2014. február 9., vasárnap

Tizenkettedik Fejezet: A nyaklánc

 A keddi nap folyamán nem egy SMS-t kaptam, a kedves hódolómtól. Egy idő után eléggé ki voltam tőle, úgy éreztem figyelnek. Lázasan keresgéltem az SMS-t író diákokat, persze nulla sikerrel. Hazamentem, és még otthon is jött egy-két nem túl tartalmas üzenet. 
" Hiányzol "
" Ne felejts el készülni fizikára! "
" Szép délutánt "
 Megőrültem azt hiszem, de úgy éreztem az ablakomon keresztül valaki belát, még ha az SMS-ek nem is utaltak arra, hogy a Titkos Hódoló tudja, hogy az adott pillanatban mit csinálok. Behúztam a redőnyöket, és eszembe jutott, hogy ha már Aaron-nel kibékültem, neki is beszélhetnék a zaklatómról. Felhívtam őt telefonon, és megbeszéltünk egy találkozót náluk, ami fél ötre szólt, a játszótéren. Mint az oviban, komolyan. Bizony, Aaron-nel ovis korunk óta ismerjük egymást, elég durva. Bár akkor nem voltunk túl jóban, sőt, de mára elég jó barátok lettünk. 
  A játszótér üres volt, és lepukkant. Fénykorában, még tíz évvel ezelőtt, egész jól mutatott a környéken, de mára elég rozsdás és ócska lett. Aaron még nem volt ott, így a telefonomat nyomkodtam, és kihasználtam az androidos telefon adta játéklehetőségeket. Aaron végül megérkezett, kicsi késéssel, bár ez tőle várható volt. Nem stílusa a pontosság.
- Szia! - köszönt kicsit rekedtes hangon.
- Helló. Megfagyok. Inkább sétáljunk, mielőtt jégkockává alakulok át.
- Oké - mondta, és elindultunk. 
 Mielőtt belekezdhettem volna a mondandómba, a zsebemből éreztem a két rezgést, ami azt jelezte üzenetem jött. Már megint?
" Na, jól szórakozol? "
 Vajon azért írta ez a valaki ezt, mert tudja mit csinálok, vagy csak úgy érdeklődik?
- Mi az, ki írt SMS-t? - kérdezte Aaron a tekintetem fürkészve.
- Ööö. Pont erről akartam beszélni veled. Van valami Titkos Hódolóm, vagy mim, aki percenként lebombáz egy kedves üzenettel, eléggé irritáló egy idő után.
Aaron eltöprengett egy pillanatra, majd elmosolyodott.
- Miért nem hívod fel?
  Én hülye, ez eddig eszembe se jutott. Látom a számát, simán felhívhattam volna eddig is!
  Elnevettem magam.
- Hívjuk fel, most?
- Hát, szerintem igen - vonogatta a vállát a fiú.
  Izgatottan nyomtam meg a zöld kagylót jelző gombot, azaz a hívó gombot. Kihangosítottam. Néhányat pittyegett, majd a valaki kinyomta.
- Akkor, mi legyen most? - néztem Aaron-re.
- Válaszolj az SMS-re.
- De mit?
  Aaron kivette a kezemből a telefont, és pötyögni kezdett rajta.
- Hé - vettem ki a kezéből, és elolvastam amit elkezdett írni:
Ki vag - olvastam. Folytattam, és odaillesztettem egy "y?"-t, majd megnyomtam a küldés gombot. Válaszul csak egy mosolygós fejet kaptunk. Miért nem lehet értelmesen válaszolni?!
- Gondolod, hogy egyszer felfedi önmagát? - kérdeztem Aaron-tól.
- Talán, de nem hiszem - mondta, majd témát váltott - Képzeld, Vanessa elhívott mozi

ba szombatra.
  Lefagytam. Vanessa... És Aaron? Mi van? Az a csitri inkább hagyja békén Aaron-t! Ő jobbat érdemel! Vanessa meg rosszabbat!
- Minden oké? - zökkentett ki a gondolataimból Aaron.
- Persze.. Szóval, van köztetek valami?
- Talán.
- És neked tetszik?
- Talán.
- Neki tetszel? - kérdeztem, de nem hagytam, hogy válaszolhasson - Hadd találjam ki: talán.
- Nem, nem talán, hanem biztos. Frida mondta nekem.
  Elöntött a méreg. Vanessa, az az alacsony, agyonvasalt hajú lány, inkább maradjon egyedül. A legtöbb nem bűnronda fiút már elhívta moziba az évfolyamból, és úgy tűnik most Aaron a következő áldozat. Ajjaj.
- És igent mondtál?
- Hát, azt mondtam még átgondolom. Előtte meg akartam beszélni veled...
- Miért?
- Hogy neked oké lenne, ha elmennék.
- Mire akarsz kilyukadni ezzel? - kerekedett el a szemem.
 Azt hiszi tetszik nekem ő? Vagy másra gondol?
- Semmire - mentegetőzött Aaron.
- Oké. Menjetek csak. Érezzétek jól magatokat, és sokáig éljetek boldogan együtt - jelentettem ki, de utána rögtön megbántam.
- Mi? Nem köteleztük el magunkat, csak moziba megyünk!
- Rendben - mondtam robotosan.

    ***

  A séta után, mikor a házunk elé értünk, leellenőriztem a postát. Néhány reklámlap jött, és egy-két számla, ami anyuék nevére szólt. Majd megpillantottam egy levelet, ami az én nevemre jött. Mi? Levelem jött?Legutoljára hét évesen jött levelem, mikor az erdélyi unokatestvéremmel képeslapokat küldözgettünk egymásnak. 
 A zsebembe csúsztattam a borítékot, és levettem a tornacipőm az előszobában. Letettem a "fölöslegesnek" bizonyult leveleket, és a lényegre tértem. Mohón feltéptem a nekem szánt küldeményt, és izgatottan olvastam a géppel írt sorokat. Éljen a XXI. század, ahol a kézzel írott levél már teljesen elavult! Mi több, a levélírás is divatjamúlt.
  Kedves Abbey!
 Már kaptál tőlem SMS-ket, elég sokat, így elhatároztam, hogy inkább valami személyesebbet küldök neked: egy levelet. Bár nem kézzel írtam, de mentségemre szóljon, csak azért, hogy ne ismerd fel valami csoda folytán a kézírásomat. 
 Szóval, remélem megtaláltad a borítékban a nyakláncot, amit neked vettem. Remélem tetszik, és nem túlzás, hogy szív alakú. Jó lesz majd látni rajtad, remélem felveszed!
 Gondolom, most a nevemre vagy kíváncsi. De az maradjon titok! Ígérem felfedem majd magam, de mindent a maga idejében, ne hamarkodjuk el a dolgokat.
Szeretettel: Titkos Hódolód

 Miután befejeztem az olvasást, rögtön a borítékért nyúltam. A borítéksarkába becsúszva tényleg ott volt, az apró szív alakú medál, rátéve a nyakláncra. Őszintén szólva, eléggé feldobta a hangulatom, és még jobban fokozta a kíváncsiságomat, a Titkos Hódoló igazi nevét illetően.

