Tizenhetedik Fejezet: Igazából nem a hajam szép, hanem a pólóm király?

   A hétvége többek között normálisan telt. Szombaton felhívtam Aaron-t, hogy milyen volt Vanessával a randi. Attól még, hogy a farsangon egész jóban voltunk, továbbra sem kedvelem a lányt. Valami akkor sem stimmel benne, le merném fogadni, hogy nem is tetszik neki igazából Aaron, csak azért akar vele össze jönni, mert már minden fiúnál próbálkozott, és ő maradt. Sosem értettem, miért akarnak az emberek feltétlenül egy társat, mármint barátot, vagy barátnőt. Bár, ez a kérdés engem már nem érint, Zane-el szombaton is, vasárnap is találkoztunk. Olyan fura ez az egész, még sosem volt úgymond "pasim". Átmentem hozzájuk, filmeztünk, beszélgettünk, Wii-ztünk. Minden nagyjából olyan volt, mint amikor csak Aaron-höz mennék át, mintha csak barátok lennénk. Azt leszámítva, hogy smárolunk is. ☺

   Aaron nem vette fel a telefont, amiért kicsit aggódtam is. Ráírtam Facebook-on, ahol sikeresen választ kaptam, még ha nem is túl tartalmasat. Komolyan, kicsit többet vártam volna. Vagy csak a lányoknál szokás, hogy órákon át beszélnek egy randiról?

Én: Szia! Milyen volt a mozi? ☺

Aaaron: Helló. Egész jó volt.

Én: Ééés, történt valami? Mármint, most már jártok, vagy mi?

Aaron: Összejöttünk.

Én: Az jó. Nekem is van egy hírem.

Aaron: Mesélj.

Én: Zane Blackwood.

Aaron: Mi van vele?

Én: Én+ő :D

Aaron: Gratula. Megyek, szia.

 Ez a baj a chat-tel: nem lehet hallani azt, hogy milyen hangnemben mondja azt amit mond, és milyen arckifejezéssel. Például, a valóságban én már szinte gúnyolódva mondtam volna, hogy "Az jó". Lehet, hogy ő se mondta volna túl nagy örömmel a "Gratula"-t? Ez az egész, olyan giccses. Mindenki rátalál a párjára, a farsang hatására? Jobban meggondolva, inkább örülnöm kellene a sok boldogságnak, de valahogy engem csak az én kis kapcsolatom érdekelt. Zane, és én. Ki gondolta volna?
 

***

  Hétfőn reggel, a napsütéses időben az iskola előtt várakoztam Zane-re, hogy még beszélhessünk az órák előtt. Azonban nem Zane-el, hanem Aaron-nel találkoztam végül, mert Zane úgy tűnt már bent volt az épületben, ellentétben Aaron-nel. A chat-elés után, már vártam, hogy személyesen megbeszélhessük a dolgokat, hátha úgy beszédesebb.

- Szia - köszöntem idiótán mosolyogva.

 Általában, ha köszönök valakinek, akkor mindig úgy vigyorgok, mintha egy vállfával feszítenék szét a számat. Kivétel, ha valaki olyannak köszönök, akit nem kedvelek. Habár, olyanoknak nem mindig köszönök.

- Reggelt - mondta.

- Na, mesééélj a moziról, mert most addig nem foglak beengedni a suliba, amíg ki nem facsarok belőled öt mondatot - fenyegetőztem.

- Oké-oké - emelte fel a két tenyerét "megadom magam" stílusban - Szóval. A randi jó volt, a film rossz volt és unalmas, de Vanessának tetszett. Szerintem csak egy újabb amerikai limonádé, de ő odavan az ilyenekért. Amúgy meg, jól éreztem magam, mert hát finom volt a kaja, és azért tudtam röhögni pár részen. 

- Na, nem is volt olyan nehéz, bár én a randiról kérdeztelek, nem a filmről. Mindegy.

- De akkor te is mondj öt mondatot, szemet-szemér, fogat-fogért.

- Ezt a közmondást nem ilyen esetekben használják - nevettem el magam - Amúgy, Zane-el farsangon jöttünk össze. Megszerezte a takarítónő kulcsait - ne kérdezd meg hogyan, számomra is rejtély - és felmentünk a mini kertre, ami a tetőn van. Aztán dumáltunk, meg bámultunk ki a fejünkből, az eget nézve. Aztán meg, te is tudod.

- Értem.  

- Na, ne vágj már ilyen fapofát - mondtam, és bementünk a suliba.

 Az osztályterem előtt rám várt Zane, vigyorogva.

