Tizenkettedik Fejezet: A nyaklánc

 A keddi nap folyamán nem egy SMS-t kaptam, a kedves hódolómtól. Egy idő után eléggé ki voltam tőle, úgy éreztem figyelnek. Lázasan keresgéltem az SMS-t író diákokat, persze nulla sikerrel. Hazamentem, és még otthon is jött egy-két nem túl tartalmas üzenet. 

" Hiányzol "

" Ne felejts el készülni fizikára! "

" Szép délutánt "

 Megőrültem azt hiszem, de úgy éreztem az ablakomon keresztül valaki belát, még ha az SMS-ek nem is utaltak arra, hogy a Titkos Hódoló tudja, hogy az adott pillanatban mit csinálok. Behúztam a redőnyöket, és eszembe jutott, hogy ha már Aaron-nel kibékültem, neki is beszélhetnék a zaklatómról. Felhívtam őt telefonon, és megbeszéltünk egy találkozót náluk, ami fél ötre szólt, a játszótéren. Mint az oviban, komolyan. Bizony, Aaron-nel ovis korunk óta ismerjük egymást, elég durva. Bár akkor nem voltunk túl jóban, sőt, de mára elég jó barátok lettünk. 
  A játszótér üres volt, és lepukkant. Fénykorában, még tíz évvel ezelőtt, egész jól mutatott a környéken, de mára elég rozsdás és ócska lett. Aaron még nem volt ott, így a telefonomat nyomkodtam, és kihasználtam az androidos telefon adta játéklehetőségeket. Aaron végül megérkezett, kicsi késéssel, bár ez tőle várható volt. Nem stílusa a pontosság.
- Szia! - köszönt kicsit rekedtes hangon.
- Helló. Megfagyok. Inkább sétáljunk, mielőtt jégkockává alakulok át.
- Oké - mondta, és elindultunk. 
 Mielőtt belekezdhettem volna a mondandómba, a zsebemből éreztem a két rezgést, ami azt jelezte üzenetem jött. Már megint?
" Na, jól szórakozol? "
 Vajon azért írta ez a valaki ezt, mert tudja mit csinálok, vagy csak úgy érdeklődik?
- Mi az, ki írt SMS-t? - kérdezte Aaron a tekintetem fürkészve.
- Ööö. Pont erről akartam beszélni veled. Van valami Titkos Hódolóm, vagy mim, aki percenként lebombáz egy kedves üzenettel, eléggé irritáló egy idő után.
Aaron eltöprengett egy pillanatra, majd elmosolyodott.
- Miért nem hívod fel?
  Én hülye, ez eddig eszembe se jutott. Látom a számát, simán felhívhattam volna eddig is!
  Elnevettem magam.
- Hívjuk fel, most?
- Hát, szerintem igen - vonogatta a vállát a fiú.
  Izgatottan nyomtam meg a zöld kagylót jelző gombot, azaz a hívó gombot. Kihangosítottam. Néhányat pittyegett, majd a valaki kinyomta.
- Akkor, mi legyen most? - néztem Aaron-re.
- Válaszolj az SMS-re.
- De mit?
  Aaron kivette a kezemből a telefont, és pötyögni kezdett rajta.
- Hé - vettem ki a kezéből, és elolvastam amit elkezdett írni:
Ki vag - olvastam. Folytattam, és odaillesztettem egy "y?"-t, majd megnyomtam a küldés gombot. Válaszul csak egy mosolygós fejet kaptunk. Miért nem lehet értelmesen válaszolni?!
- Gondolod, hogy egyszer felfedi önmagát? - kérdeztem Aaron-tól.
- Talán, de nem hiszem - mondta, majd témát váltott - Képzeld, Vanessa elhívott mozi

ba szombatra.
  Lefagytam. Vanessa... És Aaron? Mi van? Az a csitri inkább hagyja békén Aaron-t! Ő jobbat érdemel! Vanessa meg rosszabbat!
- Minden oké? - zökkentett ki a gondolataimból Aaron.
- Persze.. Szóval, van köztetek valami?
- Talán.
- És neked tetszik?
- Talán.
- Neki tetszel? - kérdeztem, de nem hagytam, hogy válaszolhasson - Hadd találjam ki: talán.
- Nem, nem talán, hanem biztos. Frida mondta nekem.
  Elöntött a méreg. Vanessa, az az alacsony, agyonvasalt hajú lány, inkább maradjon egyedül. A legtöbb nem bűnronda fiút már elhívta moziba az évfolyamból, és úgy tűnik most Aaron a következő áldozat. Ajjaj.
- És igent mondtál?
- Hát, azt mondtam még átgondolom. Előtte meg akartam beszélni veled...
- Miért?
- Hogy neked oké lenne, ha elmennék.
- Mire akarsz kilyukadni ezzel? - kerekedett el a szemem.
 Azt hiszi tetszik nekem ő? Vagy másra gondol?
- Semmire - mentegetőzött Aaron.
- Oké. Menjetek csak. Érezzétek jól magatokat, és sokáig éljetek boldogan együtt - jelentettem ki, de utána rögtön megbántam.
- Mi? Nem köteleztük el magunkat, csak moziba megyünk!
- Rendben - mondtam robotosan.

    ***

  A séta után, mikor a házunk elé értünk, leellenőriztem a postát. Néhány reklámlap jött, és egy-két számla, ami anyuék nevére szólt. Majd megpillantottam egy levelet, ami az én nevemre jött. Mi? Levelem jött?Legutoljára hét évesen jött levelem, mikor az erdélyi unokatestvéremmel képeslapokat küldözgettünk egymásnak. 

 A zsebembe csúsztattam a borítékot, és levettem a tornacipőm az előszobában. Letettem a "fölöslegesnek" bizonyult leveleket, és a lényegre tértem. Mohón feltéptem a nekem szánt küldeményt, és izgatottan olvastam a géppel írt sorokat. Éljen a XXI. század, ahol a kézzel írott levél már teljesen elavult! Mi több, a levélírás is divatjamúlt.

  Kedves Abbey!

 Már kaptál tőlem SMS-ket, elég sokat, így elhatároztam, hogy inkább valami személyesebbet küldök neked: egy levelet. Bár nem kézzel írtam, de mentségemre szóljon, csak azért, hogy ne ismerd fel valami csoda folytán a kézírásomat. 

 Szóval, remélem megtaláltad a borítékban a nyakláncot, amit neked vettem. Remélem tetszik, és nem túlzás, hogy szív alakú. Jó lesz majd látni rajtad, remélem felveszed!

 Gondolom, most a nevemre vagy kíváncsi. De az maradjon titok! Ígérem felfedem majd magam, de mindent a maga idejében, ne hamarkodjuk el a dolgokat.

Szeretettel: Titkos Hódolód

 Miután befejeztem az olvasást, rögtön a borítékért nyúltam. A borítéksarkába becsúszva tényleg ott volt, az apró szív alakú medál, rátéve a nyakláncra. Őszintén szólva, eléggé feldobta a hangulatom, és még jobban fokozta a kíváncsiságomat, a Titkos Hódoló igazi nevét illetően.