2014. február 1., szombat

Tizenegyedik Fejezet: Kisujjbéke, és az idegbeteg Charlotte

  Az órák kezdése előtt fél órával értem a suliba. A tervem az volt, hogy kibékülök Aaron-nal, mert ő mindig korán ér be a suliba. Ahogy sejtettem, ott ült a társaságával a sarokban lévő padoknál. Nagyban nevetgéltek, mikor én vettem a bátorságot, és odamentem hozzájuk. 
- Sziasztok - köszöntem.
- Húzz innen, ribanc - "köszönt vissza" Frida.
- Mit akarsz? - kérdezte Aaron. Ő se köszönt rendesen. Köszi.
- Csak megbeszélni ezt az egészet...
- Ezen nincs mit beszélni. Ha valakivel beszélgetni akarsz, menj oda a pasidhoz.
- Zane nem a pasim!
- Ezt mond az ő szemébe.
- Francba - mondtam és elcsörtettem tőlük.
  Az osztályba nem voltak túl sokan, Aaronékon kívül. Márpedig egyedül üldögélni és bámulni a falat nem akartam, ezért a szememmel keresgéltem valakit, akivel normálisan beszélgethetnék. Ha még van olyan ember a Földön... Kitudja. Aztán ráakadtam Tyler-re. Annyira végül is nem vagyunk beszélő viszonyban, de nem is utáljuk egymást. Bátortalanul indultam felé, és a mellette ülő Reed felé.
- Sziasztok - köszöntem, és odahúztam melléjük egy széket. Furcsállva figyeltek engem.
- Ööö helló. Mizu?
- Semmi különös, fáradt vagyok, tegnap este nem tudtam elaludni. A TV-ben meg ment a Walking Dead. Azután meg pláne nem.
- Nézed a Walking Dead-et? - csodálkozott el Reed.
- Aha, bár eddig mindig Aaron-nal néztük, egyedül félelmetes.
- Miről beszéltek? - kérdezte Tyler.
- Walking Dead. Tudod, az a sorozat, amiben a Földet elfoglalják a zombik, és mindenki zombi lesz, kivétel pár túlélő.
- Ilyeneket nézel, Abbey? - nevette el magát.
- Nem néznétek ki belőlem?
- Háááát - mondták kórusban.
- Pedig csak rám kell nézni, és arra gondol az ember, hogy imádom a lerohadt húsú emberekről szóló sorozatokat.
  Nevettünk. Jaj, nagyon jól esett velük nevetni végre. Vagyis, a lényeg nem azon van, hogy velük, mert Chloékkal is jó lett volna, csak jó volt nevetni. És jó volt, hogy volt kivel.
 Nagyban beszélgettünk hárman, majd négyen, és egyre többen, mert becsatlakoztak később a beszélgetésbe többen is. Az osztályterembe idővel megérkeztek Thora-ék is, akik nem egyszer bámultak engem. Na, látjátok lányok, én nélkületek is meg vagyok! - gondoltam magamban. Egyébként Aaron is engem bámult.
  Aztán megszólalt a telefonom, SMS-em jött.
Biztos, hogy ezt akarod? 
  Rémülten néztem körül. Valaki figyel engem, és megint attól a számtól van, aki az előző üzenetet írta. Titkos hódoló, aki bele avatkozik az életembe. Csodás. De mégis ki lehet? Egy biztos, az illető az osztálytársam. Mégis honnan tudná másképp, hogy mit csinálok, ha nem is látja? Vagy az is lehet, hogy az egyik osztálytársam ismerőse, és az osztálytársam mindent közvetít neki. Bár ez elég elvetemülten hangzik, ennyire nem lehet őrült az illető. De az a lehetőség is fennáll, hogy valaki csak át akar baszni engem, és próbál bókolni, majd jól pofára ejt, mikor kiderül, csak játszott velem. Elég filmbe illő szituáció lenne, írhatnék akár egy drámát is belőle.
A barátaid nem haragszanak rád, csak bemeséled magadnak!
 Jött az újabb SMS. Mi köze lehet ennek az alaknak a magánéletemhez? Mi az, hogy bemesélem magamnak? - meredtem a telefonom képernyőjére.

***

 Egyik szünetben Reed-el beszélgettem, mikor egyszer csak egy számomra teljesen idegen, ombréra festett hajú lány rontott be az osztályterembe. Nagyon mérgesnek tűnt, tűzvörös fejjel keresgélt valakit a szemével. Valószínűleg végzős volt, vagy tizenegyedikes, mert idősebbnek tűnt, mint mi.
- Hol van Abbey Green? - kérdezte szinte üvöltve. 
 Megfagyott bennem a vér. Mit akarhat tőlem, egy ilyen idegbeteg festett cicababa?
- Itt vagyok - álltam fel.
  Az osztályban síri csönd lett. Mindenki figyelte minden egyes mozdulatomat.
- Te szűz kurva, hagyd békén a pasimat! - sietett felém, mire én hátrafelé kezdtem el lépkedni.
- Ne beszélj Abbey-ről így! - állt fel Aaron.
- Kussolj már, te nyomorék párnabaszó. 
- Anyád büszke lehet rád. Az arcod nem kifestőkönyv, ribi.
- Anyámat ne keverd bele, te cingár pöcs. 
- Elég legyen már - hurrogtam le őket, majd határozottan a festett hajú lány felé sétáltam, és kezett nyújtottam neki - Abbey Green vagyok, és te?
- Charlotte Large - rázott velem kezet zavartan.
- Mit szeretnél tőlem, kedves Charlotte? - mosolyogtam kedvesen. 
 Nagyon élveztem, hogy a lány teljesen leblokkolt a kedves hangnemem miatt, azt hitte én is kiabálni fogok majd. Elég vicces volt.
- Ööö én csak... - kezdte el, de elakadt.
- Tessék? - vontam fel a szemöldököm az elbűvölő mosolygásom közben.
- Hát tudod, Zane Blackwood nagyon odavan érted és én ezt nem igazán....
- Ó, szóval jártok?
- Hát tulajdonképpen még nem... De majd úgyis az enyém lesz... Hisz régebben együtt voltunk...
- Értem. Akkor megnyugtatlak: Zane Blackwood nem a barátom, semmilyen értelemben nem. Éljetek boldogan, sok sikert. Most pedig, ha megbocsátasz, fizika házit kéne írjak - jelentettem ki, és visszamentem Reed-hez.
  Charlotte értetlenül baktatott ki a teremből. Magamban a győzelmi zászlót lengettem.
- Ez mi volt? - kérdezte Reed.
- Fogalmam sincs - vontam meg a vállam.
 A másik dolog, ami nagyon jól esett, hogy Aaron kiállt mellettem. Azt hiszem, ezért megérdemel egy köszönetet... Vagy még mindig haragszik rám valamiért? Az előbb nem úgy tűnt. 
 Odamentem Aaron-hoz, hogy megtudjam mi van.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Ugyan mit? 
- Hát, hogy megvédtél meg minden...
- Nincs mit - mosolyodott el.
  A kisujjamat nyújtottam. Régi szokásunk, a kisujjbéke. Elnevette magát, és belekarolt a kisujjamba.