- Jó reggelt.
- Szia - mondtam, és nyomtam egy puszit az arcára, majd látván, hogy Aaron már befele tart az osztályterembe, gyorsan a fiú után kaptam, és visszarántottam őt a karjánál fogva - Aaron, ő Zane. Zane, ő Aaron - hadonásztam a kezemmel.
- Tudom, hogy ő Zane Blackwood - mondta Aaron, és valószínűleg Zane nem, de én hallottam azt az árnyalatnyi gúnyt a hangjából.
- Ezt bóknak veszem - mondta Zane, még mindig vigyorogva. Mi az, netán neki is vállfát raktak a szájába? De jó, mindketten ilyen idiótán mosolygunk. Na jó, ő nem, neki jól áll, nekem meg biztosan nem, én úgy nézek ki mint valami pedofil, amikor így nézek, ő meg mint egy pimasz kisfiú, aki világuralmi terveket szövöget.
- Vedd, aminek akarod - mondta Aaron, és elhúzta a csíkot.
- Aaron! - kiáltottam utána, mire ő megfordult. Próbáltam szúrósan nézni rá, de ő csak nemtörődöm stílusban továbbállt.
- Ne törődj vele, csak... Fogalmam sincs mi baja, de majd megbeszélem vele - magyaráztam.
- Oké, tőlem. Nem különösebben zavar ez az Aaron gyerek. Na, én most megyek, órád lesz - mondta, és megcsókolt.
  Nem tudom, normális-e, de annyira dobogott a szívem, hogy azt hittem kiugrik a torkomon át, és akkor meg le kell nyelnem, mint valami tablettát... Oké, orvoshoz kéne forduljak.
- Várj, neked nem lesz órád? - kérdeztem, mielőtt még elment volna.
- Ööö, hát, rajz lenne... Csak úgyse nézi a tanár a hiányzókat, úgyhogy pár haverral lelógjuk.
  Mosolyogva megcsóváltam a fejem, elköszöntem tőle, és bementem az osztályterembe. A kis rossz fiú, lelógja a rajzórát, kihasználva a jó öreg rajztanár memóriaszintjét, meg a "szigorúságát", és a többit.
  Mikor leültem a padba, Chloe-ék már is kérdésekkel bombáztak, hogy milyen érzés Zane Blackwood-dal az oldalamon mászkálni a suliban, mire én csak vonogattam a vállam. Olyan furcsa, hogy így megváltozott Zane, legalábbis az én szememben. De visszagondolva a múlthétre, vagy az azelőttire, tényleg megváltozott. Amióta járni kezdtünk, például még egyszer sem vágta a fejemhez azt, hogy én egy cica vagyok. Egész udvarias lett, nem olyan brutálisan pofátlan, mint volt. Úgy tűnik, hogy jó hatással vagyok rá.
  Egy dolog még mindig nem hagyott nyugodni. Vajon, engem is lecserélne két hét múlva? Csak kihasznál? Mi lesz kettőnkkel mondjuk egy hónap múlva? Vagy fél év múlva, mikor már leérettségizett? Márpedig ezek elég fontos kérdések voltak, de úgy gondoltam - mivel az amerikai filmekben ez szokott lenni - hogy a fiúk nem szeretnek a jövőről beszélni, és nem akarom már az első napokban ilyesmi kérdésekkel bombázni.
   Az ebédszünetben Zane-el lementünk az udvarra kettesben, és leültünk egy padra. Imádom, hogy a sulink udvara ilyen nagy, ahhoz képest hogy a belvároshoz kicsit közel van, nem mondhatni, hogy teljesen a külvárosban van.
- Zane, kérdezhetek valamit?
- Persze kicsim.
- Ne szólíts kicsimnek, se drágámnak, hányok ezektől a béna becenevektől - vágtam rá.
- Oké, Abbey Cecilia Green.
- Mi? Honnan tudod a középső nevemet? - kerekedett el a szemem.
- Anyukádtól - nevette el magát.
- Te meg mikor beszéltél anyámmal? Jézusom...
- Amikor ő nyitott ajtót vasárnap, és te még a szobádban tollászkodtál.
- És elmondta? Ma még akkor leszámolok vele.
- Mit akartál kérdezni? - tért vissza a témára Zane.
- Azt, hogy ööö. Szóval, miért pont én?
- Miért pont te mi?
- Hát, annyi lány van a suliban, akik ezerszer csinosabbak nálam. Miért pont én?
- Emlékszel még, arra a hétfői napra, amikor a buszon voltunk?
 Amikor felidéztem az emléket, kitört belőlem a nevetés.
- Azt üzentetted valami szerencsétlen gyerekkel, hogy szép a hajam.
- Azt adta át? - csodálkozott Zane - Pedig azt mondtam, hogy azt mondja neked, hogy király a pólód.
- Ez nem hangzik túl hihetően. Mi tetszett a pólómban?
- Nem emlékszel, milyen póló volt rajtad? Arctic Monkeys póló. Imádom azt a bandát.
- Neee, komolyan? Én is imádom!
- Na igen. Azért pont te, mert te neked nem valami fos tömegzenés pólód volt, hanem Arctic Monkeys. Meg azért is, mert tök jól nézel ki, és sokkal szebb vagy, mint a suli összes lánya együttvéve. Vicces vagy, és igazából, tetszett, hogy játszottad az elérhetetlent, és szarkasztikus voltál.
- Nem játszottam az elérhetetlent! - háborodtam fel. Akármennyire is akartam "háborogni", vigyorogtam, mert azt mondta szép, és vicces vagyok. Nem minden nap hall ilyet az ember, őszintén szólva én nekem ezt eddig elég kevés fiú mondta.
  Magához szorított, majd megcsókolt.
  Ha a régi énem látná, hogy Zane Blackwood-dal járok, akkor biztos már elment volna eret vágni. De azóta sok minden megváltozott, többek között én is, Zane is, és örülök, hogy együtt vagyunk.


Arctic Monkeys - Are You Mine?