejthetetlen marad számomra, nem csak Frida és az én köztem történt kibékülés miatt. Zane Blackwood-dal hiszen akkor jöttünk össze, a fenti kis kerten, amit még a biosz szakkörösök csináltak.
Jó volt Frida mellett ülni. Az előttünk ülő Stan és Jean hátrafordultak, és jókat hülyültünk. Stan elképesztően jófej és vicces, a tanár felé szegezett beszólásain hatalmasakat lehetett röhögni. "Kiváglak innen az óráról, Stan!" - kiabálta a tanár. Stan még idétlenebbül nevetett, és azt felelte "Adjak hozzá ollót, tanárnő?". Már nyújtotta is az ollót, amit a táskájából húzott ki, amikor a tanár idegesen kiráncigálta Stan-t az osztályteremből a folyosóra, és rácsapta az ajtót, szóval kizárta. Persze, Stan lazán megoldja, hogy a tanár beírja a hiányzást: szerez egy igazolást (van pár ügyes hamisító a tizenegyedik c-ben, azt hiszem nem csak igazolást, hanem személyit is készítenek pár háziért), és onnantól a tanár nem sok mindent tud kezdeni.
***
Az órák után a suli előtt ácsorogtam a buszra várva, mikor megpillantottam a suliból kijövő Zane-t, oldalán Jenna J Browning-gal. Először Chatlotte, most pedig Jenna J?! Tényleg ki akar cseszni velem?
Ahogy Jenna J meglátott, rögtön felém vette az irányt, nem törődve azzal, hogy Zane már más felé kezdett menni a társasága többi tagjával (azaz kigyúrt, menő végzős fiúkkal, akikért teljesen odavan Thora, és a nevüket is fejből tudja, habár nekik nem sok fogalmuk van arról, hogy ki is Thora).
- Szia ribi, csak nem szomorú vagy? - mosolygott Jenna J, azzal a mézes-mázos, ördögi mosolyával.
- Fogd már be - mondtam fáradtan.
- Te csak ne parancsolgass, picinyem. Nyugi. Egyébként Zane hivatalosan is utál téged, engem viszont imád.
- De te is megcsaltad őt!
- Rég volt az. De nyugi ribikém, ha tényleg összejönnék vele, újra megcsalnám, összetörve a kis szívecskéjét. Nagyon maga alatt lenne.
- Az mégis miért lenne jó neked? - kérdeztem indulatosan.
- Ó, hogy miért? Bosszúból tenném.
- Mit ártott neked? - csodálkoztam el. Hiszen ő csalta meg Zane-t, és nem Zane őt.
- Nem képes megbocsájtani. De ehhez semmi közöd, ribikém, semmi - mondta Jenna J Browning, és eltipegett a hatalmas fekete magassarkújában, és a feszülős fekete bőrszoknyájában.
- Te csak ne parancsolgass, picinyem. Nyugi. Egyébként Zane hivatalosan is utál téged, engem viszont imád.
- De te is megcsaltad őt!
- Rég volt az. De nyugi ribikém, ha tényleg összejönnék vele, újra megcsalnám, összetörve a kis szívecskéjét. Nagyon maga alatt lenne.
- Az mégis miért lenne jó neked? - kérdeztem indulatosan.
- Ó, hogy miért? Bosszúból tenném.
- Mit ártott neked? - csodálkoztam el. Hiszen ő csalta meg Zane-t, és nem Zane őt.
- Nem képes megbocsájtani. De ehhez semmi közöd, ribikém, semmi - mondta Jenna J Browning, és eltipegett a hatalmas fekete magassarkújában, és a feszülős fekete bőrszoknyájában.
2014. április 30., szerda
Huszonkettedik Fejezet - Mi fán terem a ribanc?
Egy hétfő reggel volt, amikor leszálltam a buszról Thorával, és Zane Blackwood-ot pillantottam meg kiszállni az apja hatalmas kocsijából. Azelőtt nem nagyon láttam Zane-t a suliban, körülbelül két hét volt, hogy elkerült engem. Én kerestem, de ő elég ügyesen bujkált előlem. Úgy tűnt, most hanyagolta a motort, és behozatta magát az apjával. Rögtön felé vettem az irányt, amit láttam, hogy nyílik a kocsi ajtaja. Ő pedig szemmel láthatóan próbált kikerülni az utamból. Thora elköszönt tőlem, gondolta ezt kettőnkre hagyja. Zane már szinte futott, olyan gyorsan sietett a kapu felé, hogy előbb érjen be, mint én, és ne kelljen velem beszéljen. Én odasprinteltem az ajtóhoz, és elálltam az útját.
- Abbey, menj már arrébb - mondta Zane idegesen.
Lábujjhegyre álltam, hogy egy magasságban legyünk. Közel léptem hozzá, és halkan megszólaltam.
- Mert különben mi lesz? - mosolyogtam rá. Láttam a szemében, hogy legbelül még érez irántam valamit... Legalábbis, nagyon szerettem volna, hogy érezzen.
Az én kis akciómat egy kigyúrt tizenegyedikes zavarta meg, aki enyhén rám förmedt.
- Ööö, mennék órára, és jó lenne, ha máshol rendeznéd le, Abbey Green, a szánalmas drámaelőadásodat.
Remek, tudja a teljes nevem. Nem is értem, miért csodálkozom.
- Bocsi - mondtam vörös fejjel, és beengedtem a fiút.