2014. január 25., szombat

Tizedik Fejezet: Megint egy utálatos hétfő

 Hétfő. Semmit nem tanultam a mai napra, még mindig fáradt voltam. Nem túl vidáman üldögéltem anyu kocsijába, aki a mai napon elvitt a suliig. Nem szerettem volna busszal menni, és találkozni Zane-el. Némán üldögéltem az autó anyós ülésén, és amikor megérkeztünk, nyomtam egy puszit anyu arcára. Mély levegőt vettem, és határozott léptekkel indultam el az iskola kapuja felé. Amint kinyitottam az ajtót, rengeteg szem rám szegeződött. Kapucnit húztam a fejemre, és próbáltam takarni az arcom. Még napszemüveget is hoztam, bár kicsit se volt feltűnő, januárban. Szerencsétlenségemre, felismertek. Hallottam hogy olyanokat mondanak, hogy megjött "Abbey hejcegnő". Jesszus. Csak még jobban húzogattam a kapucnimat az arcomba, bár nem volt túl nagy haszna. Többen is rám köszöntek, hogy "Na mi van hejcegnő?" de én próbáltam elutasítóan továbbsétálni. Annyira kínos volt az egész. A végén szinte már rohantam az osztályterem felé, amikor meggondoltam magam. Levettem a napszemüveget, lehúztam a kapucnit.
- Abbey hejcegnő lemond a trónjáról, mindenki nyugodjon a picsába - mondtam hangosan, és sarkon fordultam. Döbbenten néztek utánam az emberek. Szerencsére egy tanár sem hallotta.
  Reméltem, hogy a káromkodásommal kicsit elijesztem őket, és leszállnak végre rólam. Idegesen csörtettem be az osztályterembe, és levetettem magam a székre.
- Sziasztok - köszöntem a lányoknak.
- Szia Abbey - mondta kicsit gorombán Norah.
- Bocsi lányok, Chloe mesélte hogy nem engedtek be... Nem tudtam én tényleg..
- Nem kell magyarázkodnod. Értelek, jól elszórakoztál az új fiúddal, és észre sem vetted, hogy mi nem vagyunk ott.
- Hé, Norah, tudod hogy nem így történt - mondta Chloe.
- De, pontosan így történt. Tett egy kis hírnévre szert, és elhanyagol minket, mert kik is vagyunk mi? Lehet, nem vagyunk népszerűek, de ezer év óta a barátaid vagyunk. 
- Kerestél egyáltalán minket? - kérdezte Thora.
- Igen! Nem is keveset! Borzalmas volt nélkületek az egész - fakadtam ki - Rémesen hiányoztatok.
- Nem tudom, higgyek-e neked - mondta Thora.
- Én tudom. Nem hiszek neked. Láttam a fotókat face-n. Látom lesüllyedtél Zane Blackwood szintjére, és össze-vissza csalod őt.
- De nem is járunk!
- Persze - mondta gúnyosan Norah. Nem hitt nekem, ami elég rosszul esett.

 ***
  Aaron odajött hozzám az egyik szünetben.
- Gratulálok az új kapcsolatodhoz - mondta gúnyosan, köszönés nélkül.
- Neked is szia, Arron.
- Ne játszd itt nekem a jókislányt, miközben bulizol a végzősökkel és össze-vissza kavarsz mindenkivel egy bulin, akiket nem is ismersz.
- Már te is kezded?
- Megváltoztál. Nagyon. Méghozzá rövid idő alatt.
- Nem változtam semmit, hagyd abba ezt a fura lesajnáló nézést, én a régi Abbey vagyok!
- A régi Abbey nem ment volna el arra a bulira Rarával.
- Akkor nem ismerted eléggé a régi Abbey-t - jelentettem ki szárazon.
 Aaron sarkon fordult. A francba. Mindenki ellenem fordult... Persze, Chloe nem. De nem is véd meg, vagy valami. Látta ahogy engem szid Norah, de nem nagyon ellenkezett, mi több, egész nap vele volt. Én meg maradtam egyedül. Mégis kihez forduljak? És felötlött bennem, hogy Zane Blackwood-hoz. Magam alatt voltam, és társaságra vágytam. Felmentem a harmadik emeletre, ahol a 12/a osztályterme (is) van. 
- Helló, cica! - köszönt hangosan Zane, amint odaértem.
- Szia Zane, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem kicsit halkabban, és a körülötte lévő nagy társaságot méregettem. Végzősök. Mennyire divatosan néznek ki, mennyire jó a hajuk, és mennyire lazának tűnnek... Nem értem, Zane miért érdeklem, ha körül van véve nálam sokkal csinosabb lányokkal. Vagy már mindegyikükkel járt?
- Hé, a barátaim előtt bármit mondhatsz - vonta meg a vállát.
- De ez most nem olyan.
- Nyugi, cica. Ha van kedved kimehetünk az udvarra egyet dumálni, és akkor lógnák a következő óráról.
 Nagyon szívesen lementem volna az udvarra beszélgetni valakivel, de rájöttem, hogy nem egy olyasvalakivel aki minden második mondatában állatnak minősít le. Bezzeg, mikor ketten voltunk vasárnap reggel, és én is, és ő is hullafáradt volt, akkor teljesen másképp viselkedett. Nem cicázott le. 
- Nem vagyok cica, állj már le ezzel.
- Hát, pedig cica vagy, cica.
- Hagyd már abba.
- Nem fogom, cica.
  Vörös lett a fejem a méregtől. Direkt fel akar dühíteni?
- Mégis mit képzelsz magadról? Azt hiszed, az bejön nekem, hogy egy állatnak minősítesz, és próbálsz úgy is bánni velem? Komolyan, egy csöppnyi tisztelet sincsen benned a lányok iránt? Gondoltál már arra, hogy egyszer emberszámba vegyél egy lányt, és nem csak játékszerként használd?! - förmedtem rá, majd miután észbe kaptam, kicsit nyugodtabb hangnemben folytattam - Csak azt nem értem, hogy... szombat este... miért nem... használtál ki. Miért voltál velem rendes...?
  Zane elpirult. Igazából elég vicces látvány volt, hogy a magabiztos Zane Blackwood elvörösödik. A körülötte lévő társaság már-már szétoszlott, de egy-két ember még figyelmesen követte az eseményeket.
- Ööö Zane, nekem azt mondtad, hogy jól meg... Szóval elvetted a szüzességét - nyögte ki egy srác, mire elkerekedett a szemem.
- Mi van?!
- Megmagyarázom...
- Ne fáradj - mondtam, és kicsörtettem a teremből.
  Nem tudtam mit higgyek. Két lehetőség tárult elém: Zane Blackwood vagy nekem, vagy a haverjainak hazudott. Ha nekem hazudott, az a rosszabbik eset, mert akkor lefeküdt velem. Ha pedig a barátainak hazudott, akkor meg csak fel akart valamivel vágni, hogy megmutassa milyen fasza gyerek. De mindkettő verzió undorító, és gusztustalan viselkedésről árulkodik.
  Nagyon mérges voltam. Magamra, amiért nem emlékszem semmire. Zane Blackwoodra, amiért össze-vissza hazudozik. Magamra, amiért egy pillanatig azt hittem, Zane nem ilyen. Norah-ékra, amiért nem hisznek nekem. Chloe-ra, amiért nem áll ki mellettem. Aaron-ra, aki szintén nem hisz nekem. Anyára, amiért ilyen lazán elenged engem bárhova. Tulajdonképpen mindenkire mérges voltam, az egész emberiségre, amiért ennyire hanyatlik a civilizáció.

 ***
  Otthon ledőltem az ágyra, bekapcsoltam a laptopot, és megnéztem a Kedves John-t. Nagyon szép film, szinte végigbőgtem. Nem csak azért, mert szomorú, hanem mert egyszerűen rám jött a sírás. A film után a sírástól piros szemekkel próbáltam olvasni, mikor hallottam hogy csengetnek. Egyedül voltam otthon, így nekem kellett kinyissam az ajtót. Gyorsan a fürdőszobába mentem, hogy fél perc alatt tűrhető külsőt varázsoljak magamnak, de az ajtó előtt várakozó ember idegesen nyomkodta a csengőt tovább, így úgy döntöttem mindegy, kinyitom neki így az ajtót, akármilyen hanyagul nézek ki (kócos haj, feldagadt szemek, piros orr, stb.) Lerohantam a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót. Zane Blackwood állt ott, egy szál rózsával a kezében.
- Szia Zane, mit akarsz? - kérdeztem, és próbáltam bunkón viselkedni, de eléggé zavarban voltam.
- Helló Abbey. Bocsánatot szerettem volna kérni. Azért mondtam Harry-nek azt, amit mondtam, hogy ne tűnjek puhánynak vagy ilyesmi...
- Bocsánatkérés visszautasítva - erőltettem egy mosolyt az arcomra, és bevágtam az orra előtt az ajtót. 
 Zane megint kopogtatott.
- Mi van már megint?
- A rózsát neked hoztam - nyújtotta át.
- Nem kellett volna.
- Tudod, a rózsa ugyanolyan gyönyörű, mint te.
- Most épp nem vagyok formában, tudom, de azért nem kell basztatni.
- Nem ironikusan mondtam. Szerintem így is szép vagy, sőt, így sokkal természetesebb vagy.
  Oké, ez megfogott. Elpirultam, és elöntött a boldogság. A szívem boldogan dobogott, az agyam meg azon járt, hogy ez is csak valami béna csajozós duma, ne dőljek be neki.
- Nem akarsz bejönni? - kérdeztem hirtelen.
- De, persze.
 Felmentünk a szobámba, és leültünk a két színes babzsákfotelembe.
- Minden oké? Tudod látom az arcodon, hogy sírtál...
- Persze, csak Kedves John-t néztem.
- És más baj nincs? - vonta fel a szemöldökét.
  Néhány másodpercig az arcát fürkésztem, hátha leolvasom mit szeretne, de nem sikerült. Ő viszont szerintem tudta, hogy tényleg van valami problémám. Neki én egy nyitott könyv lennék? Mert nekem ő biztos, hogy egy "becsukott könyv".
- Csak minden kicsúszott a kezeim közül. Mindenki azt hiszi, hogy egy ribanc vagyok, és utálom, hogy az egész suli tudja a nevem. Vagyis azzal nincs baj, hogy tudják a nevem, azzal van a baj, hogy azt hiszik, egy bulizós szőke kiscsaj vagyok, aki mindenkivel kavar, válogatás nélkül, plusz néhányan azt hiszik, hogy én valami veszélyes bűnöző vagyok a sittről. Egy ribanc bűnöző. Nem túl jó párosítás. Elegem van ebből az egészből. A barátaim is utálnak.
- Ez hülyeség. Nem hiszik azt, hogy bűnöző vagy, és azt se, hogy egy ribanc. Jófejnek gondolnak, nyugi már. A barátaid meg nem utálnak, egy-két nap, és minden a régi lesz. Persze, továbbra is tudni fogja mindenki a neved, azon nem nagyon lehet változtatni. De itt vagyok én, és ha bárki bármi rosszat mond, csak szólj, és elintézem, hogy egy életre megtanulja a leckét. Oké? Megvédelek.
  Elmosolyodtam.
- Nem kell megvédened.
- De megvédelek.
- Miért vagy velem ilyen kedves, mikor kettesben vagyunk? Mikor meg nem, akkor egyfolytában cicázol, és lekezelően beszélsz velem. Vajon melyik az igazi Zane Blackwood? - töprengtem.
- A mostani az igazi, higgy nekem. Az egész sulis viselkedés hamis...
- De az viszont igaz, hogy az exeidet mind megcsaltad, nem?
- Hát igen...
- Na, pont ez a baj. Ha nem gond, most menj, kérlek.
  Lekísértem, és ajtót nyitottam neki.
- Hidd el, én nem akarlak bántani, se kicseszni veled. Nem vágnálak át, ha a barátnőm lennél...
- De nem vagyok a barátnőd. Szia - csuktam be az ajtót.



2014. január 23., csütörtök

Kilencedik fejezet: Másnap(osan)

  Fáradtan dőltem hátra a párnákra, az egyébként nagyon kényelmes ágyon. Nagyon fájt a fejem, és nem volt kedvem semmit se csinálni. A tegnap estére, meg pláne nem volt kedvem visszagondolni, bár nem is tudtam volna. Csak a Jack Daniel's üvegre emlékeztem, és onnantól fogva teljes kiesés.
- Jól aludtál, álomszuszék? - mosolygott Zane Blackwood az ajtóra dőlve.
- Mit keresek itt? Mi a franc történt? - fakadtam ki.
- Hé, nyugi, semmi nem történt. Emlékszel valamire?
- Semmire - sütöttem le a szemem.
- Hát, pedig elég vicces voltál - vigyorgott, és leült az ágy szélére - Énekeltél, meg táncoltál. Nagy forma vagy részegen, senki nem ment ki úgy ebből a házból, hogy ne jegyezte volna meg a neved, "Abbey hejcegnő"
- Hejcegnő? - ráncoltam a homlokom.
- Igen - nevetett Zane, majd folytatta - Feljöttél a szobámba másodjára is, kicsit más hozzáállással. Elég rámenős voltál, azt mondtad "Bizonyítsd be, hogy kellek neked!" meg azt is, hogy "Most kiérdemelted Abbey hejcegnő kegyeit", és konkrétan rám másztál.
 Ó ne... Csak azt ne...! Nem, nem, neeem! Nem történhetett meg pont vele az első...
- De nyugi, nem történt semmi. Nem szeretek olyannal lenni, aki csak akkor jönne velem össze, ha részeg. Majd józanon - mondta kedvesen, bár számomra nem volt túl hízelgő. Józanon? Arra várhat.
- Majd mással.
- Makacs vagy, pedig azt hittem értékeled, hogy lefektettelek aludni, meg minden. Simán odaadhattalak volna Craig-nek, akivel nagyban smároltál az este. Ő kicsit más dolgokat csinált volna veled.
- Craig? Valami dereng... - próbáltam visszaemlékezni - Azért... Köszi, hogy megerőltetted egy kicsit magad, és lefektettél aludni. A bökkenő csak az, hogy nincs semmi bizonyíték, hogy más is történt.
- Az nem elég, hogy itt vagy, és nem egy másik házban?
- Nem igazán. És mi lett Rarával? - váltottam témát.
- Az a festett szöszi? Ő lelépett valami fiúval.
- Úristen, és jól van?
- Ja, jól van. Nem volt full részeg, szerintem tényleg le akart lépni.
- Engem meg itt hagyott? - kerekedett el a szemem.
- El akart vinni magával, de te Craig-be kapaszkodtál, és azt mondtad nem akarsz.
- És mit csináltam még? - kérdezősködtem tovább.
 Zane Blackwood elmosolyodott.
- Smároltál vagy húsz fiúval, talán még lánnyal is, felálltál egy asztalra, énekeltél, valami olyasmit hogy "Mindenki mehet a picsába, mert Abbey hejcegnő felszántja". Aztán, odamentél olyan emberekhez, akik kettesben akartak lenni, mondván, hogy téged az nem zavar. Meg magadra öntöttél vagy hat üveg tojáslikőrt, de nem véletlenül, hanem megfogtad az üveget, és úgy tettél, mintha épp zuhanyoznál. A többi nem jut eszembe...
  Megszagoltam a hajam. Frissen mosott illata volt.
- Akkor miért nincsen alkohol szagom?
- Lefürdettelek.
- Mármint...
- Ruhával együtt.
- Akkor jó - sóhajtottam.
 Túl sok minden történt tegnap este, és a felére nem emlékszem. Túl sok minden történt az egész héten... Annyira más lett az egész. Az egész suli tudja a nevem, és hála ennek a bulinak, már mindenféle iskolából is ismernek, méghozzá idősebbek. Érdekes, minden azzal kezdődött, hogy Zane Blackwood a busszal ment suliba, kék pulcsiban, és egy haverjával üzent nekem... Mit is üzent? Ja, igen, azt hogy szép a hajam.
- Szép a hajam? - kérdeztem mosolyogva, egy kis gondolkozás után.
- Igen - vigyorodott el Zane Blackwood.