Zane szorosan a fiú mögött elsuhant mellettem. Kicsúszott a kezeim közül. A francba.
Utána eredtem, de ő hip-hop el is tűnt. Hát. Zanenek is egy időbe tellett, míg becserkészett, nem? De nem adtam fel. Nem rontotta le a hangulatom - illetve nem az rontotta le.
Amikor a folyosón az emberek végignéztek rajtam, összesúgtak, és elcsíptem, ahogy sokan "ribancnak" neveznek. Akkorra már teljesen elterjedt úgy tűnik a hír, hogy megcsaltam Zane Blackwood-ot. Rémes volt. Eddig én nézegettem a sok lányt, hogy mekkora ribi, és no lám, most én is egy lettem közölük. Mi fán terem a ribanc? Most már tudom. Most már én is az vagyok, az emberek szerint. És én is tagadhatom, hogy az vagyok, de anno még én is kiröhögtem a kis csitriket, akik tagadták.
Ahogy elhaladtam a sulirádiósok kicsi szobája előtt, eszembe jutott valami. Bekopogtam az ajtón, és egy végzős, göndör hajú fiú ajtót is nyitott nekem.
- Szia, Abbey, ugye? - kérdezte a srác lazán.
- Helló, aha. Kérhetnék két számot? - kérdeztem mosolyogva.
- Persze. Mond a címeket, és hogy kinek küldöd, és akkor a kövi szünetben le tudjuk adni.
- Oké. Szóval Arctic Monkeys-től az 'Are You Mine', és Cher Lloyd-tól a 'Want You Back'-et küldeném. Zane Blackwood-nak, és azt üzenem, sajnálom.
- Leadom de... Abbey, szerintem lépj túl rajta. Egyfolytában azt hajtogattad, azért nem jössz vele, mert meg fog csalni, és most te csaltad meg - mondta a fiú. Enyhén ledöbbentem. Mégis mi köze van neki az én magánéletemhez? És ez számára ilyen természetes dolog, hogy kioktat egy zeneszámot kérő idegent az élet dolgairól?
- Ööö. Ez nem rád tartozik - mondtam, majd magamra erőltettem egy mosolyt - De azért köszi, ha leadod a számokat. Szia - köszöntem el, és elcsörtettem. Magamban persze azt mondtam, hogy inkább a 'soha viszont nem látásra' kifejezést kellett volna használnom a búcsúmhoz.
***
Egyik szünetben felmentem Zane osztályába, és kitudakoltam, hogy Zane mikor végez. Tudni akartam, hogyan reagált a számokra. az osztálytársai vonogatták a vállukat, mikor megkérdeztem, hogy Zane mit csinált, mikor meghallotta a tőlem kapott számokat. Azt mondták kérdezzem meg tőle. Így hát értesítéseim szerint egy órával később végzett, ezért egy órát vártam is, a könyvtárban, ahol örömmel néztem körül a könyvek között. Majd, mikor meghallottam a kicsöngőt, villámgyorsan kiviharoztam az iskola elé, és ördögi vigyorral vártam, hogy kilépjen Zane az ajtón. Persze, Zane még tizenöt percet a suliban volt, mert ebédelt (gondolom). Egészen addig minden egyes kiérkező diák furcsállóan, némelyik ijedten mért végig, hogy mégis miért nézek ilyen betegen. Izgatott voltam, na.
Zane végül kilépett a kapun, meglepetésemre nem a haverjaival, hanem egyedül. Ez mindenképp a kezemre játszott, hisz ha körül van véve emberekkel, akkor elég zavarba jövök, és maximum csak egy idegesítő össze-vissza röhögcsélő lánynak tűntem volna a szemében.
- Szia Zane! - mondtam.
- Szia Abbey - köszönt ő is, és meglepő módon mosolyogva.
Úúúú, vajon megbocsájtott?
- Hallottad a számokat? - kérdeztem.
- Hallottam. Aranyos volt - mondta mosolyogva.
Volt valami furcsa a mosolyában. Ahogy az arcát figyeltem, rájöttem mi nem stimmelt. A szeme. Az valahogy sokkal többet mondott, mint a szavai. Nem tűnt vidámnak, még őszintének sem.
- Köszönöm... Akkor... Most nem haragszol rám? - kérdeztem lassan, az arcát fürkészve.
- Nem - rázta meg a fejét.
Közeledett felém mintha meg akarna csókolni. Hevesen dobogott a szívem. Megbocsájt?
Hirtelen választ is kaptam a kérdésemre. Nem megcsókolt, hanem megölelt.
- Remélem barátokként nem lesz ennyire zavaros a kapcsolatunk - mondta Zane, és elment.
Legyökerezett a lábam. Barátok? Hisz sosem voltunk azok. De úgy tűnt, akkor annyival kell beérjem. Barátsággal. Sosem szerettem barátként. Eleinte utáltam, majd szerettem... És még mindig szeretem, és kicsit sem barátként.
Valahogy elszomorított a dolog. Megijesztett, hogy ilyen nyugodt volt, és kedves. De neki csak barátként kellettem. "Egy idő után arra sem fogok..." - gondoltam. Hiszen épp elég barátja van már így is.
Otthon néztem pár Így jártam anyátokkal részt, remélve, hogy az majd feldob. De nem sokat dobott a hangulatomon, de azt sem mondanám, hogy nem segített.
Hiányzik Zane Blackwood - gondoltam magamban, a laptopom előtt üldögélve.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)