***
 Miután Zane hazavitt a motorjával, hullafáradtan nyitottam ki a házunk ajtaját.
- Sziasztok, megjöttem! - kiáltottam, hogy mindenki hallhassa aki a házban van.
- Szia kicsim, milyen volt a buli? - kérdezte anyu.
- Ööö, semmi extra - mondtam... Mégis mit mondhattam volna?! Nem árulhatom el, hogy lerészegedtem, és alig emlékszem valamire.
- Akkor jó - mondta anyu, és nem kérdezősködött tovább, hanem főzött tovább.
  Felmentem a szobámba, ahol hatalmas rendetlenség volt. Elkezdtem pakolni, és azon gondolkodtam, hogy akkor most mi van köztem, és azzal a fiúval aki egy hét alatt felborította az életem. Tényleg... Chloe-ék! Mi van most velük?
  Felkaptam a telefonom, és villámgyorsan pötyögtem be Chloe számát, aki hamarosan felvette.
- Szia Chloe, hogyhogy nem jöttetek el?
- Helló. Mi elmentünk, csak nem engedtek be minket, azt mondták nem vagyunk odavalóak, és nem vagyunk felírva a listára sem.
 Ennyit arról, hogy Zane Blackwood rendes srác! Mi az, hogy nem engedte be Chloet és a többieket?!
- Ajj, annyira sajnálom! Minden az én hibám, az egészet elcsesztem. Megbíztam Rarában, aki később otthagyott, és nem emlékszem semmire, lerészegedtem és... Zane Blackwood ágyában ébredtem. Nem tudom mi történt, de azt mondta nem csináltunk semmit, de ezek után hogy higgyek neki... Azt mondta ti is jöhettek...
- Miii?! Zane Blackwood ágyában? - háborodott fel Chloe.
- Részeg voltam... Elvileg tényleg nem történt semmi, csak ott aludtam.
- Ajánlom is a srácnak, hogy nem művelt veled semmit, mert ha igen, esküszöm, szétrúgom a formás hátsóját.
 Ezen nagyot nevettünk, mert lássuk be, az alacsony törékeny Chloe, a magas kigyúrt Zane ellen... Nincs túl sok esélye.
-  Hát, azt megnézném. Na megyek, puszi!

***

 Egész nap nagyon fájt a fejem, zúgott, és nem halkult el a zúgás. Próbáltam aludni, de nem ment. Fáradtan nyitottam fel a laptopomat, hogy lecsekkoljam a Facebookom. Vagy hatvan darab ismerősnek jelölésem érkezett... Remek, még ez is. Megnéztem mindegyiknek a profilját, de senki sem volt ismerős, illetve egy kivétellel. Bejelölt egy bizonyos Craig White is. Pofátlan. Ő vitt bele az egészbe. Aztán találtam pár érdekes képet az adatlapján. Méghozzá mi ketten vagyunk rajta, a bulin, és csókolózunk, nevetgélünk, és nyaljuk-faljuk egymást... Undorító. A leírásban pedig ilyesmik álltak: "Szerelmemmel", "Haha, de szeretlek Abbey, jó volt veled a buli! :D". Én közel sem találtam viccesnek. Basszus... most járok vele? Mi van?

2014. január 21., kedd

Nyolcadik fejezet: A végzősök buliján

 Rara a készülődésnél rám erőltetett egy falatnyi kék ruhának nevezett dolgot, ami nagyon rövid volt. Majdnem két kiló smink volt rajtam, eleinte műszempillát is akart rám tenni, de természetesen nem hagytam. Nem akartam közönségesen kinézni, bár a ruhámmal már kezdtem afelé hajlani. Készülődés Rara közben rám aggatott még egy szőrmekabátot, és egy matróz sapkát, mert szerinte úgy nagyon állat voltam. Persze, később levettem őket.
 

Szóval, egy piciny kis ruhába érkeztem meg Rarával Zane Blackwood-ék modern, medencés háza elé. A hatalmas magassarkúban alig tudtam járni, úgyhogy Rarába kellett kapaszkodjak, amit átkarolásnak próbáltam álcázni, nem túl sikeresen. Már a kertből is hallatszott a zene. Felismertem a számot, a Heads Will Roll című szám szólt éppen. Próbáltam lazának és nyugodtnak tűnni Rara előtt, de igazából eléggé féltem. Mikor benyitottunk a házba, egy végzős lány fogadott.
- Sziasztok, nevek? - húzott elő egy papírt és egy tollat a lány.
- Abbey Green - mondtam. A lány felnézett a papírjából.
- Ó, akkor téged vár Zane. Az emeleten lesz - mondta mosolyogva, majd Rarára pillantott - Á, Rara, te is jól nézel ki - látszólag ők már ismerték egymást.
- Miért vár engem Zane az emeleten? - ráncoltam össze a homlokom.
- Ez egyértelmű - forgatta a szemét a lány - Kicsit... Összemelegedni.
- Akkor azt inkább kihagynám - jelentettem ki, és belekaroltam Rara kezébe.
 Hatalmas volt a tömeg, a zene irtó hangos, és sok volt az olyan fiatal, aki konkrétan hullarészegre itta magát. A szememmel keresgéltem Chloe-ékat, de nem találtam őket. Telefon nem volt nálam, így nem tudtam őket felhívni. Rara időközben eltűnt, ha jól tudom elment a táncolni. Sodródtam a tömeggel, bolyongtam össze-vissza a hatalmas házban, mikor megtaláltam a WC-t, végre. Úgy gondoltam, ott nem lesz senki, és kicsit nyugisabb lesz a hangulatom, ha ott maradok. Mikor benyitottam, Brad-et pillantottam meg, és épp hányt.
-Fúj! - mondtam undorodva.
  Brad kábán nézett fel, és megtörölte az arcát a kezével.
- Te vagy az Abbey?
- Igen én. De nem is zavarok többet - mondtam, mert már engem is a hányinger kerülgetett a látványtól.
- Várj! - mondta, mire visszafordultam.
- Zane vár téged fent a szobájában - mondta meg-meg szakítva mondandóját, a hányás miatt.
- Nem akarok menni - rogytam le a földre.
- Hé, Zane nem bűnöző. Nem fog bántani - nézett fel rám, és a mosdókagylóhoz ment.
- De mégis mit akar? - mondtam értetlenül.
  Brad megnyitotta a csapot, és lemosta a kezét, meg az arcát.
- Beszélgetni, meg gondolom kavarni - rázta meg a haját, ami a csap vizétől lett vizes.
- Nem akarok kavarni vele.
- Ha nem akarsz nem fog kényszeríteni. Gondolom úgy sincs jobb dolgod, szerintem nyugodtan menj fel, és legalább lenne egy jó társaságod, aki épp nem hány egy WC kagylóba.
- Hát jó, akkor jobbulást- tápászkodtam fel, és az emelet felé indultam. 
  Felmentem a lépcsőn, ahol szintén diákok álltak, pohárral a kezükben, megtöltve különböző alkohollal. Zane szobájának ajtaján a neve volt kiírva, így tudtam, hogy oda kell mennem. Mikor beléptem a szobába, nem volt ott senki. Felkapcsoltam a villanyt, hogy körülnézhessek. A szobája sokkal nagyobb volt, mint az enyém, sokkal újabb, modernebb bútorokkal. A falon egy-két kép volt egy gitárosról, és láttam hogy három darab gitárja is van kiállítva a fal mellé. A bútorok feketék voltak, a fal fehér volt. Az ágy pedig nagyon széles, piros takaróval, és rengeteg párnával. Még volt egy piros kanapé is, amin egy könyv hevert. Leültem a kanapéra, és érdeklődve nyitottam ki a könyvet. Egy kötelező olvasmány volt, méghozzá rövidített változat. Csalódtam, azt hittem tényleg olvas valamit, önszántából.
- Szia Abbey, tudtam hogy eljössz - szólalt meg mögöttem egy hang, mire megijedtem - Jól áll ez a kék ruha, cica.
  Hátrafordultam, és az ajtónál megpillantottam Zane Blackwood-ot, tökéletesen beállított hajjal, egy farmerben, félmeztelenül. Nagyon zavarba ejtett a kidolgozott felsőteste látványa.
- Nem akarsz felvenni valamit? - kérdeztem feszengve.
- Miért, nem tetszik a látvány? - ült le mellém a kanapéra, közel hozzám.
- Fel kéne venned valamit - mondtam halkan, de Zane csak közeledett felém.
 Nem toltam el magamtól rögtön, mikor megcsókolt. Képtelen voltam rá, annyira vonzón nézett ki, egyszerűen visszautasíthatatlan volt. Aranyos félmosoly volt az arcán, gyönyörű kék szemei lázasan csillogtak, és ahh, nem bírtam ki. Viszont körülbelül tíz másodperc után észbe kaptam, és elhúzódtam tőle. Nem, nem dőlhetek be neki. Annyi embert vert már át, nem akarok én is beállni a sorba, a többi eldobott lány mögé. Én nem vagyok egy eldobható gyártmány, ami egy hét után már használhatatlan. Több szeretnék lenni, de persze nem Zane Blackwood-nál... Aki egyébként őrülten jól néz ki... De igazából egy önelégült seggfej. Nem adhatom meg neki azt az örömet, hogy elhasználjon engem!
- Úgyis otthagynál egyszer, és én is csak egy ex lennék - mondtam.
- Te annál sokkal több vagy, már most is - mosolygott, és elkezdett újra közeledni.
- Ne - toltam el magamtól - Engem nem használhatsz ki. Keress más lányt - mondtam, bár a hangomban bizonytalanság csengett.
- De nekem te kellesz - suttogta, és éreztem meleg leheletét az arcomon. Végigsimította az arcomon puha kezeit...
- Nekem viszont nem - húzódtam el hirtelen, már majdnem teljesen a kanapé szélén voltam.
 Úgy döntöttem, az lesz a legokosabb, ha kimegyek a szobából, és nem maradok Zane Blackwood-dal kettesben. Így hát felpattantam, és kimentem a szobából szó nélkül. 
- Várj cica! - kiáltott utánam, de nem reagáltam.
 Hallottam, ahogy Zane beleveri az öklét a párnába. Nem értem, miért akadhat ki ennyire, ha egyszer mindenkit megkaphatna - rajtam kívül - az egész suliból? Például ott van Rara, aki a csillagokat is lehozná az égért,  cserébe Zane Blackwood hozzám való viselkedéséért. Ő biztos nagyon élvezte volna a helyzetet, talán ő is visszautasította volna Zane-t, de ő csak azért, hogy úgymond "játsszon" vele. Nekem viszont semmi kedvem ilyesmi játékot játszani, egy ilyen alakkal.
  A lépcsőn fele haladtam lefelé, mikor megláttam Rarát iszogatni néhány számomra teljesen ismeretlen emberrel.
- Hellóóó Cherrykééém - mondta vidáman, és belém karolt. Enyhe alkohol szaga volt.
- Szia Rara.
- Mit szólnál egy kis tánci-táncihoz? - mondta nehezen érthetően.
  Még nem is válaszoltam, de Rara már magával rántott, a nappali közepére, ahol táncoltak a legtöbben.  A válaszom egyébként "Nem" lett volna, de már mindegy volt. Elkezdte magát riszálni a gépzene ritmusára, miközben a poharából kilöttyent az alkohol, egy fiú pólójára.
- Juuuuj bocsiii én nem akartam... Olyaaan hülye vagyook... Ne hariii! Béna vagyok tudoom...- mondta Rara, kissé túldramatizálva a helyzetet.
- Semmi gond - mondta a fiú vigyorogva, és elkezdett minket stírőlni.
- Ne nézz így, nem a húspiacon vagy - mondtam hirtelen.
- Tüzes kis csaj vagy, hogy hívnak?
- Abbey, és ez a hülye pedig Rara - válaszoltam, miközben Rara a haját csavargatta.
- Szerintem le kéne vegyed a pólód, hisz piszkos lett - viháncolt, és rákacsintott a fiúra.
- Szeretnéd, mi? De nem veszem le. Egyébként Craig vagyok.
- Hívhatlak Craggy-nek? - nevetett Rara.
- Nem - nevette el magát Craig, majd hozzám fordult - Te vagy az a másodikos Abbey, aki kiugrott egy rendőrautóból?
- Igen - válaszoltam unottan.
- Hmm - vonogatta a szemöldökét - A rendőr helyében biztos megmotoztalak volna.
- Még jó hogy voltál a rendőr helyében.
 Rara arrébb táncolt, szó szerint.
- Azt hittem bevállalósabb vagy, meg merészebb. De látom eléggé kis félős vagy.
  Én? Félős? Ettől a mondattól felhúztam magam.
- Miért, mit nem merek szerinted megtenni?
- Mondjuk egy szuszra lehúzni ezt az üveg Jack Daniel's-t - vette le az asztalról a fekete üveget.
- Ez whisky?
- Igen. Úgy se mered.. - vigyorgott Craig.
 Szúrósan néztem rá. Az a baj velem, hogy ezeket a kihívásos dolgokat, mindig megcsinálom, mert  mindig belemegyek. Főleg, ha valaki azt mondja, hogy úgyse merem. Mély levegőt vettem, kitéptem a kezéből az üveget, és lehajtottam. Égett a torkom utána, csak ennyi maradt meg bennem. A többi eseményre teljes sötétség borult.
  Álmosan nyitottam ki a szemem. Nehezen felültem, és körülnéztem. Zane Blackwood szobájában voltam... Méghozzá az ágyában. Te jó ég, mit történt?!
  

2014. január 20., hétfő

Hetedik Fejezet: Pizsamaparti

  Péntek. Mindenki szereti a pénteket. Amikor a buszon ültem, a Friday című dalt hallgattam, teljesen ráhangolódva a napra. Thora lebetegedett, így egyedül buszoztam zenét hallgatva. Egészen addig, amíg le nem ült mellém egy számomra vadidegen srác, mosollyal az arcán.
- Helló Abbey.
  Fogalmam sem volt, mégis honnan tudta a nevemet.
- Ööö szia, te ki vagy?
- Brad vagyok. Zane haverja.
  Körülnéztem, hátha Zane is itt van a buszon, csak megint másokat csicskáztat, ahelyett, hogy idetolná a képét. Meglepődtem, mert Zane Blackwood nem volt a buszon aznap.
- És Brad, mit szeretnél tőlem?
- Kíváncsi vagyok, hogyan döntöttél: eljössz-e a buliba, vagy sem. Sokan várnának amúgy. 
- Mégis kik várnának?
- Emberek, akik meg akarnak ismerni - vonogatta a vállát.
- Oké, ez fura - dőltem hátra a széken.
 Brad egy ideig engem bámult még, mellettem ülve, mintha mondani akart volna valamit. Én rá néztem, láttam rajta, hogy már keresi a szavakat.
- Brad, van még valami más mondani valód? - böktem ki, mert a fiú továbbra is csak némán bámult engem, ami kissé kínossá kezdett válni.
- Ööö semmi, szia - állt fel zavartan a mellettem ülő helyről, és átvágta magát a tömegen a haverjaihoz.
  Nem értem, mégis mit akarhatott mondani ez a Brad nevű fiú? És milyen emberek akarnak engem megismerni? Az egész zavaros. Eszembe jutott, hogy végül nem is válaszoltam Brad kérdésére, pedig már meghoztam a döntésemet: menni szeretnék a buliba. Szeretném megismerni azokat a bizonyos embereket, és egyébként is, akartam egy kicsit bulizni. Egyáltalán hogy kell bulizni? Miből áll egy bulizás? Szakértőt kéne kérdezzek. Nem sok partiarc, bulizós ismerősöm van, akivel még jóban is vagyok. Illetve, egy van, a b-s Rara, vele egész jóban vagyok. Jófej lány, nagyon vicces, humoros, csak az a durva, hogy már 6.-os vagy 7.-es kora óta jár bulikba. Ő aztán biztos, hogy ért hozzá... Jézusom, úgy beszélek a bulizásról, mint valami munkáról.
  Bementem a suliba, egyenesen a b-sek osztályterme felé. Nem kis meglepetést okoztam jelenlétemmel, mert igazából kicsit sem kedvelem a b-seket, tele van üresfejű, unalmas emberekkel, akiknek nulla a személyiségük. Rara egész normális, de ő egy kicsit öhm, r*bancos lett mostanában. A régi Rara más volt, persze járt szórakozni, de nem hordott rövid szoknyákat, és akkor még természetes színű volt a haja is. A külseje megváltozott, kicsit a belül is más lett, de még mindig benne van az az őrült lány.
  Szóval, mindenki amolyan "mit keres ez itt" pillantással méregetett, aztán megpillantottam Rarát, aki a szokásos nyakba ugrós köszöntésével üdvözölt.
-Hu, Cherrykém, hogy vagy? - Cherry-nek szólít, már nagyon régóta. Már nem is emlékszem miért.
- Szia Rara - ültem le az egyik pad tetejére - Zane Blackwood bulit rendez holnap, jössz te is?
- Ja igen, engem is meghívtak. Nagy buli lesz, Cherry, te is jössz? Tudtam hogy nem vagy te olyan szent - nevette el magát.
- Hát szentnek nem mondanám magam, de nem szeretnék alkoholt inni. Eléggé tapasztalatlan vagyok bulizás terén, szóval kicsit parázok...
- Nyugi szívem, nem lesz semmi gáz, Rara vigyázni fog rád. "Little party never killed nobody" - énekelte a népszerű zeneszámot.
- Ha te mondod - vontam vállat - De mit fogunk ott csinálni?
- Édes, hogy milyen kis tudatlan vagy. Buli lesz, ennél többet nem mondhatok. Gyere át előtte két órával, hogy kicsípjük magunkat. Adhatok valami szexis ruhát, nehogy már farmerbe menjél.
- A tornacipő is kizárva? - pislogtam.
- Persze! Na, de majd találunk valamit. Tudod a címem, szóval ott tali.
- Hánykor?
- Nyolckor.
- De akkor tízre lennénk készen.. Nem késő az?
- Ugyan már, pont akkor indul be az élet - kacsintott egyet Rara.
- Oké, na megyek órára, szia Rara - köszöntem el.
- Okés Cherrykém - nyomott egy puszit az arcomra.
  Fizikán feleltem, tesin kötöttem a cipőfűzőm, és a többi órán pedig félig aludtam. Ebéd után a suli előtt beszélgettünk, én, Chloe, Thora és Norah.
- Én Rarához megyek készülődni, de ti mehettek együtt - mondtam, mire ők kicsit csalódottan méregettek.
- Hát, kár. De azért majd ott együtt leszünk, nem?
- Én tuti leitatom Zane-t, és akkor talán szóba áll velem - nevetett Norah.
- Norah ez szánalmas, jobbat is kaphatnál nála - jelentette ki Chloe.
- Csak vicceltem. Abbey, azért majd küldj fotót mit veszel fel, kíváncsi lennék rá - mosolygott rám Norah.
 Együtt mentünk hazafelé a buszon, ugyanis Chloe-hoz mentünk át, ottalvós estét tartani. Megbeszéltük addig, hogy ki mit akar felvenni, bár nekem ötletem sem volt, ellentétben a többiekkel, akik már több ruha között vacilláltak. A délután a lányokkal nagyon jól telt, hülyéskedtünk, filmeztünk, megnéztük a Bajos csajokat és az Ottalvós bulit, amiken rengeteget nevettünk, még ha nem is voltak a legzseniálisabbak. Kiderült, hogy Thora (aki a nádhája ellenére is átjött, és fertőzte a mi kis légkörünket) ismeri Brad-et, mert hogy az apja munkatársának a fia. Enyhén megdöbbentett a hír, de még sok más is fényre derült, mint például hogy Norah-nak igazából nagyon bejön Stan, és hogy Chloe-nak meg Tyler. Norah-nak miért mindig az idegesítő, egoista, öntelt fiúk jönnek be? Zane Blackwood és Stan Moore. Két legjobb választás, mondhatom. Tyler-t szintén nem értem, de neki legalább van némi humorérzéke, bár jóllehet, hogy kicsit őrült a srác. De mit mondhatnék, mi sem vagyunk normálisak...

Mi tényleg nem vagyunk normálisak... Bár ki mondta, hogy azok vagyunk? :D


2014. január 12., vasárnap

Hatodik Fejezet: Titkos Hódoló

 El is indultam a talpig feketébe öltözött társasághoz.
- Hali - köszöntem. Úgy néztek rám, mint egy idegenre a Marsról.
 Némán bámultak rám. Ijesztő volt, és nem tudtam mit mondjak.
- Ööö. Szeretitek a sajtot? - jutott hirtelen az eszembe a kérdés.
- Nem - mondta az emós fiú, amikor éreztem hogy valaki a vállamat kopogtatja.
  Megfordultam, és Zane Blackwood állt velem szemben.
- Helló Abbey, te kis rossz kislány! - kacsintott rám. Az egész fekete banda megvetően méregetett engem, ők nem igazán bírják valószínűleg a Zane féléket.
- Kopj le, Zane - mondtam, és közben a társaság arcát figyeltem.
- Inkább társalogsz egy csapat sötét füvessel?
- Ők a... barátaim - jelentettem ki, hátha ez elrettenti őt.
- Tényleg? - nézett Zane Amy-re, a gót lányra.
- Nem - mondta Amy komoran.
  Skarlátvörös lettem, ami Amy falfehér arca mellett elég feltűnő volt.
- Most akkor mivan? - értetlenkedett Zane - Mindegy, nem is érdekel, itt most te vagy a lényeg, cicababa. Nem válaszoltál a bulimeghívásomra.
  Elkezdtem dadogni, nem tudtam mit mondjak. És pont becsöngettek, és a tanár is már a terembe volt. Huh. Elkezdtem a padom felé haladni, ahol ott volt már Chloe.
- Hé, Abbey, tényleg voltál börtönben? - kiáltott utánam Marco.
- Csak egy szirénázó rendőrautóból ugrottam ki - vigyorogtam, mert láttam, hogy végre valami felkeltette a fekete társaság figyelmét.
  Na, már csak néhány ember, és kijelenthetem, hogy én igenis mindenkivel beszélek az osztályból. Nem akarok anti-szociális, elszigetelt lány lenni, aki megközelíthetetlen. Mindenkivel jóba szeretnék lenni. Na jó, kivétel Frida. De a többiekkel igen.
  Matekon kaptam egy alapos agymosást, hogy én mostanában milyen rendetlen lettem. Alapból elég jó tanuló vagyok, szóval megértem, hogy a matektanárt váratlanul érte a tegnapi kettes röpdolgozatom, amivel jól elcsesztem a félévi jegyemet. Egyszerűen tegnap előtt nem tudtam tanulni, annyi minden járt a fejemben, hogy nem voltam képes rendesen koncentrálni. A matek tanár hosszas beszéde alatt (ami a mai generáció igénytelenségéről szólt) szintén máson járt az eszem. Az a pillanat jutott eszembe, mikor Zane motorjának a hátsó ülésén ülök, átölelem őt, és közben a szél belecsap a hajamba... Persze, közben ronggyá ázok és iszonyatosan fázok, de azért mégis egy kellemes pillanat volt. Akármennyire is undorodom a sráctól, be kell lássam, eléggé próbálkozik. De nem eleget, az persze biztos. Értem ki kell dolgoznia a lelkét is, ha van neki egyáltalán.
  Miután a matek tanár jól kioktatott az élet nagy kérdéseiről, kaptam egy SMS-t, amit két rezgés jelzett, mert le volt némítva a telefonom (hál' istennek, mert különben kaphattam volna még egy kis okosítást). Egy ismeretlen számról jött. Nagyokat pislogtam, mikor elolvastam. "Gyönyörűen nézel ki ma, remekül áll ez a virágmintás póló. Szép napot! Üdv: titkos hódolód." Mi ez a titkos hódoló duma? Azt hittem ilyen csak az amerikai tinifilmekben van, nem túl eredeti. - Körülnéztem - Senkinek sem láttam telefont a kezébe. Biztos már letette a kezéből... vagy nem is ebbe az osztályba jár.
- Chloe, nézd - adtam a padtársam kezébe a mobilom. Elolvasta, és mosolyogva nézett fel a képernyőtől.
- Szerinted Zane Blackwood az?
- Őszintén szólva, fogalmam sincs, de nem hiszem.
- Okés, de mit válaszolsz neki?
- Ööö azt hogy "köszi, neked is szép napot". Vagy ez nem jó?
- De, tökéletes egyenlőre. Ha visszaír, kérdezd meg mi a neve.
 Bólintottam. Bepötyögtem az SMS-t, és elküldtem. Választ, viszont nem kaptam.
 Egészen az ebédszünetig. Thora-val beszélgettünk, amikor éreztem a zsebemben a rezgést. Előkaptam a telefonom. "Jó étvágyat." 
 Thora izgatottan nézelődött az ebédlőben, hogy vajon ki lehet az SMS írója. Sajnos, a hatalmas tömegben rengeteg diák kezében volt telefon, meg egyébként is túl sok ember volt a teremben, takarták egymást. Thorának megakadt a tekintete valakin, így én is odanéztem. 
- Thora, mi az, kit nézel?
- Azt figyeltem, hogy Zane Blackwood-nak is telefon van a kezében. Hú, de még milyen telefon! Piszok mázlista ez a pali.
- Nem érdekel a telefonja. De azt nem értem, hogyha akkora egója van, miért ne vállalná fel a nevét, és miért béna álnevet használ? Meg egyébként is, teljesen más Zane írásmódja. Ő rövidít, szlengeket használ, és persze rengeteg helyesírási hibával.
- A "Jó étvágyat" aligha lehetne elrontani.
 Megvonogattam a vállam. Akkor sem ő az! Vagy igen? Jó lenne ha nem ő lenne, akkor legalább lenne egy normálisabb fiú is akinek tetszem. De lehet, hogy ez a fiú rosszabb mint Zane. Mégis ki lehet idegesítőbb mint Zane? - gondolkodtam.
  Suli után Aaronnal buszoztam hazafelé. A reggeli fura viselkedése elmúlt, és Fridát beszéltük ki éppen. Nem szoktam kibeszélni másokat, persze, mint minden alól, Frida kivétel itt is. Aaron szerint igazából rá akar hajtani Jean-re, a szőke fiúra a kis társaságukból.
- Nem értelek Aaron. Most őszintén beszélsz róla, kifigurázod, ésatöbbi, de ha ő itt lenne, akkor bezzeg nyalnád a seggét.
- Talán. Nincs kedvem összebalhézni vele, megutáltatna a legjobb haverjaimmal.
- Ha igazán jó "haverok" akkor nem utálnak meg - vontam fel a szemöldököm.
 Utálom, hogy sokan úgy érzik Fridának hatalma van felettük. Ő is csak egy diák, aki kicsit el van kényeztetve. Úgy gondolják, megzsarolja őket, és elveszi a barátaikat. Hülyeség! Ha sikerül is neki, az azért van, mert a barátai is úgy gondolják, hogy Frida az osztály királynője. Csakhogy, a birodalma csak az osztályig terül el, ugyanis a gimnázium többi részét, hidegen hagyja a jelenléte, vagy még a létezéséről sem tudnak. Pont ezért van az, hogy például ma nem szólogatott be nekem, mert közismertebb lettem mint ő. Érdekes, én nem is akartam, hogy az legyek. Frida meg egyfolytában elmegy minden iskolai programra, hogy többen megismerjék, és hogy növelje a hatalmát.
- Tudod mit Aaron? Holnap szembeszállsz Fridával, és pont. Segítek neked!